Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

364 Az országgyűlés képviselőházának 497. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. Kifogásolta Malasits Géza t. képviselőtársam, hogy sok nyugdíjas van külföldön. Ez minden költségvetési vitában előfordul és erre röviden válaszolok: elrendeltem, hogy a nyugdíjasok nagy része hazajöjjön, ami, azt hiszem, még ebben az évben meg fog történni. Kivételeket teszek ott, ahol 61)—71) éves emberekkel állok szemben, vagy ha olyan anyagi viszonyok között él az illető, bogy tönkremenéssel volna egyenlő, ha vele szemben rendeletemet végrehajtanák. A tendencia tehát igenis az volt, hogy jöjjenek haza és elsősorban azt volt a tendencia, hogy a gyermekes családapák jöjjenek haza és pedig azért, hofv a gyermekek magyaroknak neveltessenek. (Fráter Jenő: Jöttek már haza?) Jöttek. De természetesen azoknak, akiknek ott lakásuk van, azt fel kell mondaniuk, át kell költözködniük s ez költséges dolog, és viszont vannak bizonyos emberi szempontok is, amelyeket nekem szem előtt kell tartanom, mert egészen kegyetlenül, ridegen, úgy, ahogy azok az igen t. képviselő urak kíyánják, akik általában a liberalizmust szokták hangoztatni, nem tudnék eljárni. Kun Béla t. képviselőtársain lyukas téglákról is beszélt. Megnyugtatom t. képviselőtársamat, hogy úgy Hódmezővásárhelyen, mint Orosházán nem lyukas téglával fognak építeni, hanem odavaló téglával és odavaló iparosok munkájának igénybevételével, mert abból indulok ki, amikor ezeket az építkezéseket keresztülvisszük a pénzügyminiszter úr jóvoltából, hogy a helybeli iparosság és ipar legyen elsősorban foglalkoztatva éppen* a munkanélküliség csökkentést' céljából. (Helyeslés.) Vértess Vilmos István t. képviselőtársam a Mária Terézia-rendről heszélt. Egészen őszintén megmondom, bogy nem értek egyet felfogásával, mert nem szeretem az érdemeket díszsírhelyekkel jutalmazva látni. A Mária Teréziarendbe tartozót nem érdekli, hogy őt hová temetik, ez lehet kegyeletes dolog és nagyon helyes, de nem lehet ezzel jutalmazni valakit, ez nem jutalom. En az élet hirdetője vagyok, és ameddig él az illető, akár rokkantról, akár vitéz emberről van szó, akár a Mária Teréziarend tagjáról, akkor én mint kormány ezeket az etikai erőket, amelyeket ez a társadalmi réteg magában foglal, értékelem, de őket az életben jutalmazom és nem díszsírhellyel, amit egyébként nagyon helyesnek találok a kegyelet szempontjából. T. Ház! Malasits Géza igen t. képviselőtársául kifogásolta a nyugdíjakat. Negyven és egynéhány millió pengőt kell fizetnie a nyugdíjakra a kincstárnak. Rendkívüli nagy összeg. Kifogásolni lehet, de adott helyzettel állunk szemben; visszamenőleg talán lehet találni elvi tévedéseket, amennyiben az optálást megengedték nyakra-főre és mindenkit akceptáltak magyar állampolgárnak, aki hirtelen felfedezte magyar állampolgárságát és a magyar nemzethez való tartozását, de a jogi helyzet az, hogy mi akceptáltuk őket régi idő óta, 10 év 6ta és ennek következtében le kell vonnom a konzekvenciát. Hogyan segítek ezen a kérdésen? Segítenem minden körülmények között kell, inert én megmondom őszintén,^ hogy sajnálom az improduktív kiadásokat és^ az ilyen kiadások is improduktívek, éppen azért helyeseltem annakidején, még mint ellenzéki képviselő is a szolgálati idő megbosszabbítását, és most egyetértésben a pénzügyminiszterrel, a 35 évi szolgálatról áttérünk a 40 évi szolgálatra. Miért? Azért, hogy minél később menjenek nyugdíjba azok a tisztek, akik talán már