Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-496
Az országgyűlés képviselőházának U96. dottam neki ezt a feltevésemet, legnagyobb meglepődésemre száz százalékig igazat adott nekem. Bocsánatot kérek, nem elfogultságból mondom ezt, nem a társadalom iránti ellenszenvből, hanem tisztán és kizárólag az igazság kereséséből kifolyólag, amelyet akkor is fel kívánok itt hozni, hacsak szegény emberekre vonatkozik. Amikor elmondottam neki ezeket a feltevéseimet, azt mondotta nekem ez a hivatalos ember, ez a járási főorvos, hogy: képviselő úr, kénytelen vagyok azt mondani, hogy járásom területén több nagybirtokos van és ezek közül csak kettő tart be minden, a köz szempontjából szükséges rendelkezést, törvényt. Megemlítette a mezőgazdaságra, a kultúrintézményekre vonatkozó törvényeket, de amit most főképpen elő akarok hozni, és amit fel akarok panaszolni abban a reményben,^ hogy megértésre, meghallgatásra fogok találni, az a következő. Azt mondotta a főorvos úr, hogy ha ők adott joguknál, hivatalos hatalmuknál fogva ezeket az egyéneket meg is büntetik, akkor sem hajtják végre a rendeleteket, a törvényeket, mert ők magas összeköttetéseikkel, hogy úgy mondjam nullifikálják, megsemmisítik a kiadott rendelkezéseket, büntetéseket. Meglepett engem ez a közlése, de kénytelen vagyok elhinni, mert hivatalos embertől hallottam. Elmentem azután magára a színhelyre, azokra a tanyai birtokokra, ahol ezek az évenként vissza-visszatérő anomáliák voltak és ott, ha van még a száz percentes igazságon túlmenőleg is valami, csakugyan ezen a száz percenten túlmenőleg is beigazolódtak olyan dolgok, amelyekre kell, hogy felfigyeljenek a hatalom birtokosai. Magát a birtokost nem találtam odahaza, csak a főintézője volt otthon, akivel bementünk — téli időben történt ez — egy birkahodálynak és disznófiaztatónak használt épületbe, amelyén egy ötven négyszögcentiményernyi ablak volt, rajta penészes szalma. A legutóbbi miniszteri rendeletnek megfelelően az ágy gályákból volt ugyan csinálva, de annyira penészesek voltak a gályák, hogyha megfogtam a kezemmel, ott maradt rajta annak a fának a héja. Ott feküdt abban a birkahodályban egy beteg asszony, (Jánossy Gábor: Hát emberi lakás volt ez?) a summások közül, akitől megkérdeztem, hogy hovavaló? Azt felelte, Heves megyéből! En is onnan való vagyok, mondottam, de többet nem akartam szólni az asszonynak az intéző előtt. Amikor azonban ez a beteg asszony meglátta, hogy én azzal a főintézővel barátságos viszonyban vagyok, hozzám fordult, összetette a kezét és azt mondotta: uram, mondja meg a főintéző úrnak, hogy adjanak nekem orvosságot, mert meghalok. Ügy gondolom azért mondotta ezt nekem, mert a főintézőnek már korábban hiába mondotta. Es amikor azt mondottam neki, hogy miért nem cserélik ki ezt a szalmát naponként vagy legalább hetenként, akkor azt mondotta: szombat délután két embert kértünk arra, hogy legalább hetenként cseréljék ki alólunk a szalmát, de ezt a segítséget sem kaptuk meg tőlük. (Jánossy Gábor: Hol van itt a közegészségügyi hatóság 1 ?!) Akkor megkérdeztem tőle, van-e férgük? Bocsánatot kérek, hogy ilyen nem kívánatos szavakat említek. Az a beteg asszony azt mondotta nekem, nem tudjuk, hogy melyik több, a poloska-e vagy a tetű. Ismét bocsánatot kérek, hogy ezt itt elmondom, de tartozom a köznek azzal a kötelezettséggel, hogy erre felhívjam az illetékes tényezők figyelmét. Amikor kijöttünk a hodályból, azt monülése 1931 május 1-én, pénteken. 