Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

338 Az országgyűlés képviselőházának 497. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. szerelnek és olyan tempóban fegyverkeznek, hogy Franciaország ma a világ legerősebb hadseregét mondhatja magáénak. Tíz esztendeje halljuk a világbéke gondolatának emlegetését. Mi magyarok ezt el is hittük, mert abban a feltevésben voltunk, hogy a világháborút közvetlenül követő gazdasági háború vértelen, de annál rettentőbb mérkőzései végre meggyőznek minden nemzetet, nagyhatalmat éppen úgy, mint minden kisebb hatalmat arról, hogy az általános lefegyverzés szükségességének Időpontja valóban bekövetkezett. Es ma, az 1931. esztendőben elmondhatjuk, hogy régesrégen bekövetkezett! Bekövetkezett és még sincsen meg és nem is lesz meg, ha a leszerelés és lefegyverzés olyan tempóban halad tovább, mint eddig! A múlt esztendőben a cseh hadiiparról, köztük a pilseni Skoda-gyárról emlékeztem meg, rámutatva a népszövetségi főkolompos Csehország fegyveripara, szédületes gyártási eredményeinek megdöbbentő arányaira. Ma folytathatnám a francia, a belga, az angol hadianyaggyárak, a fegyver- és ágyú gyárak elképesztő számadatainak felsorolását, — amint azt részben az előttem szólott képviselőtársam tette, — arról, hogy az 1930. esztendőben az egész világnak hány darab fegyvert, géppuskát, golyószórót, ágyút, tüzérségi lövedéket, páncélautomobilt, harci kocsit (tank) és hadirepülőgépet szállítottak. Mi „sem igazolja jobban az átkos trianoni békeműnek országunkat rontó igazságtalanságát, hogy ugyanakkor a mi kifosztott, megcsonkított és igazán a mindennapi kenyérért élethalálharcot vívó országunk, szinte számot sem tevő kicsiny hadseregének még költségelőirányzatát is leszállítani kénytelen. Tisztelt Ház! Ha ez így megy tovább, ha a leszerelés és a lefegyverzés hazug szavát a valóság úgy demonstrálja, hogy szinte minden világrészben öldöklő szerszámokat, fegyvereket gyártanak, vásárolnak és szállítanak, akkor akár akarjuk mi, akár nem, —szabályszerűen közeledünk egy új világháború felé! A nemzetközi leszerelési konferencia, mint Farkas Elemér képviselőtársam említette, 1932. év tavaszán Genfben ül ismét össze. Hogy az európai kultúra és civilizáció őrzőiben és letéteményeseiben, kik az elmúlt tíz év alatt belsőleg, kapitalista termelési rendjükben egészen bizonyosan többet pusztultak, mint hadiszállításaikkal pusztítottak, erőseb'b lesz-e a sok szomorú tapasztalat után^ az életösztön, mint a halálösztön: ez majd elválik! Az eddigi tapasztalatok azonban óvatosságra és bizalmatlanságra serkentenek bennünket. El kell követnünk mindent, hogy jelenlegi zsoldoshadseregünket megszüntessük, mert valóban lehetetlen, hogy a honvédelmi költségvetés kiadásaiból akkora összeget emésszen fel a hadsereg legénységének eltartása, mint azt a 3. cím tartalmazza. Most kell elkövetnünk mindent, hogy hadseregünk létszáma a bennünket körülvevő államok hadseregének létszámához képest megfelelő módon és arányban felemeltessék. Mert ha a jövő évi leszerelési konferencia netalán néhány százalékos létszámcsökkentést mondana ki, például a konferencia 20%-os csökkentést fogadna el, ami Magyarországra is vonatkoznék, akkor Magyarország a jövőben nem 35.000 embert, hanem 20%-kai kevesebbet, tehát csak 28.000 katonát tarthatna fegyverben. Egy ilyen irányú kötelező leszerelés esetén tehát csonka