Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-506
308 Az országgyűlés képviselőházának geknek, amelyek a nemzetnek száz és ezeréves jó és balsorsban velünk együtt élve vérünkkel keveredvén idehaza élnek, és anyanyelvükön kívül semmi különbség a nemzet fiai között nem forog-fenn, mennyivel inkább illeti meg a kisebbségi védelem joga iazokat, akik márólholnapra önkéntesen megvont határvonal által egy ezeréves gazdasági közösségből, vallási és gazdasági együttesből kerültek idegen impérium alá. Szerintem egy-egy kisebbségnek a kezelése tulaj donképen a kultúra és a közjogi kezelés szempontjában nyilvánul meg. Az 1868. XLIV. te. nemzeti alapon rendelte el és egyházkormányzat, hitelélet, oktatás és vagyonkezelés terén teljes autonómiát biztosított a görög keleti szerb és görög keleti román egyháznak. Az előbbi 1,799.000 oláh, az utóbbi 454.000 magyarországi szerbséget jelent. Ennél a szervezésnél annyira nem vezette az államot magyarosító tendencia, hogy ugyanakkor 40.000 magyar görög keleti és 300.000 magyar görög katholikus csak 1914-ben kapta meg az autonómiát, a magyar liturgiát és a külön magyar egyházmegyei szervezetet. A görög keleti oláhok és rutének egy érsek és öt püspök fennhatósága alatt tömörültek, a magyar hívőket nyelvük használatában, ahol csak lehetett, korlátozták és eloláhosítani, elszlávosítani igyekeztek. A túlnyomó részben szerb és oláh hívőkből álló görög katholikus és görög keleti egyházak közjogilag és vagyoni tekintetben is megelőzték például a több mint kétmillió színmagyart számláló református egyházat. Horvát-Szlavonországot beleszámítva, nyolc görög katholikus és kilenc görögkeleti érsek és püspök foglalt helyet egyháznagyi méltóságánál fogva a magyar főrendiházban, ugyanakkor az öt református egyházkerület csak három legidősebb püspökével és főgondnokával foglalhatott helyet a főrendiházban. A magyar főrendiházban minden 299.000 görög keletinek, minden 253.000 görög katholikusnak, a 70 %-ában tót és német ágostai evangélikus felekezetből minden 223.000 hívőnek, de csak minden 437.000 színmagyar reformátusnak volt képviselője. Ezzel szemben ma az 1,300.000 római katholikus, akik közül több mint 800.000 színmagyar, mindössze egy képviseletet kap a román szenátusban, természetesen ez sem a magyar egyházfő, hanem a bukaresti cseh nemzetiségű érsek. Nagy-Magyarország békében az oláh ; iskolák fenntartására 8 millió aranykorona államsegélyt fizetett. 369 tót, 474 német ágostai hitvallású evangélikus felekezeti iskola 262.406 aranykorona államsegélyt élvezett. Az Összes német elemi iskolák 298.000, az összes tót elemi iskolák 431.000, az összes oláh elemi iskolák 1,785.000 aranykorona államsegélyt és fizetéskiegészítést kaptak a magyar államtól. Ezzel a békebeli évi 8 millió fizetéskiegészítéssel és államsegéllyel szemben az összes román területre szakadt magyar iskolák a legutóbbi években — iha egy évre arányosítom — 52.400 aranykoronát kaptak. Ezzel szemben elvettek ia magyar egyházaktól 310.000 katasztrális hold magyar földet. Valamennyi magyar iskola ott együtt 600.000 aranykorona államsegélyt kapott, evvel szemben elvették a magyar egyházak iskolafenntartási célokat szolgáló földjét, 200.000 holdat. Az oláhoknak Magyarországon szemináriumaikon, gimnáziumaikon, tanítóképzőintézeteiken és polgári iskoláikon kívül 2170 oláhtanítású elemi iskolájuk és 150 gazdasági