Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-499

482 Az országgyűlés képviselőházának U99. ülése 1931 május 7-én, csütörtökön. kritizálhatja az ellenzék minden ponton ennek a kormánynak működését, ha jól esik neki, egyben azonban tökéletesen igazat kell, hogy adjon a kormánynak és ez az a rezerváltság, amellyel ezt a kérdést kezeli. Azt hiszem, kívánatos lenne, ha a magyar kormánynak ezt a lépégét a legnagyobb megértéssel kezelnéezen vita során és minden megnyilatkozásában a t. ellenzék is, mert csak ez a rezerváltság teszi lehetővé azt. hogy abban iaz időpontban, amikor ez a kérdés megérik az elhatározásra, a magyar érdekek szempontjából a legjobb feltételek mellett hozhassuk meg ezt az elhatározást, amelyet minden korai állásfoglalás, minden odaigérkezés, minden kaesintgatás jobbra vagy balra csak hátrányos irányban befolyá solna. (Jánossy Gábor: így is lesz!) T. Képviselőház! Elhagyván ezt a kérdést, rátérek arra 'a másik kérdésre, amely érdekes módon Európa közvéleményét egy-két év óta olyan mértékben kezdi befolyásolni, hogy eszembe jut Moralins mondása: post equitem sédet atra cura. Egyszerre mindenki a szovjetre néz, megmerevedett szemmel és egyszerre mindenki a szovjetben látja minden bajnak és minden lehető katasztrófának forrását. Azt hiszem, az ilyen szélsőségekben politikai megítélési hibák is vannak. Amennyire hibás volt az elmnll tíz év első periódusában a szovjetet mint egy okvetlenül egy-két éven belül ngyis magától kimúló politikai rendszert negligálni, annyira túlzásba megyünk akkor, ha azt hisszük, bogy minden jövendő bajnak forrása onnan Oroszországból várható. Az én egyéni meggyőződésem — és csak azl van jogom itt elmondani — ebben a kérdésben a következő. Van az orosz problémának egy politikai és van annak egy gazdasági része. A politikai részre vonatkozóan az a megfigyelésem. - és ez nemcsak az én megfigyelésem, hanem egyszersmind a szovjetet megfigyelő, ott járt, igen éles ítélőképességű angol és amerikai utasok nak és erre bivatott gazdaságpolitikusoknak véleménye is — bogy a szovjet politikai internacionális tevékenykedése inkább redukálódik. Ügylátszik feladják azt a kilátástalannak látszó tervet, hogy a világ revolucionalizálása érdekében legcélszerűbben akkor járnak el, ha minden centrumban megpróbálják felrobbantani a munkásságot, amely munkásság józan részében, tehát többségében minden országban rájött már arra, hogy az a boldogító mennyország, amelyet hirdetett a szovjet, talán mégsem olyan mennyország, hiszen az orosz munkásnak reálbére, az orosz munkásnak életstandingje sokkal alacsonyabb ma Is, tizen bárom évi szovjet rezsim után, mint bármely civilizált nyugati állani munkásának standingje. En tehát azt hiszem, bogy a politikai veszedelem a szovjet oldaláról nem olyan imminens, mint egyes megijedt faktorai a közvéleménynek — nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is — látják. Van azonban egy másik része is a kérdésnek, amely érdekesebb és ez a gazdasági rész. A szovjet működésének gazdaságpolitikai része ina az úgynevezett ötévi tervben kristályosodik ki, amelynek — nem kell itt részleteznem, t. képviselőtársaim bölcsen és jól ismerik lényege az: erőszakolt exportot csinálni ez alatt az öt év alatt és ennek az erőszakolt exportnak eredményéből termelési eszközöket importálni olyan mértékben, hogy ezekből a termelési eszközöikből nagyobb termelést és fokozottabb életnívót