Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-497
35f> Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. azzal a kéréssel, hogy valami egyenruhát adjon nekik. Tudom, hogy ez a kérdés nem tartozik a miniszter úr alá, azonhan ezt a kivételt talán meg lehetne tenni, hogy a miniszter úr valami megfelelő ruhát átadjon nekik s ha ez megvan, akkor talán a társadalom szívesebben látja őket, mint most éhben a lerongyolt ruhában s így leni a nuiltkor. bizony nem elegendő ahhoz hogy megtudjanak élni. T. Ház! Ha emberek dolgozni akarnak, akkor adjuk meg a módot hozzá, hogy dolgozni tudjanak és ha ez éppen tesak a ruhán .múlik, azt, hiszem, a mélyen t. honvédelmi miniszter úrnál jó helyen kopogtatok, mikor azt kérem, hogy elégítse ki ezeket a kívánságokat. Minthogy a honvédelmi miniszter úr iránt bizalommal viseltetem, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet ittdn.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Pakots József jegyző: Nagy Emil! Nagy Emil: T. Képviselőház! Fráter Jenő t. képviselőtársam, aki az ő kedves, katonás felszólalásával az imént a Ház minden oldalán sikert aratott, nekem valaha, 1894-ben honvédhuszárfőhadnagyom volt és ő .meghagyta azt, hogy csak az beszéljen a Képviselőházban valamely kérdéshez, aki az illető kérdéshez ért. En ebből magamra nézve levonom a konzekvenciát és nem beszélek szorosan vett katonai kérdésekről, mert azokban nem érzem magamat szakértőnek. Ellenben ezekkel kapcsolatosan van igen sok más olyan kérdés, amelyeknek irányában nálunk Magyarországon ma meglehetősen nagy eszmezavar uralkodik, sőt a közönség nagyrésze téveszméket is táplál ezek irányában. Még az előadó urnak igazán magas színvonalú és nemes veretű beszédében is megcsillant pár olyan gondolat, amelyre én reflektálni óhajtottam. Az történt velem Időköziben, hogy én, aki életemben solha még beszédre írásban nem készültem, mert azt tartom, hogy vagy cikket írok, vagy beszélek, de a kettőt nem keverem össze. (Eri Márton: Iga/a van!) Minthogy ez esetben meglehetősen kényes témákról volt szó, elhatároztam, hogy beszédemet előre leírom. Mi történt? Lett belőle egy újságcikk, amely meg is jelent vasárnap az egyik előkelő lapban. Ebben a cikkben foglalkoztam már a jelenleg úgylátszik, gyenge álmait pihenő mélyen t. előadó úrral is, (Derültség.) aki erre ma ugyancsak a Pesti Hírlapban nagyon kedvesen válaszolt, úgyhogy azt merem mondani, körülbelül úgy jártunk el, mint amikor az ügyvédek a szóbeli tárgyalás előtt előkészítő iratokat váltanak (Hegedüs Kálmán előadó a lerembe lé)).) — itt van már az előadó úr, bocsánatot kérek előbbi megjegyzésemért — így azután ezzel sok félreértés küszöbülődik ki, ami a szóbeli tárgyaláson még fennforoghatna. Itt lojálisán kijelentem, hogy újságcikkemnek az a címe, hogy «Eszmezavar és téveszmék», egyáltalán nem vonatkozott a mélyen t. előadó urnak igazán magas színvonalú és nemes veretű beszédére, hanem én azokat a momentumokat, amelyek az ő beszédéből részemre kiesillanni látszottak, közben foglaltam bele cikkembe és cikkemnek ezt a címét nem vonatkoztattam rá. Amikor az előadó úr szembeállította a hadsereggel a defetizmust, azt gondolom, akkor inkább pacifizmust akart érteni ez alatt. Nagyon jól tudjuk, hogy a defetizmus — défaite — legyőzetés, csatavesztés. Defetista az, aki a csata előtt kishitüen előre azt hiszi, hogy okvetlenül el fogják veszíteni a csatát. Ilyen emberrel nekem semmiféle közösségem nincsen. Ezt már Shakespeare gyönyörűen megmondotta, amikor Hamletjében azt fejtette ki, — inkább magyarul mondom — hogy: ne keresd a harcot, de ha benne vagy, akkor tarts ki! Ez áll mindenféle delet izmussal szemben. A pacifizmus gondolatát'ellenben Magyarországon főleg mai meglehetősen átmeneti kultúránkban nagyon sokan félreértik. Ünnepélyesen kijelentem, hogy én izzig-vérig pacifista vagyok és mégis rajongó szeretettel ^ csüngök a magyar hadseregen és saját fajtámnak gyönyörű fizikai és erkölcsi kifejlesztésén, sőt nagy szeretettel csüngök a magyar faj virtusos hadi erényein is. (Helyeslés jobb felől és a középen. — Jánossy Gábor: Helyes, mind úgy érezzük!) Ez az én pacifista érzületem nem ellentétes a hadsereg szeretetével. Nem állítom, hogy az előadó úr szembe akarta állítani e kettőt, de olyan valami csillant ki beszédéből, mintha szembeállítaná. Ez késztet engem annak nyomatékos hangsúlyozására, amit most leszek bátor mondani. Ez nem egészen szükségtelen még a honvédelmi tárca vitájánál sem, mert úgy fogom fel a dolgot, hogy egy ország kultúrájában az eszmék tisztázása, a gondolatok súrlódása a leggyönyörűbb kultúrérték. Ha azt a kérdést, hogy miképpen viszonylik & pacifizmus a hadsereg szeretetéhez, ennek a költségvetésnek vitájánál némileg tisztázzuk, azt gondolom, evvel nem végeztünk egészen felesleges dolgot (Hegymegi Kiss Pál: Ügy van!) Mégegyszer ismétlem, hogy én izzig-vérig pacifista vagyok, nemcsak azért, mert eddig már van öt fiam és öt fiú-unokám, (Éljenzés jobbfelől és a középen.) cikkemben rosszul írtam, hogy csak négy unokám van, igen sokan vannak, elhibáztam... (Éri Márton: Azóta!) Nem azóta. (Derültség.) Tehát öt fiam és öt fiú-unokám van, így tehát, mint apa és nagyapa meglehetősen angazsálva lennék abban a kérdésben, hogy legyen-e mostanában új háború, igen vagy nem. De azt gondolom, hogy egy magyar apánál, még ha öregapa is, ilyen szempontok nem játszhatnak szerepet (ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen) és ha egyszer azt kívánja a haza, akkor fel kell áldoznia magát mindenkinek, sőt még elmegyek magam is, (Helyeslés.) mert nem érzem magam semmivel sem öregebbnek még unokáimnál sem. (Éri Márton: Bravó! Merész kijelentés!) Ismétlem tehát mégegyszer, pacifista vagyok, még pedig főleg abban az értelemben, mert, az az érzésem, hogyha még egyszer valami nagy konflagrációs világháború következnék be, ahogy célzott rá egyik képviselőlársam is az imént, — nem tudom hirtelen, kicsoda — félek attól, hogy az inkább légi bombázásokkal és mérges gázokkal való támadás éa az azok elleni védekezés volna, semmint a hazafiúi virtusos erkölcsök egymással való szembeállása, (Jánossy Gábor: Az ártatlan lakosság kiirtása!) úgyhogy igaza van t. képviselőtársamnak abban, t hpgy aki a fronton lesz — úgy hallom szakértőktől, nem vagyok benne szakértő — állítólag semmivel sem lesz