ma I nyugdíjigénnyel rendelkeznek. Ez azonban egy rendszerváltozás, amely ma még teljesen nem érvényesül, de mégis érvényesül annyiban, hogy ha nem vezettük volna be a 40 évi szolgálati időt, akkor az idén nem másfélmillióval emelkedett volna a nyugdíjteher, hanem négy és félmillióval. Az eddigi számítások azt mutatják, hogy 10 év múlva ez az egész nyugdíjteher — nem akarok próféta lenni és nem akarom egészen határozottan kimondani — körülbelül a felére fog redukálódni. Ennek biztosítéka azonban az, hogy kevesebb nyugdíjazás történik, nem magas sarzsikban kezdjük a nyugdíjazást, mert helytelennek tartom, hogy mindenki magas tábornoki rendfokozatot érjen el és Fráter Jenő t. képviselőtársamnak megmondhatom, hogy áttérünk arra, hogy már az alezredesi rangnál megállítjuk az előléptetést. Ez tűrhető nyugdíjjal jár, de mégsem egy olyan avancement, amelyet helytelennek tartok. Nem lehet a szociális bajokon azzal segíteni, hogy tábornokokat csinálunk, (Ügy van! Ügy van!) ez abszolút helytelen volt katonai, államháztartási ésfőleg tekintélyi .szempontból. S mert ez a kérdés így áll, szükséges, bogy a Ludovika Akadémiában is bizonyos fokig megszorítsuk a kiniustrálandók számát, mert minél többet mustrálunk ki, annál inkább kell felülről Telküldenünk a magasrangú tiszteket. A nyugdíjazásokat megszorítom azért is, mert a hadi tapasztalatokkal rendelkező tiszteket minél tovább szeretném a hadseregben tartani, hogy azt, amit a háborúban tanultak, átadhassák az ifjúságnak. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ami az ipar foglalkoztatásának kérdését illeti, mondhatom, hogy az én lelkiismeretem teljesen nyugodt, mert tényleg foglalkoztatom a kisipart. Ez mindig vita tárgyát képezte, itt egy nagy baj van; elismerem, hogy sokszor vannak kisiklások, mégpedig azért, mert rendkívül nehéz megállapítani, — annak ellenére, hogy van kartotékunk, hogy milyen a kisipar kvalifikációja — és milyen a teljesítőképessége. Míg a nagyiparnál egy emberrel állok szemben és száz és száz kérdést tudok vele tisztázni félórán belül, a kisiparnál ez nem áll fenn. Mindennek ellenére akceptálom a kereskedelemügyi miniszter úrnak azt a tendenciáját, hogy a kisiparon segíteni kell s a imagam részéről, a magam tárcája keretében a megrendelések 50%át a kisiparosságnak adom. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Tabódy Tibor igen t. barátom a gázvédelem kérdésével is foglalkozott és hogy elismeréssel szólt Petróczy ezredesről. Petróczy jeles ember, arról vitatkozni nem lehet, de nem helyeslem az akcióját, s ezt a bizottságban is megmondottam. Minek lármázzam fel a imagyar közvéleményt, hogy: vegyetek gázálarcot!? Kiszámítottam már egyszer, hogy sokszáz millióba kerülne, ha minden lakost gázálarccal akarnék ellátni. Ez lehet ipari érdek, de nem közérdek. (Tabódy Tibor: Társadalmi szervezkedés!) En felelősségem tudatában mondom, hogy ez az egész gáztámadás lehetősége kissé túlozva van (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és még nem is aktuális annyira. Méltóztatik tudni, hogy éppen a kémiai ipar terén olyan óriási ugrások vannak, bogy amit ma helyesnek találunk, az a következő esztendőben elavul és én neun vagyok hajlandó a magyar publikumot belevinni abba, hogy gázálarc-akcióba kapcsolódjék bele, mert ez lebet egyik-másik ipar érdeke, de nem érdeke a magyar publikumnak. Ha elkövetkezik az idő, én leszek az első, aki figyelmeztetni fogom a közvéleményt. (Elénk helyeslés.) Gál Jenő igen t. képviselőtársamnak köszö-