Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-504

244 Az országgyűlés képviselőházának kívül sok ; függ a kritikus értékfelfogásától, világnézetétől, művelődési eszményétől, sok függ foglalkozásától, mert hiszen a foglalkozás determinálja az ember egész világfelfogását Amit a nacionalista helyesel, azt a nemzetközi orientációjú szocialista esetleg nem helyesli; amit a vallásos ember fejlődésnek tekint, azt a radikális visszafejlődésnek, reakciónak tekinti; amit az elméleti érdeklődésű ember igen nagyra becsül, azt a gyakorlati irányú ember esetleg a legkevesebbre becsüli, — teszem azt, a klasszikus tanulmányokat — vagy ami tetszik a kultúrpolitikában az agráriusnak, az nem tetszik az iparosnak vagy éppen a kereskedőnek. Szóval a kultúrpolitika, t.Ház, nem matematikai feladat, hanem értékkérdés, amelyben örökké bizonyos válaszfalak lesznek közöttünk. (Ügy van! Ügy van! Taps jobbfelől és a középen.) Ez az értékkérdés soha közös nevezőre nem hozható. Másik tiszteletteljes megjegyzésem a következő. Amikor valaki a mai iskola életét bírálja, úgy tapasztalom, hogy igen sokszor bizonyos történetpolitikai csalódásban szenved: nem a mai iskolát bírálja, hanem azt a 30—40 év előtti iskolát, amelybe ő járt. Pedig a magyar iskola óriási fejlődésen ment keresztül és csak annak van joga kritizálni, aki mint laikus bemegy ezekbe az iskolákba és megfigyeli azokat. TTjabban egyébként divatos lett a tanítókat és a tanárokat bizonyos lekicsinyléssel céhbeli pedagógusoknak, a kultúra fejlődése kerékkötőinek, túlkonzervatív embereknek feltüntetni. Ebben annyi az igazság, mint amennyi minden szakemberre vonatkozóan áll, — a mérnökre, a jogászra, az orvosra is — mert hiszen mindenkiben megvan a hajlandóság, hogy a maga szakjának kategóriái szögéből nézze az életet, a világot és ennek különböző értékfokozatait. (Ügy van! joöbfelől.) Jóllehet azonban én elismerem a céhbeli pedagógusok egyoldalúságát annyira, amennyire a többi szakemberekét, mégis vagyok bátor utalni arra, hogy igen veszedelmes és helytelen politika volna az, ha a laikusokra hallgatva iparkodnók megállapítani a magyar művelődésnek és iskolarendszernek alapelveit, tisztán azon a jogcímen, hogy ők is iskolába jártak, (Derültség.) vagy pedig azon a jogcímen, hogy a sportban bizonyos rekordokat értek el. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől és a középen.) Visszatérve mármost alapkérdésemre, hogy tudniillik vájjon kellően alkalmazkodott-e ezalatt a decennium alatt a magyar kultúrpolitika a megváltozott feltételekhez, kielégíteni iparkodott-e a nemzet szellemi szükségleteit, azt mondhatom, mégpedig egészen nyugodt lélekkel, hogy ez a törekvés a kormányzatban megvolt és általában véve a legsikeresebb volt. A közoktatásügyi rendszer első lépcsőfokát tudom csak megvizsgálni ezalatt a rövid idő alatt, tudniillik a népoktatás ügyét. Az 5000 tanterem és tanítói lakás építése a trianoni Magyarország legnagyobb gazdasági és szellemi erőfeszítése, de egyszersmind a kultuszminiszter úrnak annyi sok maradandó alkotása között ez a legnagyobb is. (Ügy van! Ügy van! — Elénk taps jobbfelől és a középen.) A tömegművelfcség, a kultúrdemokrácia fokozása meg fogja teremni a maga gyümölcseit mind gazdaságilag, mint politikailag. (Ügy van! jobbfelől.) Ez a nagy népiskolai akció, mondhatnám a magyar kultúrpolitikának nem ötéves terve, nem pjetiletkája volt, hanem hároméves Oh- ülése 1931 május 13-án, szerdán. terve és fájdalom, miután három év alatt ez az 5000 népiskola felépült, már a most lefolyó esztendőben egyszerre csak kezdett kihagyogatni. A megfelelő pénzügyi segítség, (Pakots József: Sajnos!) a fedezet már a tavalyi költségvetésben is kevés volt, most pedig az előttünk fekvő költségvetésben állami népiskolák építésére egy fillér sincs felvéve, felekezetiekre pedig csak 450.000 pengő. 