Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-489

1>89. ülése 1931 április 21-én, kedden. 2fi Az országgyűlés képviselőházának kel szubvencionál, 30 napon belül kimutatást terjesszen be, elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak felál lani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház a határozati javaslatot elvetette. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa a törvényjavaslat címét.): Bárdos Ferenc! Bárdos Ferenc: T. Ház! A kereskedelemügyi miniszter úr nem nagy szerénységről tett tanúbizonyságul Iménti felszólalásában. Ha én olyan hosszú időn keresztül lettem volna kereskedelmi, gazdasági pénzügyi és nem tudom milyen téren miniszter és az ország gazdasági életét ide juttattam volna, ahol ma van, akkor kétségtelen, hogy sokkal több szerénységet tanúsítottam volna. (Ügy ran! Vgg van! a szélsőbaloldalon.) A miniszter úr épp úgy tesz, mintha ezekért az állapotokért, őt, pártját és mindazokat, akik azt a politikai felfogást vallják, amelyet ő és mindazokat, akik annak a gazdasági rendszernek hívei, amely bennünket idejiittatott, semmiféle felelősség nem terhelné. Amikor én a címnél felszólalok, teszem ezt azért, mert a miniszter úr iménti felszólalásában aal mondotta, hogy az ellenzék részéről is elismerteteti az, hogy ez a javaslat jó és indokolta ezt a felfogását azzal, hogy az ellenzéki oldalról ezt a javaslatot kortesjavaslatnak minősítették. En magam is felszólaltam az általános vitában, egy szóval sem említettem azonban azt, hogy ez kortesjavaslat. Ha említettük, akkor esak azt mondottuk, hogy ennek a javaslatnak a címe mutat arra, hogy kortesjavaslat akar lenni, mert maga a cím a szöveggel, a javaslat lényegével egyáltalában nem egyezik. A cím azt mondja, hogy az ipart akarjuk fejleszteni. Ha azonban az egyes intézkedéseket bírálat tárgyává tesszük, akkor egyetlen egy olyan szakaszt nem fogunk találni, amely alkalmas arra, hogy a bennefoglalt intézkedések révén az ipar fejlődésnek induljon. De különben is mi a helyzeti A helyzet az, hogy általában azokban az országokban, amelyekben az ipar sokkal nagyobb fejlődési utat tett meg, mint Magyarországon, sokkal kevesebbet foglalkoztak iparfejlesztési javaslatokkal, t mint nálunk és ha nálunk a 67-es kiegyezés óta az iparral összefüggő számos törvényt alkotott is a törvényhozás, sohasem ezeknek a törvényeknek nyomán fejlődött az ipar, mert hiszen esak az adott helyzetet foglalták később törvénybe és szabályokba. Nem ezeknek a javaslatoknak nyomán fejlődött az ipar, mert hiszen az ipar fejlődésének egyéb feltételeit kell megteremteni ahhoz, hogy az ipar fejlődésnek induljon. Amint nem lehet törvénnyel ráparancsolni az anyákra, hogy több gyermeket szüljenek, ugyanígy az egész gazdasági életet, ilyen és ehhez hasonló javaslatokkal, hogy úgy mondjam, ráncbaszedni nem lehet. Ehhez hasonló intézkedés jut eszembe 1809-ből, amikor az angol képviselőháziján igen erős vita folyt arról & kérdésről, hogy miért csökken \arz angol font árfolyama. Akkor a közgazdászok összedugták a fejüket, foglalkoztak a kérdéssel és a parlament bizottságot is küldött ki az angol font és az arany értéke közötti diszpariiás okainak felfedésére. Ez a bizottság megállapította azt, hogy a diszparifás onnan ered, hogy az angol bank sokkal több pénzjegyet bocsát ki, minit amennyire aranyfedezete van. Erre a íbölcs parlament azt állapította meg, hogy ennek ellenére az angol papírfont értéke ugyanannyi, mint amennyi az larany éntéke. De hiába imondtia ki ezt az anq-ol parlament annakidején, a közgazdasági élet erről nem vett tudomást és azért továbbra is iaz volt a helyzet, hogy megvolt a diszparitás. Hiába mondjuk mi tehát ki ma, hogy az ipart fejleszteni akarjuk, ha annak egyéb feltételeiről nem gondoskodunk, ha nem gondoskodunk arról, hogy iaz ipar tényleg fejlődjék. De hiszen ma tulajdonképpen nem termelési válság van, hanem fogyasztási válság. Nem az a hiba, hogy nem tudjuk kielégíteni a szükségleteit, hanem az a baj, hogy nincsenek fogyasztók, az iá baj, hogy még csak azt sem mondhatjuk, hogy túltermelés van, hanem a termiét áruknak nincs meg a piacuk, a belső piac pedig annyira legyengült, hogy a termelést nem tudjuk »arányba állítani a fogyasztással. Ha tehát azt akarjuk, hogy az ipar fejlődésnek induljon, akkor gondoskodnunk kell arról, hogy ennek előfeltételei meglegyenek, gondoskodnunk kell arról, f hogy a lakosság fogyasztóképes legyen. Miért alacsony ma a búza ára az egész világon