297 dottam a főintéző úrnak: uram, hát mit csinálnak önök? Hisz önök a kommün úttörői, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) ártanak a közegészségügynek, mert ha annak a nyomorult, gondozatlan népnek a betegsége, trachomája, tüdővésze elharapózik, azelőtt nincs társadalmi rend, nincs becsukott ajtó, nincs küszöb. Azt mondottam neki: hogyan lehet az főintéző úr, hogy ön, naponként kicserélteti a trágyát jószága alól és csak ezeknek az embereknek nem engedi meg, hogy a szalmájukat legalább hetenként egyszer kicseréljék. Erre egy még durvább és a közre még szomorúbb ténnyel mentegetőzött. Amikor ugyanis azt mondottam neki, hogy ezt kénytelen vagyok a parlamentben elmondani, azt mondotta magábaszálltan, hogy: bocsánatot kérek, képviselő úr, igaz, belátom, nem helyesen van ez így, de szolgáljon mentségemre, hogy mi e téren sem jobbak, sem rosszabbak nem vagyunk a többieknél. (Jánossy Gábor: Az nem mentség!) Beigazolódott tehát ez az állapot a helyszínén, beigazolta a járási orvos, beigazolta maga a főintéző ezzel a kijelentésével, hogy «bocsánatot kérek, de mi ezen a téren sem jobbak, sem rosszabbak nem vagyunk a többinél.» Hogy mennyire igazolják ezt a tények más vidékről is, legyen szabad megemlítenem azt, hogy legutóbbi közigazgatási bizottsági ülésünkön, Heves vármegye közigazgatási bizottsági ülésén a vármegye főorvosa havi jelentésében azt mondotta, hogy ijesztő mértéket ölt a trachoma terjedése és ahol felütötte a fejét, ott minden esetben megállapítható, hogy azok hozzák be, hurcolják be a községekbe, családokba, vidékünkre, akik távolabb eső vidéken summások voltak. Hivatalos helyről megállapítható és leszegezhető tényként említem ezt. Vannak errevonatkozó rendelkezések. Két évvel ezelőtt a népjóléti minisztérium kiadott egy" rendeletet, amely közegészségügyi szempontból fontos intézkedés. Annak alapján deszkaágyakat, mosdót stb. kell adnia a birtokosnak. Annakidején a mezőgazdasági kamarai választmányi ülésen foglalkoztunk is ezzel a kérdéssel és kértük-a népjóléti minisztériumot, hogy tekintettel a nehéz gazdasági helyzetre, ne kívánja, hogy ezek a költséges intézkedések végrehajtassanak, hogy egészségügyi szempontból fertőtleníttessenek azok a helyiségek, nagyobb ablakokkal lássák el stb. De nem tudom megérteni, hogy ha valamit meg kell csinálni, miért ne csinálhatnák meg? Mi kértük a népjóléti miniszter urat, hogy függessze fel ezt a rendeletet, de amikor ezt látom, újból tisztelettel megkérem, hogy az akkor kiadott rendelkezések legalább felének méltóztassék érvényt szerezni, legyen nagyobb ablak, szellőztethető helyiség. Ha az a birtokos nem is érzi önmagával, a közzel szemben vagy azzal a szegény emberrel szemben a kötelezettséget, akkor legalább arra legyen tekintettel, hogy ha majd a munkások kimennek a hodályból, a napfény és a levegő nem fog ártani az. ő jószágának sem. Tudom, hogy nem számíthatunk ezek között a gazdasági viszonyok között, lerongyolódás közepette parádéra, de a minimum az, hogy berendezkedjenek. Nem olyan rettentő nagy költség, ha a trachoma terjedése ellen egy magasabb emelvényen lévő vízgyüjtőmedencére néhány csapot szerelnek fel; akkor a csorgó víznél mosdik meg a munkás és a vizet r el vezetik, nem úgy, mint ahogy eddig csinálták, hogy egy hordóba százan, kétszázan jártak mosdani, mintha csak előírt 43*
