Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-500

Az országgyűlés képviselőházának 500. ülése 1931 május 8-án, pénteken. 9 kívánta dönteni évtizedekre. Azt hiszik, hogy evolúció az, amit ők hirdetnek Európában konszolidációként, hogy mindig a győzők gazdasági érdekei érvényesüljenek, a legyőzött államok gazdasági érdekei pedig mellékes körülményekké alakuljanak át. Ezért mondottam, hogy ma nemcsak a hatalom, hanem az erkölcsi erő is dönt a külpolitikában. Hiszen nekünk most nincs is nemzetközi jogunk. Ha nézem a nemzetközi jog alakulását a legutóbbi tíz esztendőben, ez szégyenteljes jelenségeket mutat. A nemzetközi jog nem az erkölcsi igazságon alapszik, hanem egy gazdasági adottság, hatalmi adottság alapján áll és mellőzi az igazságot, mellőzi a népeknek az igazsághoz való jogát. Ezért nem lehet tartós, nem lehet ezen az alapon maradandó gazdasági békét teremteni, és nem lehet ezen az alapon konszolidálni Európát. Én ugyan nem osztom azt a felfogást, amit Mu&solini legutóbb a Neu Freue Presseben juttatott kifejezésire, hogy nem lehet gazdasági konszolidációról beszélni mindaddig, amíg Törökországot és Oroszországot nem vonjuk bele ebbe a szerződésbe. Hogy mi Oroszországgal gazdasági kapcsolatba jöjjünk, az kizárt dolog. Akkor lehet nekünk Oroszországgal való gazdasági kapcsolatról beszélnünk, ha a bolsevizmus ^megbukott Oroszországban és újból a civilizáció útján lép be az európai népek 'szövetségébe. (Reisinger Ferenc: A cárizmus a civilizáció?) Az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatot a mai körülmények között lehetetlennek tartom. (Reisinger Ferenc: Cári Oroszország? A cár jöjjön visza? — Petrovácz Gyula: A kettő között van középút!) Igenis, mélyen t. Ház, én az erkölcsi szempontokat olyanoknak tartóin, amelyek legalább is egyenértékűek a gazdasági okokkal és azért .mondtam, hogy ők is sokkal inkább a szociális gondolat ellenőrzésese alatt vannak, semhogy ez iaz állapot maradandó és tartós lehessen. Remélem^ hogy jobb belátásira fognak jönni a győző államok és keresik valamennyien a megoldás lehetőségét. Ezért igenis, örvendetes jelenségként üdvözlöm az osztrák-német vámunió gondolatát, amelyet beledobtak Európa közvéleményébe és amely kényszeríti a győző államokat arra, hogy revideálják állásfoglalásukat. En nem tartom azt sem lehetségesnek, hogy a kisentente államai maradandóan az elnyomatás gondolatán maradhassanak, amely gondolat létre hozta őket, amely gondolat azonban már kezd lazulni, amint most is látjuk bizonyos körülményekből, hogy hiszen a gazdasági érdekek is kezdenek váltakozni a mégis túlnyomólag ipari állam Csehország és az agrárállam Oláhország és Jugoszlávia közt. Ezek mindenesetre mindig jobban és jobban fogják tágítani azt az éket, amely az érdekek kérdésében fennforogj El fog jönni az iaz idő, amikor a jobb belátás kényszeríteni fogj cl ci környező államokat is és a győző államokat is, hogy revideálják az egész gazdaságpolitikát s az egész külpolitikát, amelyet ma követnek. A nemzetközi jog a legutóbbi évtizedben tisztán farizeusi gondolaton épült fel, mert oly farizeizmust, mint ami a mostani -külpolitikában van, ha akár a detailkérdéseket, akár az egyetemes koncepciót veszem, nem is lehet Európa történetében felmutatni. A detailkérdések egyike, a lefegyverzés azon az abszolút farizeusi alapon épült fel, hogy minket lefegyvereztetnek, de ők noli me tangere-ként tekintik a maguk állományát. Franciaország