Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

298 Az országgyűlés képviselőházának U9 módon törekedtek volna megfertőzni egymásnak az egészségét és a szemét, A szűkreszabott idő miatt nincs módomban a Társadalombiztosítónak e téren elkövetett mulasztásait részletezni, de hiszen több t. képviselőtársam errevonatkozó gondolatainak már kifejezést is adott. Általánosan elismert tény, hogy napra, órára és percre pontosan kiszámítják, hogy valaki mennyivel tartozik és behajtják. E téren nagyon következetesek, de viszont a biztosított egyénnel szemben na gyón következetlenek. A múlt évben megemlítettem már, hogy egy gyerek megtanult járni, beszélni, foga is nőtt addigra, amikorára a harminc pengős gyermekágyi segélyt ki tudtam nekik eszközölni. Megemlíthetek még egy esetet. Egy anya elvitte orvosához a gyereket és egy korábbi eseményen okulva, nem előre mutatta meg a beteglapját, hanem csak akkor, amikor az orvos már kiállította a receptet. Az orvos erre azt mondotta, ha még egyszer így cselekszik, akkor felpofozza. Visszakérte a receptet, összetépte és másikat adott, gondolom, nem jobb gyógyszert. (Mozgás. — Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Visszaélés!) Bocsánatot kérek, magával az anyával bármely percben be tudom bizonyítani, nem volna bátorságom olyan állítással idejönni, melyet öt percen belül ne tudnék bebizonyítani. Altalános panasz az, hogy a biztosított felek nem tudják azt, hogy az írható gyógyszereken túl külön engedéllyel drágább, jobb gyógyszert is írhat az orvos, ha a beteg kéri és hnsz százalékot belőle megtérít. Tisztelettel kérem a miniszter urat, méltóztassék utasítani a Társadalombiztosítót, tegye közhírré, hogy rneg van az a lehetőség, hogy a biztosítottnak azt a 20%-ot megfizethessék és így jobb orvosságot kapjanak. (Csizmadia András: Jobb orvosságot? Amilyen a betegség, olyan orvosság kell!) Legyen szabad most egy másik esetet elmondanom, amely szintén jellemző, hogy mennyire nem következetes a Társadalombiztosító a biztosított féllel szemben való kötelezettséget illetőleg. Két és fél évvel korábban egy biztosított félnek, egy iparossegédnek ütődés következtében megfájult a lába. Elment három orvoshoz. Az egyik azt mondotta: nem az én járásomba tartozik, menjen a másikhoz; a második azt mondotta, hogy az enyémhez sem tartozik, menjen a harmadikhoz. Közben a gyerek lába elfajult s belehalt a fiú. Bocsánatot kérek, szintén nem vádként akarom ezt mondani, csak magát a száraz tényt, magukat az eseményeket hozom ide. Kijelenthetem, hogy a Társadalombiztosító Intézet elbocsátotta a szolgálatból azt az orvost, aki elsőízben nem kezelte a beteget és nem vette gondozásba. Ezzel tehát igazolva volna az, hogy az orvos igenis, mulasztást követett el és ismétlem, annak ellenére, hogy a fiú biztosítva volt s az apja kezeltette külön privát-orvossal, ami több mint 2000 pengőjébe került, két év multán sem kapja meg az apa a Társadalombiztosítótól a gyermek elhalálozása foíytán járó temetkezési segélyt, illetőleg az apa által kifizetett kórházi és orvosi költségeket. Nagyon kérem a miniszter urat, — akinek nemcsak kedves az egyénisége, de jóhírneve is van és eddigi rövid munkássága alatt kedves kötelességtudásával, meleg szerető szívével igazolja reménységünket abban, hogy ezek nem pusztába kiáltott szavak, kérelmek, kívánságok lesznek, hanem megértésre fognak találni — teljesítse