Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

84 Az országgyűlés képviselőházának U91. ülése 1931 április 23-án, csütörtökön. kérünk jobb politikát az ország közgazdasági életének fellendítésére. Nekünk nem feltétlenül a segély a célunk, de gondoskodni kell bárhogyan is arról a népességről, amely önhibáján kívül került abba a helyzetbe, hogy nem tud munkaalkalmakat találni. Az urak közül biztosan többen vannak, akik el sem tudják képzelni azt, milyen a helyzete az egyes külvárosokban élő munkásféléknek, hányan laknak egy szobában, milyen a helyzetük s milyen helyzetben van a mezőgazdasági népes «égnek az a része, amely nem tudott munkához jutni és amely ma sem tud munkához jutni, milyen keservesen tengődik és milyen nyomorult az ő sorsuk és helyzetük. Ez a kormányzati politika nem képes ennek a nagy felemelő egységes célnak az elérésére. Azzal kezdtem beszédemet, hogy csokrot hoztam én is a jubileumra a mezőről, a rögről, a bányákból, a műhelyekből. Ennek a rétegnek vágya van előre menni, ez a réteg itt akar élni ebben az országban, itt akar demokráciát, itt akar kultúrát, itt akar boldogulni, de nem meghalni. Ez a kormányzati rendszer nem ezt célozza, ez a költségvetés nem ezt célozza, ez ellen a kormány ellen, amely nem ezeket a célokat hajtja végre a maga intézkedéseiben, bizalmatlan vagyok. A költségvetést nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Petrovics György jegyző: ötvös Lajos! ötvös Lajos: T. Ház! A költségvetés megszavazása tekintetében annak a régi iskolának vagyok a híve, amely azt tartotta, hogy a költségvetésre az országnak van szüksége s ebből az elgondolásból kifolyólag a költségvetést a bizalmi kérdéstől függetlenül megajánlotta. Azt gondolom, hogy amikor a törvényhozó a költségvetést bírálja, kiindulási pontja az lehet, hogy a költségvetésben biztosítva van-e az államháztartás egyensúlya. Abból a szempontból is megnyugvással lehet ezt a költségvetést elfogadni, mert 1 millió bevételi többletet mutat ki a költségvetés. A rendezett pénzügy minden állami és nemzeti akció nélkülözhetetlen feltétele. Rendezett pénzügy nélkül az államhatalom mankókon jár és bizonytalan utakat tapos és nem tudja, hogy e bizonytalan utakon mikor fog teljesen eltévedni, nem tudja, hogy mikor fogja az államot ^ a káoszlba belevezetni. A pénzügyi rendezettségnek mindenekfölött álló követelménye a takarékosságnak minden vonalon való feltétlen érvényesítése. A rendezett pénzügy szükséges feltétele az, hogy kiadásainkat alkalmazzuk bevételeinkhez és ne ímegf ordítva. (Ügy van! a közéven.) Ebben a tekintetben a kritizáló politikus kénytelen elfogadni a pénzügyminiszter úr meglátását, aki úgy látja és úgy tudja, hogy kiadásainkat bevételeinkhez alkalmaztuk. Ha az ember detailban nézi az életet és nézi az adófizetők teherviselő képességét, az az érzése, bogy talán a költségvetés ebben a tekintetben mégis túlméretezett, mert ha ma azt látjuk, bogy minden foglalkozási ágban az emberek gazdaságilag lerongyolódtak, ha ma azt látjuk, bogy a multévi költségvetésből 180 millió adórestancia van, akkor a detail-szemlélőnek az a gondolata származhat, hogy itt talán ezt az elvet mégsem alkalmaztuk túlszigorúan és talán mégis túknentünk kiadásaink méretezésében azon a kereten, ameddig el lett volna szabad menni. Ismétlem azonban, ezt ma itt a parlamentben nem lehet pontosan megállapítani, ezt majd a jövő, ennek a költségvetésnek zárszámadása fogja biztosan megállapítani. (Gaal Gaston: Majd a jövő évezred megállapítja! — Jánossy Gábor: Es felelősségre von bennünket! — Gaal Gaston: Egy kis purgatórium nem árt! — Jánossy Gábor: Előbb még a választáson is át kell mennünk! — Krisztián Imre: Ez lesz a purgatórium! — Kun Béla: Titkos választással menjünk bele!) Elnök: Csendet kérek! ötvös Lajos: A takarékosság követelménye, hogy a ibevételeket apró-cseprő dolgokra el ne fecséreljük. De megköveteli ez azt is, hogy nagy célokat is csak olyan sorrendben és mérvben próbáljunk megvalósítani, ahogy a fedezet rendelkezésre áll. Megkívánja a takarékosság elve azt is, hogy még a legnemesebb intenció, a legszentebb reformoszmék se ragadtassanak el bennünket. Az állampolgárok teherbíró képességébe/ az állam iránt támasztott még olyan jogos igényeknek is alkalmazkodniok kell. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a jobboldalon. — Kun Béla: így kellene lennie!) Ha takarékosság szempontjából nézi az ember a magyar államháztartást, megállapítja, hogy a takarékosság szigorú keresztülvitelének ima igen nagy akadályai vannak. Annikor ma ebben az alkotó lázban majdnem minden főfunkcionáriusunknak van egy, esetleg több kedves szülötte, akit vagy akiket a szülő elfogultságával és a filozófus merevségével minden másnál előibbrevalónak tart, nagyon nehéz megtalálni ennek a teoretikus elvnek az alkalmazását. Talán nehéz ez azért is, — amit Kállay Tibor volt pénzügyminiszter úr és igen t. képviselőtársunk több alkalommal úgy fejezett ki, — mert az államhatalom megjelenési formája nívóban, standardban felülmúlja a vezetetteknek, az adófizetőknek ^ az életnívóját, és ha ez kicsinek látszik is, végső eredményében rendkívül nagy dolog. Nagy dolog lelki szempontból, pszichológiai szempontból, mert a vezetettek, az adófizetők könnyen abba a tévhitbe eshetnek, hogy keserves kínnal befizetett adójuk nem arra a szükséges célra fordíttatik, s nem olyan sorrendben fordíttatik arra a célra, mint kívánatos^ volna. Nehéz a takarékosságot közmegnyugvásra ma pontosan belevinni az állami számvitelbe, mert hiszen itt a sorrendet kell megállapítani, hogy az állammal szemben támasztott igényeket milyen sorrendben elégítjük ki. Nehéz a takarékosság elvét teljesen precízen keresztülvinni azért is, mert az utóbbi 15—16 esztendőiben a társadalom úgyszólván felszívódott az államba és azok a kötelezettségek, amelyeket azelőtt a társadalom a maga körében vállalt és teljesített, ma állami feladatokképpen jelentkeznek. Azt gondolom azonban, hogy a költségvetés szilárdságába vetett hitet nagyon megerősíti itt a parlamentben, nagyon megerősíti a közvéleményben az, ha minden, a költségvetésben nem szereplő, vagy azt túlhaladó összeg utalványozása r a pénzügyminiszter,^ illetőleg a minisztertanács előzetes jóváhagyásától tétetik függővé. Nem tudok elképzelni stabil költségvetést úgy, hogy a pénzügyminiszter nem áll jót a túlkiadások fedezéséről, és én azt gondolom, hogy a nyolcvanas évek deficites költségvetését az a határozat hozta rendbe, amelyet, ha jól gondolom, 1887-ben hoztak országos határozatképpen, s