Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-491

Az országgyűlés képviselőházának U91. amelynek a lénye az volt, hogy semmiféle túlkiadás, semmiféle állami költségvetésben nem szereplő kiadás abban a költségvetésben nem eszközölhető, ha a pénzügyminiszter vagy a minisztertanács ahhoz előzőleg hozzá nem járult. Azt gondolom, hogy ez a rigorozitás lesz a záloga, a feltétele annak, hogy költségvetésünk szilárdságát meg tudjuk tartani. Amikor az imént azt mondottam, hogy az igények kielégítésében sorrendet kell tartani, nem mernék arra vállalkozni, hogy a költségvetésben én magam próbáljam megállapítani ezt a sorrendet. Az egyes képviselő láthatja az életnek egy kis részét, nincs azonban áttekintő képe az egészről és az egyes képviselő feltétlenül kell hogy bizonyos skrupolozitással gondoljon arra, hogy az ő részletes helyi meglátása hogyan illik bele abba a szinoptikumba, amilyennek egy országnak, egy államnak egész életét nézni kell, s én ebben a tekintetben teljes lojalitással azon az állásponton vagyok, hogy a sorrendet a kiadások fedezésében az államhatalom képviselőinek kell megállapítaniuk. (Helyeslés.) Legyen szabad azonban itt két szóval megemlékeznem arról, hogy a sorrendben énaz embert, a magyar állampolgárt minden fölé helyezem (Helyeslés.) és azt mondom, hogy nekünk lehetnek kiadásaink szükségesek, azonban semmiféle kiadásunkat meg nem előzheti az ember, a magyar állampolgár szükségleteinek kielégítése. Ebben a nagy gazdasági válságban, amelyben ma az egész világ és ez a kis ország is görnyedezik, az emberek, a magyar állampolgárok primer életszükségleteik kielégítése tekintetében is nagy nyomorúságban, nagy sanyarúságban vannak. Amikor azt mondom, hogy itt a baj az emberek életszükségleteinek ki nem elégitésében megvan, akkor azt is állítom, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközzel azon kell lennünk, hogy az embereknek az élethez való jogát necsak elismerjük, hanem biztosítsuk is. Azon az állásponton vagyok, hogy az emberek létfentartására szükséges kiadásoknak minden más kiadást meg kell előzniük. Lehet a társadalomnak ezt a nélkülözését, ezt a sanyarú helyzetét teoretikusan vizsgálni. Ez a vizsgálódás azonban erősen különbözik attól a vizsgálódástól, amikor a társadalomtudomány vagy bármiféle tudomány terén egy tudományos hipotézist akarunk megállapítani. Egy tudományos hipotézis megállapítása ideje nincs időhöz kötve; azt én halogathatom jobb időkre, halogathatom későbbi korra, halogathatom egy olyan korra, amelyben megfelelőbb az emberek felfogóképessége hipotézisem elfogadására. Ha azonban az ember életéről, az életszükségletek fedezetéről komolyan akarok beszélni, akkor nem halogathatom az időt. Ezt a szükségletet akkor kell kielégítenem, amikor ez jelentkezik. Mert hiszen az embernek ma is megvan a szükséglete, ma is megvan az élethez való joga és nem üthető el ettől azzal, hogy majd jobb idők jönnek, hogy majd a sanyarú helyzet meg fog változni. Az embereknek az élethez való jogát nem lehet darwinisztikusan sem megoldani, illetőleg a megoldást így elképzelni, helyesebben a megoldást az időre hagyni. Mert azt mondani, hogy itt egy nagy gazdasági háború van, amely nagy gazdasági háborúban majd az erős győz és a gyengébb elpusztul, — ez a darwinista felfogás — és az erősek majd jobban fognak élni, ez a mai keresztény felfogással, a mai tisztultabb társadalomtudományi felfogással merőben ellenülése 1931 április 23-án, csütörtökön. 