Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának %97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. '365 netet mondok azért, hogy elismerte, hogy a büntetőreformunk, amelyet támadni méltóztatott akkor, mégis jobb, mint ahogyan annak idején látta és köszönettel tartozom azért is, mert kifogásolta, — a pénzügyminiszter úrnak ezt most mondom meg —. (Derültség.) hogy nem elég magasak a tiszti fizetések. Rendkívül hálás vagyok, mert én ebben azt látom, hogy aa igen t. képviselőtársam a Ház többi tagjaival együtt nagy elismeréssel van a m. kir. honvédség tisztikara iránt. (Ügy van! Úgy van!) Ezt az elismerést ez a tisztikar száz százulékig megérdemli, (Elénk éljenzés a jobb- és a baloldalon.) megérdemli azért, mert reggeltől estig becsületes munkát teljesítve szántja velünk együtt könnyes szemmel a magyar ugart és érez ezzel a nemzettel úgy, mint ahogyan magyar ember érez és szereti, ápolja mindazokat az eszméket és eszményeket, amelyektől mi azt várjuk, hogy egyszer nagy és erős legyen megint a magyar. (Elénk éljenzés a jobb- és a baloldalon.) De megmondom azt is, nem vagyok abba*) a helyzetben, hogy fizetésemelési akcióhoz hozzájáruljak, nem vagyok pedig azért ebben a helyzetben, mert azt állítom, hogy a szolidan élő tisztikar meg tud élni mai fizetéséből. (Úgy van! Ügy van!) Ha összehasonlítom más államok tiszti fizetéseivel az illetményekéi, megállapítható, hogy igenis — eltekintve Németországtól, s talán Angliától — a magyar tisztikar nincs rosszul fizetve. De nem vállalnám a fizetésemelést az ország mai gazdasági helyzetére vaió tekintetből sem. Nekem akceptálnom kell a pénzügyminiszter úr programmját és ha programját akceptálom s a dologi kiadásaimat redukálni vagyok kénytelen, aeu törhetem a fejemet azon, hogy a személyi ki adásokat fokozzam. (Helyeslés.) Teljesen egyetértek az igen t. képviselőtársammal abban a tekintetben, hogy a frontharcos mozgalomból politikai mozgalmat kovácsolni nem szabad. (Helyeslés.) Méltóztatik ismerni ezt az álláspontomat. Állandóan hangsúlyozom: ez nem jogcím semmire. Kötelességünk mindenkiről gondoskodnunk, aki többet tett, mint az átlag, de most tíz év után ezt az egész kérdést napirendre tűzni, nézetem szerint nem volt politikus dolog és nem volt célirányos sem. A frontharcos szó szent fogalom és ez a kifejezés éppen azért nem kerülhet a napi politika posványába. (Élénk helyeslés.) Nem helyes, hogy túlságosan hangoztatjuk azt, hogy a fronton' voltunk, mert az kötelességteljesítés volt és ez a kötelességteljesítés annál nagyobb etikai értékkel bír, minél kevesebbet beszélnek róla. (Élénk helyeslés.) Mint minden vitánál, úgy ennél a vitánál is méltóztatott hangoztatni a vitézségi érempótdíjak kérdését. En már az elmúlt vitánál is hangoztattam, hogy 7*5 millió pengőre volna e célból szükség és állítom annak ellenére, hogy kifogásolják, hogy a magyar katona nem azért harcolt, mert azt hitte, hogy 30 pengőt kap majd arany-, vagy ezüst- vitézségi érméért. A magyar embert vérsejtje, nevelése, történelmi ösztöne ösztökélte arra, hogy vitéz és bátor legyen és ha nem volnának politikusok, akik ezt a kérdést állandóan napirenden tartják, ,nein is volna ez a kérdés siohasem napirendien, mert azok, akik vitézek voltak, nem követelőznek ilyen értelemben, hanem igenis, velünk együtt megértik az ország súlyos helyzetét és elismerik a kormánynak azt a fáradozását, amely éppen a súlyos gazdasági helyzet reparálására