Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 339 Bízom a honvédelmi miniszter úrban, hogy az intranzigens, az érdemes és a becsületes, a hazafias és a történelmi hivatását híven teljesített magyar frontharcosok kiérdemelt érdekeinek elszánt támogatója lesz! Bízom a miniszter úr egyik nagy beszédének következő mondatában (olvassa): «Igenis, szükség van arra, hogy »az utókor lássa azt, hogy aki a haza oltárán áldozott, aki előljárt a véres, zivataros időkben és kockáztatta életét, egészségét, hogy az: — megbecsülésben részesüljön!» T. Ház! E helyütt kívánok megemlékezni arról, hogy >a magyar népnek példátlan vitézségét, bátorságát, a magyar katonának hazája, királya, elöljárói iránt minden körülmények között kimutatott engedelmességét, fegyelmezettségét, magyar faji büszkeségét, a katonatisztikar családi életének érintetlen tisztaságát bemocskolta a nagyvilág szeme előtt egy film, mely a «Magyar Rapszódia» címet viseli. Ez a film a német Ufa filmgyár készítménye. Megjelenésekor még a budapesti közönség is hűvösen és vegyes érzelmekkel fogadta. Hamaro&an le is tűnt és minden jel arra vallott, hogy a feledésnek megérdemelt homálya fog ráborulni. Az elmúlt hónapokban azonban váratlanul újra felbukkant ez a film a vidéken, — Hatvanban, Körösladányban és Egerben — szóval a vidéki mezővárosokban. Az egészséges magyar vidék közönsége is teljesen jogosan zúdul fel ez ellen a film ellen, amely nem a m-agyar nép, nem a magyar katona, nem a magyar katonatiszt családi életét mutatja be filmen a magyar közönségnek. (Friedrich István: Állami támogatással csinálták!) Ez a film lehet propaganda a magyar nép, a magyar katona, a magyar katonatiszt családi élete ellen, de nem mellette! Ezen az idegengyártású külföldi filmen egy magyar huszáraltábornagy felesége egy magyar huszárhadnaggyal cigányprímás muzsikája mellett aljas szerelmi jelenteket mutat be. A film női alakja nem méltó egy magyar katonatiszt feleségéhez! Ezt a filmet Magyarországon nem lett volna szabad lejátszani. (Zaj.) A filmcenzúra mentségéül nem fogadható el, hogy a játszási engedélyt a film bemutatásakor úgy adta meg, hogy belőle egyes jeleneteket kidobatott, vagyis a filmből pár száz métert kivágatott. Az országban mindenki tudja, hogy a tisztikaron belül, a tiszti familiák élete felett nagyon is szigorú felügyeletet gyakorol elsősorban maga a tisztikar, másodsorban pedig aiz úgynevezett becsületbeli szabályzat és mindenki tudja azt, hogy a vele összeütközésbe kerülő tisztre nagyon szomorú jövő vár. Ezt az alkalmat használom fel, hogy megbélyegezzem ezt a filmet a magyar nép nevében. Tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ennek a filmnek játszását a magyar tiszti családi élet védelme szempontjából betiltani méltóztassék. (Friedrich István: Ezt a filmalap támogatta, az ön kormánya százezreket adott hozzá!) Nem tudok róla! A magyar katona hősiessége és vitézsége, bajtársiassága és hazaszeretete, elöljáróihoz való hűséges ragaszkodása: mind olyan momentum, amely filmre f feldolgozva a magyar katonát, az ő valódi énjében mutatná be. Mert ezek mind olyan magyar faji erények, melyek az egész világnak példát adhatnak! A magyar tiszt nem dorbézoló, nem a nemzet véres verejtékével fizetett idegen valaki, hanem a magyar tiszt egy nagyon is dolgos, közülünk való magyar testvér, aki KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXV. nem munkásleányok és nem tiszti bajtársuk feleségének szerelmi kalandját keresi, hanem ők azok, akik a legtöbbet dolgoznak a mi jövőnk, a mi fajunk, a mi hazánk és a mi gyermekeink jövendő életéért! Csöndben, hírlapi reklámok nélkül, de annál eredményesebben. Ugyancsak arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy az egyik budapesti körúti mozgófényképszínház részéről már előre reklámozott és a «Nyugaton a helyzet változatlan» című Erich Remarque-féle filmnek játszását is megakadályozni szíveskedjék, annál is inkább, mert ezt a hadseregellenes filmet még a szocialista Ausztria sem engedte a maga országában lejátszani. ' A Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum költségvetésének érdekében a pénzügyi bizottságban tett felszólalásomra adott miniszteri válasz alapján annak a reményemnek adok kifejezést, hogy a honvédelmi miniszter úr ennek az egyik legfontosabb honvéd kultúrintézményünknek a működését, a nehéz pénzügyi helyzet ellenére is, megértő jóindulattal fogja, legalább a mai keretek közt fenntartani. Pótlólag csak azt kérem, hogy a Hadtörténelmi Levéltár hadrendi osztályának begyakorolt és szakértő személyzetét, melyre ma már igen jelentékeny közigazgatási természetű tevékenység hárul és a vele együtt dolgozó és a wieni Kriegsarchivban szolgálatot teljesítő kirendeltségnek bevált és külföldi pótdíj nélkül hivatását lelkes odaadással teljesítő személyzetét, melyre a még, több mázsányi bécsi anyag mielőbbi hazaszállításának kieszközlése vár, miután mindkettejük munkájára most van ^ éppen a legnagyobb szükség, megtartani méltóztassék. T. Ház! Legyen szabad végül megemlékeznem a nagy háborút túlélő legnagyobb hősökről, a Mária Terézia-rend tagjairól. Az egyik országos ünnepélyen láttam, hogy a Mária Terézia-rendet viselők közül többen a templomban órákon keresztül álltak, mert nem juttattak nekik ülőhelyet. Köztudomású, t. Ház, hogy a Mária Terézia-rend a legmagasabb katonai kitüntetés. Az 1757. évben alapított Mária Terézia-rendnek három- osztálya van: a nagykereszt a középkereszt és a lovagkereszt. A világháborúban 32 magyar tiszt kapta meg a Mária Terézia-rendet és pedig egy a nagykeresztet, három a középkeresztet és 28 a lovagkeresztet. Ennek a rendnek legalacsonyabb osztálya, a lovagkereszt is megelőz minden más kitüntetést, megelőzi a Szent István-rend nagykeresztjét is, csakúgy, mint a polgári Magyar Érdemkereszt I. osztályát Azoknak, akik a Mária Terézia-rendet megkapták, joguk van kérni a magyar báróságot és boldogult királyunk életében ezt többen el is nyerték. Ezidőszerint azonban úgy a főnemességet, mint általában a magyar nemességet adományozó királyi jog szünetel. Éppen ezért arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy^ ezeknek a kiváló hősöknek, — akik derekasságuk és önfeláldozó vitézségük folytán önmaguknak lettek ősei — adassa meg azt, ami lehetséges! Legyen az cím, legyen az megkülönböztető tisztelet, de járjon az ki nekik mindenütt és mindenhol, hogy rangban és megtiszteltetésben, külsőleg is látható módon mindig arra a helyre jussanak, amelyet hősi múltjuk megérdemel! Érvényesüljön az ókori történetírónak, Tacitusnak az a mondása: «Elvész az erény, ha meg nem becsüljük!» 1 Lássák azt hogy a magyar megbecsüli legendás hőseit és nemcsak haláluk után állít nekik hősi emlékműveket hanem életükben is 49