is506. ülése 1931 május 19-én, kedden. kólájuk volt, tehát minden 742 oláhra jutott egy oláh iskola, ugyanakkor, amikor Komániában csak minden 1418 magyarra jut egy magyar iskola. A békebeli Magyarországon 270 szerb iskola iműködött megfelelő államsegéllyel, ma Jugoszlávia egyáltalán nem akar tudnia magyar iskolák támogatásáról, az erre szolgáló egyházi vagyonokat azonban elvette. Magyarországon békében a szerbek 51'3 %-a tudott írni-olvasni, ugyanakkor a szerbiai szerbeknél csak 20'3% volt az írni és olvasni tudók arányszáma. Ezek az adatok élénk reflektorral világítanak irá arra az úgynevezett elnyomó magyar politikára, amelynek hangoztatását ismételten hallottuk külföldön panaszként felhozni. Bátor voltam megemlíteni, hogy inkább csak kulturális és közjogi kérdések ismertetésére szorítkozom. Ezek voltak azok az intézkedések, amelyeket Magyarország a háború előtt, a trianoni szerződés előtt biztosított nemzeti kisebbségeinek. Legyen szabad most már megemlítenem, hogy a háború után, Trianon után, amikor odaát alig tudtuk megtartani a magyar iskolákat, még a magánjellegűeket, az egyházi jellegűeket is, unit tett a kormány a kisebbségi iskolák biztosítására. Megjegyezni kívánom, hogy a trianoni békeszerződés semimiféle olyan intézkedést nem tartalmazott, amely kisebbségeink érdekében már előzőleg meg nem tettünk volna. Az új rendelkezések inkább az iskolafenntartás terén mutatkozik. A kormány gondoskodik a kisebbségi iskolák tanítóinak kiképzéséről, gondoskodik polgári és középiskolai párhuzamos osztályok fenntartásáról, gondoskodik a nemzeti kisebbségek számára egyetemi tanszékről, gondoskodik kisebbségi nyelvű irodalmi tanszékről. Legnagyobb kisebbségünk ma a németség. Az 551.000 főnyi németség 393 községben helyezkedik el s 460 iskolában érvényesül a német nyelv részben az A), részben a B), részben pedig a C) típusok szerint. Az 1928/29-iki tanévben 1,461.000 pengő^ állami és 350.000 pengő községi segélyben részesültek. Tanítóik képzésére az állam külön tanfolyamokat tart, amelyeknek a miult tanévben 182 növendékük volt. A szétszórtan élő, nem egészen 142.000 főnyi tótság számára 50 állami, községi és felekezeti iskolában érvényesül a tót nyelv az országban. Egy tót iskolára 115 tót tanuló esik, ugyanakkor az egy-egy anagyar iskolára eső magyar tanulók száma 121, tehát kedvezőtlenebb a tótok arányszámánál. Ezek az iskolák több, mint évi 200.000 pengő államsegélyt élveznek. Éppúgy, mint a német, a tót iskolák tanítóinak képzéséről is külön tanfolyamok útján gondoskodik az állam. A németeken és tótokon kívül a 37.000 horvátnak, a 23.760 románnak, a 23.000 bunyevábsokác-illyrnek, a 17.000 szerbnek és 6000 vendnek is megvannak a maguk nyelvén tanító, megfelelő számú, jelentékeny állami támogatásban részesülő népiskoláik. De nemcsak az iskoláztatás terén nem szenvednek rövidséget a kisebbségek, hanem az 1924:11. tcikk biztosítja a működési területen élő kisebbségeknek az igazságszolgáltatás és a közigazgatás terén való nyelvhasználatot. Természetes, mondanom sem kell, hogy egyházi, társadalmi téren egyáltalán teljes szabadságot élveznek kisebbségeink és nincsen a gazdasági életnek olyan formája, amelyben a kisebbséghez való tartozás valami hátrányt jelentene, mert akár állami támogatásról, akár állami akicókról, akár pedig állami jogokról, trafikról, italmérésről legyen szó, mindig a legnagyobb