azt a kérésemet, hogy ezeket a tényezőket az arra 6. ülése 1931 május 1-én, pénteken. hivatottak, necsak ellenőrizzék, hanem kötelezzék is a végső fórumon, hogy mint dolgozó egyének a kötelességteljesítés csúcsfokára szoríttassanak, hogy visszaálljon a biza,lom a Társadalombiztosító Intézettel és mindazokkal a tényezőkkel szemben, akik hivatottak, hogy itt a megértést szolgálják és ne csak a testi, hanem a lelki egyensúlyt is helyreállítsák. En igaz tisztelettel viseltetem a mélyen tisztelt miniszter úr személye iránt, s éppen azért, abban a reményben, hogy az itt felhozott panaszok meghallgatásra és kivizsgálásra találnak, magát a címet tisztelettel elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Jókay-Ihász Miklós! Jókay-Ihász Miklós: T. Képviselőház! Soha sem volt nagyobb szükség a népjólét elősegítésére irányuló tevékenység minél hathatósabb folytatására, mint éppen a mai súlyos gazdasági helyzetben, amidonna lakosság nagy tömegei a megélhetés nehézségeivel küzdenek. Meggyőződésem szerint a népjóléti tárca vezetése a mélyen t. népjóléti miniszter úr személyében a lehető legjobb kezekben van letéve, olyan férfiú kezében, aki őszinte, igaz lelkesedéssel viseli szívén azokat a nagy érdekeket, amelyek az ő tárcájához fűződnek és akinek szívét és lelkét a gondjaira bízott tömegek sorsa iránt őszinte, igaz szerető gondoskodás meleg érzése hatja át. Őrömmel kell megállapítani azt, hogy a népjóléti célokra előirányzott összegek a takarékosság jegyében összeállított költségvetés keretében aránylag kismérvű csökkentést szenvedtek- Nagyon helyes ez éppen a mai időben, amidőn a népjóléti célokra előirányzott összegeknek inkább emelése volna mindnyájunk óhaja, amennyiben az anyagi erők ezt megengednék. Ami az egyes tételeket illeti, ezeken belül szívesen látnék bizonyos változtatást, bizonyos átcsoportosítást egyik cím rovására és a másik javára. Nagyon helyes, hogy a kórházi ápolási díjakra felvett összeg nem csökkentett, hanem az előző évi összeghez képest változatlanul vétetett fel. Annyival is inkább helyes ez, mert hiszen a csökkentés már megtörtént az előző évben, amidőn a régebben tényleges összeggel kiutalt kórházi ápolási díjak átalányban állapíttatván meg, ennek folytán a vidéki kórházak meglehetősen súlyos hátrányt szenvedtek. Nagyon kívánatos volna, ha a mai átalányozási rendszer megszűntetésével a régebben fennállott rendszer állíttatnék vissza, amennyiben majd ezt az anyagi eszközök meg fogják engedni. A népjóléti minisztérium tevékenységi körének egyik legáldásosabb része kétségkívül az az akció, amely a hadikölcsönkárosultak segélyezésére irányul. Ez az akció nemcsak anyagilag jelent értékes segítséget azoknak, akik hazafias áldozatkészségből a legsúlyosabb viszonyok közepette vagyonuknak jelentékeny részét áldozták fel a haza oltárára, hanem ennek nagy erkölcsi jelentősége is van és pedig az, hogy ez a mai időben, amidőn sajnos, a hadikölcsönök teljes valorizációjáról alig lehet szó, bizonyos értéket kölcsönöz a hadikölcsönöknek, bizalmat önt a hadikölcsöntulajdonosokba — nemcsak azokba, akikete segélyeznek, hanem az összesekbe — a hadikölcsönök jövendő sorsa s azoknak leendő értéke iránt, őszintén, szívből kell üdvözölnöm ezért az akcióért a népjóléti minisztériumot és a legnagyobb elismeréssel kell szólnom az illetékes ügyosztályról, amely a legméltányosabban és legliberálisabban kezeli ezt