Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 33& zony!) Arról a gazdasági irtóhadjáratról, amely az egész világ ellen indult, nem akarok beszélni, azt ismerjük valamennyien. A mezőgazdasági dumping után következik az ipari dumping, a sztálini menetrend szerint. A cél ismeretes: a civilizált világ termelésének elpusztítása, válságok, forrongások előidézése és az embervérrel megfestett vörös zászló kitűzése az európai romhalmaz tetejére. Egy fegyencteleppé átalakított Oroszország gazdasági és szellemi exportmunkája ez, egy Oroszországé, amely monstre fegyencmunkát állít szembe a civilizáció szabad munkájával. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Minduntalan felmerül most már a kérdés: hát meddig tarthat ez még így? Addig, t. uraim, míg Európa és Amerika tárt kikötőkkel fogadják az orosz fegyencmunka keserves produktumait, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) amíg a kapitalizmus nem látja be, hogy vak és túlzott nyereségvággyal saját maga alatt fűrészeli a fát, midőn szállít nekik nyersanyagot, tudást, kultúrát, gépeket (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: És lovakat!) és ezzel önmaga adja Oroszország kezébe azt a fegyvert, amelyet az annakidején ellene fog fordítani és legvégezetül addig, amíg a világ összes államai nem helyezkednek arra az egyetlen becsületes, helyes és józan alapra, amelyet ma a világon csak két állam foglal el, a Vatikáni állam és Magyarország: az elzárkózás és teljes bojkott alapjára. Ez áll a gazdasági részre. Ezzel azonban még nincs kimerítve az orosz rejtély, amely ma már talán nem is rejtély. Vorosilov, a hadügyi népbiztos büszkén kiáltotta bele múlt év novemberében a rádióba azt, hogy a szovjethadsereg szükség esetén játszva veri tönkre az összes európai hadseregeket. Ha az ilyen keleties ízű fennhéjázást nem is kell száz percentig komolyan venni, — nem is veszem annak — de egy bizonyos: Oroszország várja a pillanatot, amikor a gazdasági pusztítás után elindulhat messze keletről az európai romhalmaz meghódítására. Egy kétségtelen: gigantikus méretű felszerelés és fegyverkezés folyik odaát, a katonai kiadások megháromszorozódtak, amit egyetlenegy állam sem tud költségvetésében felmutatni. Mondom, ha túlságosan komolyan nem is kell venni ezeket a fenyegetőzéseket. (Felkiáltások jobbfelől: Nem bizony!) de kérdem, elég lesz-e az a meztelen magyar kar, elég lesz-e tisztán az a magyar erő és magyar vitézség, amelynek azon a-fényes kardon és talán egy fokoson kívül tényleg nincsen egyéb a kezében, elég lesz-e a nagy áramlat feltartóztatására? Mert hogy mi ebben az esetben megint oda fogunk állíttatni, mint régen, az európai civilizáció biztosítására, az kétségtelen. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Kérdem t. Ház, nem volt-e igaza az igen t. honvédelmi miniszter úrnak, aki ellenzéki korában ezekből a padokból hangoztatta ezt, (Kun Béla: Ügy van!) nem volt-e igazunk nekünk, akik évről-évre elmondjuk azt, hogyha a nagyhatalmak békét akarnak Kelet-Európában, adják vissza ennek a nemzetnek a védelem terén az önrendelkezési jogát, (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) mert csak erről van szó, nem azért, hogy háborút kezdjen, hanem azért, hogy a békét biztosítsa. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Kérdem, nem volt-e igazunk nekünk, akik — ismétlem — évről-évre elmondjuk ezen a helyen azt, hogy sokkal nagyobb veszélye a békének egy lefegyverzett Magyarország, mint egy nemzet, amely minden támadás ellen meg tudja védeni nemcsak határait, hanem ha kell, az európai civilizációt is! (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.) Nincsen a világon a békének őszintébb barátja, mint ez a lefegyverzett nemzet. Csakhogy ez az ország és mi valamennyien nem élünk álomvilágban. Jól tudjuk azt, hogy harc és háború nélkül eddig nem volt világ. És ha olvasnom kell ma reggel azt, hogy az amerikai elnök megállapítása szerint ma 5'5 milliárd dollár fordíttatik évente a világon hadifelszerelésre, 70%-kal több, mint 1913-ban; amikor olvasnom kell azt, hogy 5*5 millió a fegyverben lévő hadkötelesek száma a világon, de további 12 millió a kiképzett tartalék, kérdem, szabad-e ennek a nemzetnek álomvilágban élnie? Tudomásul kell venni, hogy harc és háború nélkül eddig nem volt világ, tudomásul kell venni, hogy geológiai harcok teremtettek új világokat és történelmi harcok teremtettek új geográfiát, tudomásul kell venni azt, hogy hiszen ekék szántják és szaggatják kenyér alá a földet, tudomásul kell venni azt, hogy a gleccserek jégmezői szántják kultúra alá a hegyeket ma még. Hát kérdem, nem a legrettenetesebb- barázdát szántják-e hele a népfajok harcai az emberiség életébe és évszázados kultúrájába? Mondom tehát, ilyen körülmények között nem szabad ennek a nemzetnek álomvilágban élni és ha ma küzdelem és vívódás az élete, ha szinte élethalálharcot folytat ma is, mint ezer év óta mindennap, azt a harcot ha ma nem is fegyverrel a kezében, jóllehet hazájáért is küzd, ezt elsősorban nagy rendeltetéséért állja. Állja azért, mert nem áll zsarnoki ösztönök szolgálatában és a lelkesedés ritmusát nem verik kancsukával a hátára. Nem irigyli, nem kívánja a másét, nem ámítja magát ia birodalmi nagyság ábrándjaival és a magyar rónák nem álmodoznak világuralomról. Ha játszik is rajtuk a délibáb képe, az sohasem tüntet fel bombavető repülőgépeket és 50.000 tonnás superdreadnought-okat. Ha vívja ezt a rettenetes, emberfeletti küzdelmét, vívja elsősorban azért, ímert határőr ez a nemzet azon a mesgyén, ahol a barbárság farkasszemet néz a kultórával, vívja azért, mert hazája az a geográfiai medence, ahol az ázsiai zsarnokság felhői nehéz zivatarban tornyosulnak és ütközésük villámokat vált ki; vívja azért, mert ihazája a kultúrának az a mesgyéje, ahol a vörös rém, amely Európát fel akarja szántani, ekéjét leereszti és vívja végül mindent összefoglalva azért, mert érzi ez a nemzet vértanúi voltát és érzi történelmi hivatását. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezt és ezeket az igazságokat legyenek szívesek figyelembe venni a Genfben tárgyaló hatalmak a jövő év januárjában akkor, amikor leülnek a zöld asztalhoz, megengedem, a legőszintébb békeszándékkal eltelve szívükben, dé ugyanakkor nem koncedálják nekünk azt, amit a jó Isten, mint mondottam, a legutolsó és a legparányibb teremtmény számára is megadott. A jogot az egyenlő elbánáshoz; a jogot ahhoz, ami az enyém, ami Isten és ember előtt a miénk, azt mindenki ellen, mindenkivel szemben, minden rendelkezésre álló eszközzel .megvédhessük. A költségvetést elfogadom. (Elénk éljenzés és taps jobbfelől és a középen. — A szónokot s - ámosan üdvözlik.) Elnök: Görgey István képviselő úr, mint :t külügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Görgey István előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém a külügyi bizottságnak, a Wienben 1931. január hó 26. napján kelt magyarosztrák barátsági, békéltető eljárási és valasz48«