Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-499
Az országgyűlés képviselőházának 499. ülése 1931 május 7-én, csütörtökön. 463 volt, hogy már este, vacsora után azt láttam, hogy minden külföldi ezeket a propagandafüzeteket olvasta és attól kezdve állandóan információkat kértek Budapestről, a budapesti viszonyokról és amikor kiszálltam a hajóról, három úr már randevút is adott Budapestre, az egyik májusban, a másik szeptemberben, a harmadik esetleg a következő évben. Van tehát lehetősége a propagandának, de ezek az egyszerű elemi eszközök sincsenek igénybevéve. Nem tudom elképzelni, hogy ezeket az elemi dolgokat, legalább azokon a hajójáratokon, például az olasz hajójáratokon, amelyek velünk barátságos államok hajójáratai, mért ne lehetne elhelyezni. A legnagyobb készséggel fogadják és helyezik el ezeket a propagandafüzeteket. Legalább ott helyezzük el ezeket és hívjuk fel a világjáró közönség figyelmét Magyarországra. Elmondok egy másik esetet. Amikor tavaly Angliába mentem, átmentem a csatornán; rászálltam Hock van Hollandban egy hajóra, amelyen legnagyobb meglepetésemre, amikor az étkezőbe beléptem, ott láttam egy óriási nagy képet a Tátra szépségeivel, aláírva, hogy: a tasehszlovák állam ajándéka. Bocsánatot kérek, ez nagyon egyszerű eszköze a propagandának; a csehszlovák államnak van is ahhoz érzéke, hogy ezen, a kanálison átjáró hajón, amely horribilis forgalmat bonyolít le, a mi Tátránk szépségét feltüntető gyönyörű olajfestményt helyezzen el és ezáltal is, természetesen a megfelelő füzetek elhelyezésével is, igyekezzék az idegenforgalmat maga felé irányítani. Ugyanezt látjuk azonban mindenfelé. Így ha valaki Svájcban utazik, ott a világ miden idegenforgalomra berendezkedett államának plakátjait, röpiratait, pamfletjeit találhatja és olvashatja, őszintén megvallom, én még a magam jártában-keltében, kivéve Bécset, a bécsi szállodákat, magyar propagandafüzeteket nem láttam. Sokszor az az érzésem, hogy ezeket a füzeteket, amelyeket bizonyára sokszázezer példányban nyomatnak ki, csak azért nyomatják ki, hogy ki legyenek nyomatva és ilyenformán az a százezer pengő ilyen dologi kiadás formájában is valamiképpen szerepeljen és el legyen számolva, de magának a közönségnek körében ezekkel a füzetekkel nem találkoztam. Igaz, t. Ház, hogy sokszor jobb, ha az ember nem találkozik velük. Most megint rámutatok egy speciális magyar dologra. Ezen a hajón volt egy angol hölgy, — aki különben Bécsbe utazva, Budapestre is el fog most már jönni — aki aziránt érdeklődött nálam, lehetséges-e az, hogy azok a füzetek, amelyeket a hajóra hoztam^ a valóságot tartalmazzák. Nem tudtam megérteni, hogy talán a város szépségei, vagy a látnivalók tekintetében van-e neki kétsége, de később kiderült, hogy aziránt érdeklődik, vájjon lehetséges-e az, hogy ő báromnapi ellátást kaphat 80 pengőért. Én, őszintén megvallva, ezen a téren nem voltam nagyon járatos, azonban természetesen, minthogy a magyar idegenforgalmi propagandának füzeteiről volt szó és minthogy azokat magam vittem oda, fel sem tételeztem, hogy az ne legyen valóság, tehát az illetőt megnyugtattam és amikor még további kételyei voltak, és keveselte a 80 pengőt, megmagyaráztam neki, — jobb argumentum hiányában — hogy ez egy „olyan akció, amely a magyar kormány ellenőrzése és támogatása alatt áll. Amikor aztán hazajöttem Budapestre, itt meglepetés ért. Alkalomadtán érdeklődtem egy nagy budapesti