Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 5ÛÔ. ülése 1931 május 8-án, pénteken. 17 Gubicza Ferenc jegyző: Fábián Béla! Fábián Béla: Elállók a szótól. Elnök: Fábián képviselő úr nem kíván szólani. Ki a következő szónok? Gubicza Ferenc jegyző: Peyer Károly! Elnök; Peyer képviselő úr nincs jelen. Ki a következő szónok? Gubicza Ferenc jegyző: Görgey József! Elnök: A képviselő úr nincs itt. Ki következik? Gubieza Ferenc jegyző: Pintér László! Elnök; Pintér képviselő úr nincs itt. Ki a következő szónok? Gubicza Ferenc jegyző: Lukács György! Elnök: Lukács György képviselő úr kíván szólni. Lukács György: T. Képviselőház Nem akarom a rendelkezésre álló félórát kimeríteni; csak egészen röviden kívánok külügyeink kérdésében nyilatkozni. Ma a gazdasági kédések uralják a helyzetet és minden állam keresve-keresi és kutatja, minő eszközökkel lehetne Európa lerongyolt helyzetén segíteni. A mi belpolitikánk is a legkülönbözőbb eszközöket veszi igénybe; behoztuk a boletta-rendszert, törvényt alkottunk a kartellekről, megcsináltuk a gabonatárházak rendszerét, azonkívül törvényt alkottunk a földteherrendezésről, a legkisebb gazdasági exisztenciáknak adóelengedést adtunk és egyéb belföldi intézkedéseket is tettünk, mindezeken felül pedig nemzetközileg is igyekszünk rendezni gazdasági viszonyunkat. Külügyi kormányzatunk odatörekszik, hogy olyan nemzetközi szerződéseket kössön, amelyekben . gabonánk kivitelét kontingentálhassa. Az agrárállamokkal igyekszünk érdekeinket közösen szabályozni. Legutóbb Németország megindított egy hatalmas mozgalmat az osztrák-német vámterület egységesítése kérdésében, amely kiváltotta Franciaország részéről az ellenmozgalmat és a franciák szintén oly tervezettel fognak Európa elé lépni, amely a gazdasági veszedelmekből való kibontakozásnak kívánna garanciája lenni. (Zaj, — Halljuk! Halljuk!) Azonban bármennyire igyekszünk és bármennyire teszünk is meg mindent gazdasági helyzetünk javítására, legszentebb hitem, hogy mindaddig, míg a trianoni béke reviziója nem sikerül, nem lehet szanálni a mai helyzetet. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Mert ezek a békekötések azok, amelyek lábbal tiporták a nemzetek önrendelkezési jogát, amelyek milliókat és milliókat hajtottak idegen rabigába. Ezek a békekötések azok, amelyek az európai nagy gazdasági területeket darabokra szaggatták, amelyek óriási válaszfalakkal, amelyeket a vámok egyes államok közé ékelnek, lehetetlenné .tették a javak forgalmát és a termények kicserélését. Ezek azok a békekötések, amelyek két csoportra osztották Európa államait, a győzőkére és a legyőzőitekére, és a legyőzötteket még az Önvédelem lehetőségétől is megfosztották. Mindaddig tehát, amíg ezeket a békekötéseket nem lehet az igazság követelményei szerint revideálni, hiábavaló minden küzdelem, mert a gazdasági kibontakozás is, éppen úgy, mint a lelki kibontakozás és a lelki béke, csak e revízió által érhető el. (Helyeslés.) Konstatálnom kell, hogy a revízió kérdése a legutóbbi időben nagy lépésekkel haladt előre. Nagyon érdekes volt tavaly a Nemzetek Szövetségének az a tanácskozása, amelynek folyamán Briand francia miniszterelnök Páneurópa kérdését állította az érdeklődés középpontjába és ezt a kérdést az irodalom légköréKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ XXXVI. bői a gyakorlati élet talajába kívánta átültetni. Briand itt fényes beszédében igenis beigazolta, hogy szükség van arra, hogy az európai államok megértsék egymást, kölcsönösen támogassák egymást, mert csak így lehet a gazdasági bajokból kimenekülni. Ekkor a francia kormány megkérdezte az összes kormányokat véleményük felől és az a nagyon érdekes, hogy míg valamennyi kormány egyetértőleg leadta votumát abban a tekintetben, hogy igenis szükség van Európa összefogására, addig nemcsupán a békeszerződések által tönkretett és létalapjuktól megfosztott középeurópai államok, hanem vezető nagyhatalmak is odanyilatkoztak, hogy páneurópai rendezésről addig nem lehet szó, míg annak előfeltétele gyanánt a békekötések kirívó igazságtalanságai nem . revideáltatnak és helyükbe igazságos intézkedések nem tétetnek. íme, tehát a revíziónak ilyen hatalmas protektorai akadtak már, úgyhogy merészelem azt mondani, hogy esküdt ellenségei a revíziónak ma már csak a kisentente államai, (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) amelyeket ebben az önfejűségben Franciaország még ma is protekciójával támogat. De a revízió eszméje folyton tért hódít és irodalmi munkák nap-nap után jelennek meg, amelyekben a világ legelőkelőbb elméi foglalkoznak a revízióval. Ha mindezideig a többséget a revizió eszméje mégsem tudta magának megszerezni, annak egyetlen pszichológiai oka az, hogy azok is, akik a revízió belső szükségéről meg vannak győződve, nagyrészben nem mernek még ehhez az eszközhöz nyúlni, mert a hatása alatt állnak annak a szuggesztiónak, amelyet a kisentente-nak sikerült elterjeszteni, . tudniillik annak a felfogásnak, hogy a revízió ára a háború, hogy a revíziót csak háborús úton lehet keresztülvinni. A mi propogandánk első fázisának végére ért. Ebben az első fázisban az volt a feladatunk, hogy meggyújtsuk az igazság szövétnekét és felvilágosítsuk a világ közvéleményét a velünk történt égig érő igazságtalanságról. Ez a propaganda nagyrészben sikerült, az elmékben már világosság gyúlt. Most következik a második feladat: annak bebizonyítása, hogy nem a revízió idézi elő a háborút, hanem a revízió elmaradása, (Ügy van! Ügy van!) hogy a revízió a lelkek békéjét teremti meg, hogy a revízió az az eszköz, amellyel eltávolítható a lelkekből a gyújtóanyag, amely végeredményben mégis csak erupcióra fog vezetni. (Ügy van! Ügy van!) T. Képviselőház! Amíg tehát én egész bizalommal tekintek a revízió kérdésének előrehaladása felé, addig fájdalom, másik két fontos kérdésünkben nem lehetek ezen a nézeten. A múlt évben Henderson angol külügyminiszternek pompás fellépése a Nemzetek Szövetségében a lefegyverzés kérdésében mármár azt a hitet gerjesztette bennünk, hogy immár komoly és határozott lépések történnek az egyetemes és általános lefegyverzés kérj désében, mert Henderson külügyminiszter eléggé nem méltatható kemény kritikájában teljesen elítélte az őszinteség hiányának azt a politikáját, amelyet évek óta folytatnak a nagyhatalmak a lefegyverzés kérdésének tekintetében és elengedhetetlen szükségnek mondotta, hogy végre-valahára az őszinteség politikája követtessék és komoly, határozott lépések tétessenek a lefegyverzés kérdésében. Ennek hatása alatt tűzték ki azután a lefegyverkezési konferenciát a jövő év február 2-ára. Sajnálatosan azonban az az előmunkálat, 3