1868-ban Magyarországon a tanulóknak 32%-a nem volt beiskolázva, ma pedig, éppen a miniszter úr nagy népoktatási akciója után, csak 3% nincs beiskolázva, azonban fájdalom, ma is 200 olyan tanító van, aki körülbelül 100 gyermeket tanít és 60 olyan tanító, aki 120 gyermeket tanít. (Egy hang a jobboldalon: Sajnos, ilyen igen sok van.) Közismert & t. Ház előtt, hogy mily rozogák a mi, népiskoláink s nagyon sok helyen milyen szégyenletes állapotban vannak. Itt még egy óriási nagy margó van, amelyet be kell töltenünk és nem győzhetjük eléggé hangsúlyozni azt, hogy a kultusztárca súlypontját erre a népoktatásra kell helyezni, (Elénk helyeslés és taps.) amint azt a kultuszminiszter úr kultúrpolitikai intuíciója annyira meglátta. Es ne feledkezzünk meg — de alig is merem előadni a mai gazdasági viszonyok között — a 8 osztályú népiskoláról. Többet nem szólok róla, csak annyit, hogy mi egyedül vagyunk Európában, mint állam, amely a tankötelezettség határát 12 esztendős korban bevégzi. Ez a határ minden más államban magasabb, mint nálunk. Ne nézzük azonban pusztán ezt a külső építkezést, hanem lássuk a belső szellemi építkezést a népiskolában, s itt örömmel állapíthatom meg, hogy az új népiskolai tanterv r és utasítás egyrészt gyermek-lélektani, másrészt pedig gyakorlati alapon készült. Ez annyit jelent, hogy a gyermek közvetlen szemléletéből, környezetéből, élményeiből indul ki és ezeket iparkodik aktíve feldolgoztatni. A tanítóképzőket is úgy kellett tehát megreformálni, hogy az onnan kikerülő fiatalság, a fiatal tanítói gárda ne a puszta ismereteket iparkodjék a gyermekek emlékezetébe vésni, hanem iparkodjék az ő hajlékony, eleven készségeiket foglalkoztatni. Nem arról van tehát szó, hogy bizonyos emlékezeti anyagon, amely nem érdekli a gyermeket, tanítson, hanem olyan anyagon, amely az ő ösztönszerű, spontán és önkénytelen kifejezés formáit szabadon gyakorolja. A tanítás ma a gyermek ösztönének elébe megy és nem iparkodik a felnőttek kategóriáját rákényszeríteni a gyermekreA felsőbb osztályokban rendkívül fontos ebben az új tantervben, — mert hiszen arról van szó, hogy alkalmazkodni kell a mai Magyarország igényeihez — hogy a természeti ismeretek és főként a gazdasági ismeretek igen széles teret nyertek, továbbá .gyakorlatilag az egészségügyi ismeretek. (Jánossy Gábor: Ez igen!) Nagyon fontos az igen t. miniszter úrnak az a rendelkezése, amellyel mintegy szellemi fegyvergyakorlatra hívja be a tanítók százait minden nyáron (Helyeslés a jobboldalon) a főbb tanítóképzőkbe, abból a célból, hogy ne csak papírosrendeletek maradjanak ezek a szép — és dicsekedés nélkül mondhatom: Európában ebben a nemben legmodernebb — tanügyi alkotásai, tudniillik a népiskolai új tanterv és utasítás, hanem valóban átmenjenek az új tanítóság lelkébe. Egy másik sokkal nehezebb kérdés az, vájjon a közoktatásügyi költségvetés helyes egyensúlyban tartja-e az egyetemi, főiskolai