85 kezik, itt tehát az államhatalomnak, az államhatalom képviselőinek gyorsan, a szükségnek megfelelően intézkedniük kell. Ez a kor felismerte kötelességét abban a tekintetben, hogy az államnak az ember életének biztosítására kötelezettségei vannak, hiszen új szóval, új fogalommal ismerkedtünk meg, amiről nem hallottunk, amiről közgazdasági könyvekben nem olvastunk, ez a szellemi és szükségmunka fogalma. Ha az elmúlt tíz esztendő^ alkotásait ma objektíve akarja valaki vizsgálni, feltétlenül megállapíthatja nagyon sok intézmény létesítésénél, hogy az talán felesleges volt, azt talán jobb időkre kellett volna hagyni, azonban itt a helyzet az, hogy az embereket foglalkoztatni kellett, az emlbereknek munkát kellett adni, tehát az én meggyőződésem szerint az elmúlt tíz esztendőnek az alkotásai között nagyon sok olyan van, amelyek az anyagi és szellemi munkának jellegét viselik magukon. Az embernek az élethez való jogáról szólva, bizonyos aggodalommal nézem azt a racionalizálási lázt, amely az egész világot, de különösen ezt a kis Magyarországot ma foglalkoztatja. Ennek a kérdésnek elbírálása tekintetében lényeges különbség van a külföld és Magyarország között. Ezek a gazdasági bajok, amelyek nálunk megvannak, sokkal fokozottabbak talán, imint aminőket külföldön találunk, éppen azért amikor a racionalizálásról beszélünk, amikor a racionalizációt a termelés minden szakában keresztül akarjuk vinni, ne felejtsük el, hogy a tőkénél erősebb az ember, ne felejtsük el, hogy a profitnál hatalmasabb és értékesebb az emberi élet, ne felejtsük el, hogy a racionalizációnak, amely az antiszocializmus ismérvét bizonyos tekintetben magán viseli, teljes szabadságot biztosítani nem szabad. T. Ház! A racionalizáció tulajdonképpen annyit jelent, hogy olcsóbban akarok termelni. Hallottam én a közelmúlt időben arról, hogy egy könyvet például elő lehet állítani vegyi úton 24—48 óra alatt, úgyhogy ahhoz betűszedők már nem is szükségesek. Elismeram, hogy ez a könyvet olcsóbbá teszi, azonban mi lesz azzal a nyomdásszal, mi lesz azzal a betűszedővel? Elismerem azt is, és különösen oroszországi^ értesülések útján állítom, hogy a mezőgazdaságban a gépek bevonásával olcsóbbá lehet tenni a termelést, és egy kimutatást láttam, amely szerint az orosz mezőgazdaság a búzának métermázsáját 5 pengő körüli áron tudja produkálni; természetes, hogy így a 8 pengős búzaár sem du.mpingár, hanem olyan, amelyet az olesó termelés következtében tisztes hasznot hajtó árnak lehet minősíteni. T. Képviselőház! Ma próbáljuk ezt a racionalizálást minden oldalon, a társadalmi élet minden vonalán megvalósítani. Es itt, t. Képviselőház, még az állami tisztviselők rendjében is bizonyos óvatossággal mernék csak ehhez a kérdéshez hozzányúlni, mert racionalizálhatok a közigazgatásban, azonban a közigazgatás racionalizálása is magával fogja hozni a munkanélküliség emelkedését. A munkanélküliség az a rém, az a «zfinksz, amelyik minden társadalom, minden állam^épületének kapuja előtt ott van, és feladja a kérdést az államhatalom vezetőjének, hogy «mi lesz mivelünk, munkanélküliekkel?» Egy könyvet olvastam a közelmúltban, amelyik kimutatja tapasztalatból, kimutatja tudományosan, hogy a munkanélküliség a fizikai, a szellemi és az erkölcsi züllésnek melegágya. Kimutatja azt is, hogy »minél alacsonyabb fokon van valakinek a kultúrája, annál destruálóbb hatást gyakorol e hármas 13*