1

? Azért, mert a népek lerongyolódtak, elszegényedtek. Nem azért alacsony a búza ára, mert nagyon sok van belőle, hanem azért, mert az emberek túlnyomó nagy többsége nem képes annyi búzát vásárolni, mint amennyire tényleg szüksége volna. Nem a termelés körül, hanem a fogyaszitás körül van tehát a hiba. De ha ezt megállapítjuk, akkor egyben azt is meg kell állapítanunk, hogy a termelési rendszer megváltoztatásának szükségességével együtt jár magának a politikai rendszernek megváltoztatása is. Ma még mindenütt az a helyzet, hogy a termelés nem a szükségletekre van beállítva, hanem a profitra. Ha a termelés itisztán és kizárólag a fogyasztást szolgálná, akkor nem volna meg az a válság, amelynek 'ma szemtanúi és részesei vagyunk. Mosolyogni való az, amikor a kereskede lemügyi miniszter úr megtámad minket, mitha legalábbis ezekért a mai állapotokért a szociáldemokrácia volna a felelős, nem pedig azok, akik ennek a mai társadalmi és termelési rendszernek a hívei és ugyanakkor felhívást intéz hozzánk, hogy szakadjunk el a marxizmustól. Ugyanakkor teszi ezt a kereskedelemügyi miniszter úr, amikor ma már a külföldön nagyon sokan, tekintélyes polgári közgazdászok és politikusok foglalkoznak azzal a gondolattal,^ hogy a, termelés mai rendszerét meg kell változtatni, amikor ma már komoly polgári közgazdászok mondják azt, hogy a termelésbe egy olyan változást kell belevinni. amely legalább közeledik ahhoz, hogy a termelés a fogyasztást szolgálja. Tekintélyes polgári közgadászok mondják tehát azt, hogy közeledni kell a marxizmushoz s ugyanakkor a t. kereskedelemügyi 'miniszter úr bennünket arra szólít fel, hogy mi távolodjunk el attól. (Proppcr Sándor: Ő nem tudja, hogy mi az, szegény, hát honnan is tudná, ő csak egy tanár!) De különben is minden alkalmat felhasználnak a túlsó oldalon arra, hogy ilyen felhívást intézzenek hozzánk, én azonban megállapítom azt, hogy ezzel a momentán szőnyegen lévő kérdéssel, amely tulajdonképpen egészen nagy ügy, a mi egész nagy közgazdasági elgondolásunk semmi néven > nevezendő összefüggésben nincsen. Mert mit jelentene a magyar közgazdasági életre az, és mit jelentene a magyar politikai életre, vagy mit jelentene azokra az érdekekre, amely érdekeket ez-