Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-502
loâ Az országgyűlés képviselőházának telme az, hogy azt kell kívánnom, hogy a búza ára minimáltassék. Ezt nekem el kell mondanom. Tegnap Szikszón beszámoló- és gazdagyűlés volt, amelyen a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr is jelen volt, s meghallgatta ott a kisgazdák kívánságát. A kisgazdáknak határozott kívánsága az volt, hogy a búza ára minimáltassék, vagyis állapíttassák meg métermázsánkint 25 pengőben. Nem akarom ezt a kérdést itt fejtegetni, mert hiszen a rendelkezésemre álló idő nagyon kevés; nagyon jól ismerem az állam nehéz pénzügyi helyzetét és a nehéz értékesítési viszonyokat, mégis felemlítem, hogy igenis ezt kívánják, mert azt mondják, hogy f ha ők ezt megkaphatnák, akkor adótartozásaikat ^ és kamathátralékaikat is sokkal jobban tudnák rendezni. Kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, illetőleg a kormányt, — hiszen nagyon jól tudom, hogy a kormány foglalkozik vele, — méltóztassanak ezt a kérdést beható vizsgálat alá venni és lehetőség szerint idejekorán a búza árát megállapítani. Hogy azután — ez már az én észrevételem^— a bolettát veszik-e alapul, vagy más megoldás segítségével fogják a búza árát megállapítani, az én rám nézve teljesen irreleváns; a fődolog az, hogy lehetőség szerint idejében gondoskodás történjék erről, hogy a gazdák a számításukat már jó előre megtehessék. Mélyen t. Képviselőház! En kerületem központjából egészen röviden csak egy konkrét kérelmet óhajtok a földmívelésügyi miniszter úr elé terjeszteni. A fagykárral sújtott vidékeken, amelyek közül talán éppen az én kerületem szenvedte a legnagyobb kárt, szükséges volt, hogy a kormány segítségét kérjük, hogy az aratáshoz és csépléshez nem jutott mezőgazdasági munkások és a törpebirtokosok részére ínséggabonát osszon ki. A földmívelésügyi miniszter úr és a magas kormány megértette a mi kérelmünket és teljesítette is. Mi sem természetesebb, hogy azt az összeget, amelybe ez az összesen körülbelül 64 vagon búza került, vissza kellett fizetni s errenézve haladékot is kaptunk. Városi közgyűlésünk sokszor foglalkozott azzal az állapottal, hogy akkor, amikor a miniszter úr szíves volt a 19 pengős búzaárat 12 pengőre és a 10 pengős rozsárat 6 pengőre leszállítani, akkor ezek, akik fizetőképesek voltak, kötelezettségüknek idején elget tettek, kifizetvén a búza árát, ellenben igen sokan azok a szerencsétlenek, akik abban a szomorú helyzetben voltak, hogy nem voltak fizetőképesek, nem tudták ezt kifizetni. Most azok, akik kifizették ezt a 19 pengős búzaárat, azt mondják, hogy: hol itt az ósztóigazság, hogy mi 19 pengőt fizettünk és azok, akik nem voltak jó fizetők, azok 12 pengőt fizettek? Most kérik, hogy ez a különbözet, a 19 és a 12 pengő között, amit kifizettek, valamiképpen vagy visszaadássék nekik, vagy pedig a közadókba számíttassák bele. Igen t. Képviselőház! Pár szóval szólni szeretnék a iföldmívesmunkások munkanélküliségének kérdéséről, amennyiben erre egy külön felhívást is kaptam kerületem egyik községének lelkészétől, amelyben azt írja, hogy sok a munkanélküli ember, a határokon mindenfelé izgatók járnak és azt mondják: «ne dolgozzatok, vagy ha dolgoztok is, csak ennyiért dolgozzatok». Lementem a kerületembe és ott egy és más dolgot megszemléltem. Meg lehet állapítani azt, hogy izgatás folyik, egy szomorú tényt azonban én is megállapítottam, hogy bizony egypengős napszám mellett egy hat-hétgyermekes családapa