lehessen azután biztosítani majd saját lakosságának. Ismét szemben a megijedtekkel, azt vagyok bátor mondani, hogy Oroszországnak ez a forszírozott exportja ennek a tervnek szolgálván, inkább átmeneti jellegű. Oroszországban ma az történik, ami történt a rabszolgaság idején Egyiptomban, (Felkiáltások a jobboldalon: Rosszabb!) amikor a piramisokat építették, amikor éhező és élben haló murikasok százezreivel és millióival igyekeznek és próbálnak a földből teremteni csodálatos termelőeszközöket, vízműveket, gyárakat, gépeket és. így tovább. Ennek szolgálatában áll az erőszakos export. Természetes, hogy lehet cukrot korlátlanul exportálni, ha otthon nem eszik senki cukrot. Természetes, hogy meg lehet jelenni abszurd árakkal a gabonapiacon, ha odahaza nem adunk még kenyeret sem munkásainknak. Én semmiféle abszurditásnak örökké va lóságában nem hiszek és azért nem tudok ennek a rendszernek abszurditása folytán ennek fennmaradásában sem hinni. Lehet, hogy ennek az ötéves tervnek relatív sikere lesz Oroszországban. Ez koránt sincs kizárva. Mindenesetre a relatív siker után csökkenni fog az erőszakolt export és így csökkenni fog az a nagy gazdasági nyomás is, alimely Oroszország részéről Európa többi államait és sajnos,, nem utolsó helyen Magyarországot is fenyegeti. Persze, ha a kapitalizmus bölcs belátásáról beszélünk (Zaj és felkiáltások <t jobboldalon: Bölcs? — Erdélyi Aladár: Az kellene!), akkor szkeptikusok lehetünk és akkor azt kell mondanunk, hogy saját érdekeit a kapitalizmus nem látja meg helyesen. Mert mi történik most a legkapitalistább országokban? Értem ezalatt főleg Német-, Francia- ós Angolországot és az Egyesült Államokat. Történik az, hogy a tagadhatatlanul fennálló munkátlansági veszély arra bírja őket, hogy az orosz szovjettől gépes termelési eszköz rendeléseket elvállaljanak és ezzel szemben Oroszországnak megnyissák az útját a maga nyersanyag exportjára feléjük és mifelénk. Azt a kérdést, hogy ezzel nem fog-e együtt járni egészen nagy termelési osztályoknak és így elsősorban a mezőgazdasági osztályoknak a derutálása, hogy megéri-e az a néhány százmilliónyi géprendelés, amelyről ők maguk iis tudják, hogy wem sokáig tart, mert hiszen ők maguk szeretik fel ez által a szovjetet gépekkel és ezáltal a jövőbeli exportjuk Szoyjet-Oroszorszáffba a minimumra fog redukálódni, ezt a kérldiévst sem nekem, sem ennek a Képviselőháznak megoldani nem feladata. Melankolikussá tehet azonban bennünket ez abban a tekintetben, hogy mennyire kevéssé képesek nemzetközi téren a helyes gazdasági gondolatokat még azok is megérteni és megvalósítani, akiknek tulajdonképpeni létérdekéről és kenyeréről van szó. (Erdélyi Aladár: Sajnos, szűkebb körben is lehet ezt mondani!) Szeren esetlensége a mi országunknak, hogy mindezek a nemzetközi problémák hazánkat is érdeklik, érdeklik elsősorban azok a problémák, amelyeket előadtam, érdekli a nemzetközi életnek, hogy röviden érintsem, az a nagy problémája is, amely a jövő évben veti előre árnyékát; beszélek itt a lefegyverzés problémájáról, amely mint méltóztatnak tudni, egy lefegyverzési konferenciának az összehívásában csúcsosodik ki. (Erdélyi Aladár: Merül ki! — Jánossy Gábor: Világcsalás!) Én azt hiszem, hogyha magyar külpolitikáról beszélünk, szintén nem árt megmondani azt. hogy mi ezt a lefegyverzési kérdést tulajdonképpen jogilag elinézett, de a valóságban indokolatlanul keresztül nem vitt, be