törekszik. En az által, hogy az arany vitézségi érttneseket felszólítottam, hogy amennyiben a polgári életben nem tudnak elhelyezkedni,^ jelentkezzenek és az által, hogy ezt a felszólításomat kiterjesztettem a többszörösen nagyezüst vitézségi éremmel kitüntetettek i-e is és ki fogom terjeszteni azokra is, akik vitézségi ereimmel rendelkeznek, amenynyiben erre a fedezet megvan, a niiagam részéről ezt a kérdést elintézettnek vélem. Az a körülmény, hogy éppen nemrégen méltóztattak jóváhagyni az altiszti ellátási törvényt, amelyben egy frontharcos szakasz van, amely a Vitézi Rendnek és hasonló intézményeknek, a háborút járt katonáknak, a rokkantaknak biztosította a róluk való gondoskodást az úllani,:i;'i/.tartás kebelén belül és minden üzemben, aiiM'liy s/.ei/ödéses viszonyban van az állammal, a/t mutatja, hogy ezen a téren is tettünk egy lépést. De ha azt hangoztatják, hogy a fronthareosságból politikát ne csináljanak, akkor a vitézségi érem pótdíj kérdésélből se méltóztassa/nak politikát kovácsolni, valamint a rokkant kérdésből sem. Mi valamennyien érezzük és tudjuk, hogy elsősorban a rokkantakkal szemben vannak kötelezettségeink (Ügy) van! Ügy van!) és remélhetőleg el fog következni az az idő, amikor igen t. kollégám, a népjóléti mifniszter úr konkrét javaslatokkal fog jönni a Ház elé. (Ügy van! Ügy van! jobbfclbl. — F. Szabó Géza: Kész van a javaslat!) Ügy Kun Béla igen t. képviselőtársam, mint Fráter Jenő, a katonák szeniorja ebben a Házban (Éljenzés jobbfelöl) kifogásolták azt, illetőleg elmondották, hogy a honvédelmi miniszter azizal foglalkozik, hogy a gyalogságnak jobb legyen az előmenetele, mini a lovasságnak és a tüzérségnek. Én nem foglalkozom a Ház katonai statisztikájával annyit, mint Fráter Jenő igen t. képviselőtársam és félek, hogy nem fogóik helyesléssel találkozni, a mikor azt állapítom imeg, hogy a gyalogság, amit az altábornagy úr, t. képviselőtársam nagyon jól tud, szabályzataink szerint a fegyvernemek királynője. (Fráter Jenő: Királya a lovasság! — Derültség és zaj.). Ezt sehol sem olvastam. A gyalogságnak jobb avanszmanban való részesítése nem- ellenekzik azokkal az általános tendenciákkal, amelyeket mi katonai vezetők magunk elé tűztünk. T. Ház! Én mondom, nem vagyok tisztában a statisztikai résszel, mert meg vagyok győződve róla, hogy inkább a lovasszellem uralkodik itt, (Úgy van! jobb felől) én azonban vallom, s aki a háborút végigküzdötte, tudja, hogy a népfelkelő gyalogosnak szobrot kellene állítani, (Ügy van! jobbfelöl. — Fráter Jenő: Rendben van!) aki ÍK) kilóval a hátán a Kárpátok bércein harcolt. Annak szól tehát az elismerés is, amikor azt mondom, hogy az egész avanszman ideje alatt egy esztendőt nyerjen az a gyalogos tiszt. (Fráter Jenő: Es a huszár hol van? — Kabók Lajos: Szálljanak le a lóról. Zaj.) Elnök: Csendet kérek 1 Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Az a gyalogos tiszt, aki mint gyalogos kezdi az életét, nagyon nehéz viszonyok között éli le azt, amit a magyar királyi honvéd tisztikar is százpercentig belát, kivéve egynéhány urat, akinek a kaszinóban módja van előkelő urakkal érintkezni és panaszkodni. Én nem érzem magamat sem az egyik, sem a másik fegyvernemhez tartozandónak, én mint honvédelmi miniszter tárgyilagos vagyok. (Fráter Jenő: Ez a helyes!) Akkor teljesítem hivatásomat tökéletesen, ha mindent a cél szempontjából nézek, (Ügy van! jobb felöl) és egyéni szempontokat teljesen 52*