országunk helyzete még súlyosabb, még rosszabb lenne. T. Ház! Amikor olyan világot élünk, hogy minden nemzet a legnagyobb csendben, de szemünk láttára fegyverkezik, tehát amikor a pacifisták álmáról: a világbékéről szó sem le* het, akkor nem szabad nézeteltérésnek, nem szabad véleménykülönbségnek lenni magyar és magyar ember között: hogy mindent a hazáért és mindent a hadseregért! Es itt nemcsak a jelenlegi hadseregre és katonáira gondolok, hanem a világháború seregrészeinek mindazon magyar harcosaira is, akik a magyar hazáért csakugyan és valósággal is a legtöbbet áldoztak, mert a földi ember legdrágább kincsével, életükkel és vérükkel voltak fegyveres cselekvői a haza védelmének! A hadviseltek szervezkedéséről, a Magyar Frontharcosok Szövetségéről megállapíthatjuk, hogy mozgalmukat rokonszenvvel fogadta a magyar közvélemény. A frontharcosok bajtársias szelleme, példaadó fegyelmezettsége, gerinces és nemzeti öntudata nagy érték a mai gazdasági válság nyomán terjedő elcsüggedés és kishitűség korában. Tömörülésüknek nagy erőt adott az a nemtörődöm részvétlenség és bántó közöny, amely őket, az ágyúk orkánjából, a harcterek vérzivatarából hazatérőket fogadta különösen azok részéről, akik — mialatt ők a lövészárkokban nélkülöztek és szenvedtek — idehaza felmentve, a százféle háborús gazdasági központokban eldugva nyugodtan és biztonságban éltek, benépesítve a hivatalokat és úgyszólván az összes elképzelhető intézményeket. Sem a közvélemény, sem pedig a felmentettek nem vehetik rossz néven a frontharcosoktól azt, hogy anyagi és erkölcsi érdekeik állandó védelmére, valamint hivatali és egyéb gazdasági téren elszenvedett hátrányaik orvoslására és megszüntetésére elérkezettnek látták az időt arra, hogy szervezkedjenek, és a frontharcos szövetségbe tömörüljenek. Es amikor a kormány ma, a tisztviselői kar életében oly életbevágó módon fontos normálstátus felállítására tér át, tisztelettel kérem a honvédelmi miniszter urat, állíttasson össze egy statisztikát arról, hogy végre megállapítást nyerjen az a fájó igazságtalanság, mely a hadviselt tisztviselőket érte azok részéről, akik itthon maradhattak és puskaport sohasem szagoltak. Mert lehetetlennek tartom, hogy a felmentettek jobban helyezkedhessenek el azoknál, akik vérrel és vassal szolgálták a hazát! Ezt megérdemlik a frontharcosok a nemzettől! Akik elsők voltak a fronton, azok ne legyenek az utolsók ma, — idehaza! A háborús érdemeket a nemzetnek jutalmaznia kell úgy a katonai, mint a polgári életben, így parancsolja ezt a nemzeti erkölcs, kötelez rá hazafiságunk és a magyar lovagiasság is! (Barthos Andor: Ügy van!) A honvédelem legmagasabb érdeke is megköveteli, hogy ez a kérdés rendeztessék. Mint kiáltó igazságtalanságot sérelmezik például, hogy vannak nagy bankigazgatók és vállalati igazgatók, akik soha, álmodni se mertek olyan fizetésekről, amelyeket ma élveznek! (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A háború előtti életben nyoma sem volt annak a mohó kapzsiságnak, amely jelenlegi gazdasági 6a banktevékenységüket jellemzi. Ezeknek egyike sem volt a fronton! A véres hómezőkhöz közel még álmukban sem jártak, de a fórumon ma ezek szavalgatnak. (Gáspárdy Elemér: TTgy van!) Ma ezek akarják megmenteni egyszerre a hazát, a frontharcos banktisztviselőket pedig elbocsátják! Ügy látszik, hogy Trianon csak a nagybankos direktoroknak kedvezett.