nem igen tud kijönni. Maga a 5ÔÊ, ülése 1931 május 11-én, hét fon. község is olyan helyzetben volt, hogy akkor, amikor egy kis közmunkát adott ki, egy pengő húsz fillérnél többet nem tudott fizetni. Az ínségakció kerületemben megfelelő mederben folyt és jótékony hatással volt a szegény néposztályra, ellenben fájdalommal említhetem meg, hogy akkor, amikor a belügyminiszter úr, illetve a magas kormány 17 millió pengőt kitevő közmunkát írt elő, illetőleg ennyit adott ki, akkor Hajdú vármegye, közelebbről pedig kerületem, ebből egy krajcárt, egy fillért sem kapott. Hogy hol van itt a hiba, azt nem tudom. Főispánunk, alispánunk, polgármesterünk fenn voltak a belügyminisztériumban és azt mondták, azt jelentették, hogy Hajdú vármegy ében nagyobb munkanélküliség nincs és mégis azt látjuk, hogy nagyon, de nagyon sok a munkanélküliek száma. Egy szomorú körülményt akarok még bejelenteni, amelynek már a múltkor Krüger Aladár képviselőtársam is hangot adott, amikor azt mondotta, hogy 42 éven felüli munkásemberek nem kaptak munkaalkalmat. Ez tényleg így is van, sőt tovább megyek, egy pár szegény munkanélküli embert be akartam juttatni a magyar államvasutakhoz és nem vették fel őket. Az egyik ember a következő sorokat írta (Olvassa): „Felhívására közlöm a velünk történt méltánytalanságot. Engem és valamennyi olyan munkástársamat, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot, a magyar államvasút ez idő szerint nem foglalkoztatja. Valamint engem sem foglalkoztat azért, mert négy középiskolát végeztem, holott valamennyien családos emberek vagyunk 4—5 gyermekkel és 6—8 éven keresztül, tavasztól őszig szerény napszámért rendszeresen dolgoztunk, mint ideiglenes pályamunkások». Jelzem, hogy én az alispán úrhoz fordultam ebben a dologban és az alispán úr az üzletvezető úrnak átírt. A válasz az volt, hogy tényleg úgy áll a dolog, hogy csak katonaviselt embereket alkalmaznak, mert ez a központi igazgatóság rendelete. Nagyon szép dolog, hogy katonaviselt embereknek és munkaképes rokkantaknak adnak munkát, de engedelmet kérek, az már nagy túlbuzgóság a magyar államvasutak igazgatóságától, hogy ha valaki nem volt katona, vagy négy középiskolát végzett, annak már nem adnak munkát. Idevonatkozólag tisztelettel kérem a mélyen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy valamelyes modus vivendit találjon arra, hogy ez az éles megkülönböztetés a katonák és a nem katonák között ne legyen meg. T. Ház! Legyen szabad még egy dologra rámutatnom. Az általános vita során elhangzott beszédekre a földmívelésügyi miniszter úr bőséges választ adott, amelyben szó volt arról, hogy esetleg az exportálásra nem került termékeket, főként búzát, denaturálják. Bátor vagyok erre nézve azt megjegyezni, hogy még tengeri termésünket sem tudjuk feletetni, különösen ha tekintetbe vesszük, hogy egyes vármegyei kiskirályok miféle nehézségeket gördítenek a hizlalás elé, még olyan helyen is, mint az én városom és kerületem, ahol az emberek % százaléka állattenyésztéssel és sertéshizlalással foglalkozik, nagyon sokan 3, 4, 5 darab sertést is hizlalnak, részben a saját szükségleteikre, részben pedig azért, hogy a közterheket ebből fizethessék. Most megtörtént az^ az eset, hogy egyik-másik helyen egyikmásik tulajdonos vagy gazda a megengedettnél sokkal több jószágot hizlalt. Tudniillik a régi vármegyei szabályrendelet szerint szabad volt mindenkinek télen 12, nyáron pedig 6 sertést hizlalni. Az egyik a másikat feljelentette