Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-503

Az országgyűlés képviselőházának 503. ülése 1931 május 12-én, kedden. 195 figyelmeztette a csendőrőrmester urat arra, hogy én képviselő vagyok és csak azért nem igazoltam magamat a csendőrőrmester úr előtt, nem törvényellenes felfogásomból, mert hiszen, ha ez lett volna bennem, akkor nem jelentem volna meg a községházán azért, hogy a jegyző úrnál lejelentkezzem, bemutatkozzam és közöljem vele, hogy itt járok a községben, hogy egy csendőratrocitásból kifolyólag a magam részéről is megvizsgáljam a helyzetet, hogy mi történt, (Felkiáltások jobb felől: Milyen címen?) hanem azért, mert az történt, hogy amikor ott a jegyző ajtajában álltam és -csak azért nem voltam még bent a községi jegyzőnél... (Éri Márton: Hatósági közeg?) Kérem? (Eri Márton: Semmi, tessék csak folytatni.) Csak azért nem voltam még bent a községi jegyzőnél, — a képviselő úr is idefigyelhet, ha érdekli a dolog — mert a községi jegyző úr bent tárgyalt egy féllel, tehát nem rohanhattam be már puszta udvariasságból sem. Be is nyitottuk már az ajtót, de látva, hogy bent tárgyalnak, betettük az ajtót és vártuk, hogy majd kijön a fél, s akkor megyünk be. Tehát a községházán, a jegyző ajtajában, amikor ott várakoztunk arra, hogy bejuthassunk, két csendőr azzal lépett hozzánk, hogy: «Már vártuk magukat, jöjjenek a sarokszobába, ott majd leigazoltatjuk magukat.» Ehhez nekem nem volt kedvem, t. Ház, a sarokszobában való igazoltatást ugyanis nem szeretem. (Eri Márton: Nem?) Nem, mert én az ilyen sarokszobában való igazoltatásokról nagyon szomorú tapasztalatokat szereztem; ellenben azt mondottam: nincs is szükség igazoltatásra, mert hiszen azt akarom csinálni, de furcsa, hogy itt a jegyző úr ajtajában igazoltassanak le, tessék talán megvárni, míg bemegyek a jegyző úrhoz és ha talán ezzel nem lesz megelégedve, majd igazolom magam, de sarokszobába nincs kedvem bemenni. (Derültség.) Különben is erre az igazoltatásra nincsen szükség, csak akkor, ha gyanússá válik az ember valamely ügyben. Ezeket voltam bátor kijelenteni a csendőrfelügyelővel szemben. Ez az igazság. A csendőr igenis a sarokszobába invitált. Ebbe nem voltam

1 hajlandó belemenni, amire a csendőr kijelentette, hogy megvasaltat, ha rágyújtok előtte egy cigarettára. Ez felel meg az igazságnak. Mezőcsáton a főszolgabírói hivatalhoz igye. keztem harmadmagammal, amikor az úton hozzámlépett egy általam ismert csendőr, aki szintén ismert engem, mert hiszen egy héttel ezelőtt Heljőpapiban találkoztam vele, tehát már be voltunk egymásnak mutatkozva, másfélórán keresztül elbeszélgettünk együtt és hivatkoztam is rá, amikor igazoltatni akart, hogy miért akar igazoltatni, hiszen ismer, tudja, hogy ki vagyok, erre nincsen szükség, különben is látja, hogy a főszolgabírói hivatalhoz megyek, nem viselkedem gyanúsan, nem járok a tyúkólak körül. (Derültség.) Kérem, t. belügyminiszter úr, erre durván elébem ugrott ez a csendőr — rangját nem tudom — és végül azután kísérni akart befelé a főszolgabírói hivatalhoz. Erre igazoltam magam, hogy ne jöjjön utánam, mint valami tyúktolvaj után. Akkor bementem a főszolgabíróhoz, Zombory főszolgabíró úrnál panaszt emeltem a miatt, hogy engem igazoltattak, de nemcsak engem, hanem ezen a napon már a harmadik, a vasúton megérkezett embert igazoltatták és kérdeztem, mi ennek az oka. Az Isten legkedvesebb és legtermészetesebb képével azt felelte a