ma Európa legnagyobb hadKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XXXVI. seregével rendelkezik, határait olyan betonmunkákkal veszi körül, hogy egészen megborzadnak a szakértők, mire gondolnak a francia hadügy intézői. Es én mégis azt állítom, hogy hiába állít fel Franciaország a határon betonsáncokat; ha külpolitikája nem fogja az igazy ság jegyében mérlegelni a legyőzött európai államok érdekeit, az a szellem, amely egész Európa civilizációját fenyegeti a betonsáncokon keresztül is oda fog jönni és elő fogja segíteni azt a bolsevizálási folyamatot, amely végeredményben Európa civilizációjának, tovább megyek: kultúrájának, veszedelmét jelenti. Itt kapcsolódik végeredményben a gazdasági helyzet az erkölcsi helyzethez és itt kapcsolódik az, amit mondani akarok, ahhoz, amit Kornis Gyula mondott. Igenis, az erkölcsi erőknek is érvényesülniük kell a külpolitikában és ennek jegyében állhatunk mi magyarok is, akik bízunk abban, hogy ez az erkölcsi erő lesz az a segítőeszköz, amely a nemzet jövendőjét ki fogja alakítani s ezért nagyjelentőségű, hogy sohase térjünk le az erkölcsi világrend alapjáról. Itt térek rá arra, amit Hegymegi Kiss Pál mondott, aki szerint a legjobb külpolitikát Szent István királyunk csinálta a nemzeti önállóság alapján. Ma is azt mondom: útmutatás csak az a politika lehet, amelyet Szent István adott ennek a nemzetnek, mert'hiszen Szent István providenciális külpolitikát csinált, amikor ezt a nemzetet a nyugati kereszténységhez kapcsolta és nem ment a keleti kereszténységhez. Ezzel lerakta a magyar külpolitika ezeréves alapját, amely sohasem hagyta cserben ezt a nemzetet. És valóban el lehet mondani, hogy ő teremtette a legjobb külpolitikát. Elvégre kialakulóban levő nemzetről volt szó, amely még bent is forrongott, ahol még a belső rend

f sem alakult ki, ahol még a belső kérdések káosza is előtte állott, amikor még a faji kérdések is akadályok voltak és a vallási szempontokkal szemben leküzdhetetlen gátakat emeltek a király elé. Ö ezeket a nehézségeket leküzdötte, megteremtette külpolitikánk alapját t és meg vagyok róla győződve, hogy a történelemben ezek az atavisztikus igazságok, amelyek tudat alatt alakulnak, adják azt az alapot, amelyre egy nemzet életét fel lehet építeni, mert ezek azok az erők, amelyek megmutatják az utat is, amelyet á jövő szempontjából követnünk kell. Ezért mondom, hogy az erkölcsi erőknek a külpolitikában nagy jelentőségük van és ha Magyarország a nyugati kereszténység őre lesz továbbra is ezen a helyen, akkor éppen olyan külpolitikai szükségesség lesz fennmaradása, mint amilyen külpolitikai szükségesség volt Szent István alatt megteremtődése. És ebben a tekintetben hiába akarunk a külpolitikában más európai koncepciót. Tessék körülnéznie Franciaországnak, amely Európában politikai hegemóniára törekszik. Igazi kultúrát, a nyugat szempontjából igazi kultúrát csak Magyarországon talál. Végeredményben ezt a földrajzi kutatók éppúgy megállapítják, mint bárki más. Nem mondható, hogy én elfogultság szemüvegén át állapítom meg ezt a tényt; minden idegen utazó azt mondja, hogy Budapesten túl a Balkán van. Végeredményben nem lehet azt mondani, hogy az utódállamok ä kultúrának nélkülözhetetlen szükségletét tudják produkálni Európában. Hiszen, amit ők fogadtak, azt sem tartják be, a kisebbségi kérdés szempontjából egyáltalában nem mutatkoznak szavahihetőknek és nem szolgálják az európai kultúrát. 2