étteremben, amely szintén szerepelt ebben a «Három nap Budapesten» elnevezésű akcióban, hogy tényleg rendben van-e ez a 80 pengő, tényleg észszerű dolog-e, tökéletes, megbízható ellátást nyujt-e? Az első felelet, amit kaptam, az volt, hogy az nem 80 pengő, hanem már .100 pengő. Bocsánatot kérek, ez azután tipikus magyar vonás. Elviszem a propagandafüzeteket nyugodt lélekkel, egyéni szava mmal erősítem, hogy ez észszerű dolog, hogy ez 80 pengő, ezért mindent megkap, ami megvan írva és hazajövök, tájékozódom és magam vagyok kénytelen meggyőződni arról, hogy ennek árát időközben 80 pengőről 100 pengőre felemelték, de még arról sem gondoskodott az az idegenforgalmi szervezet, vagy tanács, hogy legalább külföldi megbízottait értesítse arról, hogy ne adják idegenek kezébe ezeket a füzeteket, mert az ár megváltozott és 80 pengőről felemelték 100 pengőre. Engedelmet kérek, az a 20 pengő egy külföldet járó idegennek nem olyan jelentékeny öszszeg, amely befolyásolná őt albban, hogy eljöjjön-e Budapestre, vagy sem, de aki ismeri egy angol ember gondolkodását, az le tudja mérni, hogy mi egy ilyen kis balfogásnak következménye. Ha ez elmegy Bécsbe és meg akarja váltani a jegyét erre a «Három nap Budapesten»akcióra és őt azzal fogják fogadui a kinyomott prospektussal szemben, hogy az nem 80 pengő, lia nem 100 pengő, az nem a 20 pengő miatt, hanem a bizalom megingása miatt más irányba fordítja szekere rúdját. (Mozgás. Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ezek csak kis példák, amelyeket az ember külföldön folyton lát és amelyek elkedvetlenítik különösen azt, aki a maga részéről felismeri ennek az egész kérdésnek fontosságát és szí vesén tenne meg mindenit személyes akciójával, közreműködésével, áldozatkészségével, — mert hiszen az ilyen ismerkedéseknek és meghívásoknak természetszerűen áldozatkészségi konzekvenciái is vannak — mindent megtenne annak a nagy célnak érdekében; sajnos, útonútfélen kell találkoznia ezekkel a mulasztásokkal, t ezekkel a könnyelműségekkel, amelyek magát a nagy célt veszélyeztetik. T. Ház! Azt hiszem, hogy a mi egész idegenforgalmi problémánk átterelődik az automobil kérdésére. Ma már, aki külföldön jár, látja, hogy az idegenforgalomban mindig nagy olbb és nagyobb szerepet vesz át az autó. Autón járnak, mert az autón óriási területeket lehet bejárni. Ügy hogy meg vagyok győződve, — statisztikát nem ismerek, talán a kereskedelemügyi (miniszter úr ismer — hogy Svájc már bizonyára megérezte a maga vasúti forgalmában éppen a turisztika terén az autók nagy előretörését. En tehát a magam részéről a legnagyobb súlyt helyezném arra, hogy Budapest és Bécs között, de itt nem állanék meg, még inkább Budapesttől lefelé, kelet felé kiépítsük a mi autóútjainkat a legtökéletesebb formában. Egyelőre megvan a budapesti—bécsi út. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem lehet egy nap alatt!) Hogy az sem épül egy nap alatt, ez természetes dolog. A miniszter úr megint idegeskedik. (Buci János kereskedelemügyi miniszter: Dehogy! Nyugodt vagyok!) Megengedem, hogy a miniszter úrnak joga van idegeskedni. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem vagyok ideges!) Megmondom, hogy miért ideges. Azért, mert ez a budapest—ibécsi országút még sok fejtörést fog a miniszter úrnak okozni, mert a budapest—győri szakasz nagyon jó szakasz, ezzel nem lesz a miniszter úrnak baja, de hogy a Győrtől a határállomásig vivő szakasz másfél