főszolgabíró úr: ne tessék ezt olyan nagyra venni, Mezőcsáton olyan nagy az idegenforgalom, hogy itt mindenkit le kell igazoltatni. (Eri Márton: Kedves volt!) Nagyon kedves volt. Erre azután megjegyeztem: kár, hogy Lillafürednek nem főszolgabírója Zombory főszolgabíró úr, mert ott sok dolga lenne, ha mindenkit le akarna igazoltatni, mert Lillafüreden valamivel nagyobb az idegenforgalom. Ugyanekkor azonban a kereskedők arról panaszkodnak, hogy egy hét alatt alig vetődik oda egy idegen ember, aki elkölt ott 2 pengőt. Nem tudom, kinek van igaza, Mezőcsáton tényleg olyan nagy az idegenforgalom. Szerintem kétségtelenül politikai üldözésről van szó. (Propper Sándor: Jó volna Párizsban megcsinálni ezt, ahol annyi az idegen!) A sokat emlegetett tiszalöki járás főszolgabírójánál, Lázár főszolgabírónál is volt szerencsém járni. Ott a következő dolog történt. Volt ott valami baj, azért mentem ki, hogy a baj körül szétnézzek és a fellebbezést megcsináljam azoknak a szerencsétlen embereknek, akiknek ügyvédre nincs pénzük, viszont nem tudták imaguk megcsinálni a fellebbezést. Gondoltam, kimegyek, megnézem a dolgot. Első utam a csendőrparanesnokságra vitt. Onnan pedig elmentem a főszolgabíró úrhoz, bemutatkoztam, leigazoltam magam és megmondtam neki, mi járatban vagyok. Nem tudom, milyen jelentést méltóztatik majd kapni erről a dologról, az igazság azonban az, amikor megmondtam neki, hogy beszélni akarok azokkal az emberekkel, akiket itt megbüntettek és meg akarom nekik a fellebbezésüket csinálni. (Patay Gyula: Ügyvéd vagy?) Ez pártszervezeti ügy és a pártéletből kifolyólag ez természetes kötelességem. (Eri Márton: Ez nagyon nem természetes!) Képviselő úr, ne tessék zavarni a beszédemet! A képviselő úrnak semmi joga sincs ahhoz, hogy örökké komédiázzon velem. En helytállók* azért, amit mondok,! Méltóztassék tudomásul venni, hogy én helytállók azért, amit mondok, (Eri Márton: Aidiatur et altera pars!) azért felelek, s ne tessék tehát nekem ok nélkül árkon-bokron örökké közbekiabálni! (Eri Márton: Nem szoktam kiabálni! Az önök természete és tulajdonsága ez!) Önöktől tanultuk, legelőször önök kiabáltak reánk ebben a Házban, itt voltam! (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Reisinger Ferenc: T. belügyminiszter úr! A főszolgabíró úr kereken, határozottan kijelentette, lamikor már a papírjaimat látta, hogyha szóba merek állani ezekkel az emberekkel lecsukat. Ezt háromszor ismételte meg, úgyhogy kénytelen voltam megkérdezni tőle: <FŐ; bíró úr, nincs valami hiba az emeleten?» Mert lehetetlen, hogy nekem, aki képviselő vagyok és nincs semmiféle gyülekezési szándékom, csak egyes emberekkel akarok beszélni, háromszor is kijelentse, hogy letartóztat és lecsukat. Azt hiszem, itt valami hiba van a szellemi élet körül. Végeredményben azonban csendőri felügyelet alatt mégis csak beszélhettem ezekkel az emberekkel, sikerült annyira kapacitálnom a főszolgabíró urat. Nem hinném azonban, hogy ezeknek a dolgoknak sorozatos és folytonos idetárása országos érdek volna. Ezt önök a fejünkhöz is , szokták ütni, erre vonatkozólag azonban azt felelem, t. belügyminiszter úr, ne méltóztassék alapos okot szolgáltatni rá és akkor nem fogunk idejönni ilyen dolgokkal. Végtelenül boldogok leszünk. Nem a belügyminiszter úr személyét értem, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, meg vagyok róla győződve azonban, hogy történnek olyan ostoba dolgok künn a