Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

Az országgyűlés képviselőházának 1*95. szocialisták és nem szocialisták, kenyeret keresők és a kenyérből kimaradottak véres verekedéssel, mondjuk, a munka szabadságának megsértésével rendőri beavatkozást vonnak maguk után, annak rendje és módja szerint nyerjenek elintézést. A munkaügyet nem lehet ilyenmódon az utcán elintézni, hanem a munkaügyi minisztériumnak a munkaügyi részt is biztosítani keU

; hogy ezek a kérdések, amelyek a munkaadó és a munkás közt felmerülnek, ne a két fél, az erős és a gyenge harca legyen, hanem ilyen fórum előtt megnyugtató módon intéztessenek el. Megvan ez más országokbán, meg kell lennie itt is. Ezekben a napokban is folynak, már hetek óta, sztrájkok; történnek munkabérleszállítások, amelyeket kénytelenkelletlen, kenyerét féltve elfogad a munkás, ami azonban nem igazságos, amit meg kell vizsgálni, hiszen ennek következtében nem tapasztaljuk és nem érezzük azoknak a cikkeknek árcsökkenését, amelyek produkciójával kapcsolatban ilyen munkabérredukció történik. Ezt a három kérdést voltam bátor érinteni a népjóléti tárcával kapcsolatban. Én a minisztérium és a miniszter úr munkája iránt a legnagyobb^ bizalommal vagyok és a tárca költségvetését, bár azt szeretném számszerűleg mégegyszeï olyan nagynak látni, általánossáerban, a részletes tángyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik

1

? Fitz Arthur jegyző: Bárdos Ferenc! Bárdos Ferenc: T. Képviselőház! A népjóléti tárca tárgyalása során több képviselőtársam tett említést a Rerum Nova rumról, olybá tűntetvén fel azt, mintha a szociálpolitikai intézkedéseknek ez nyitotta volna meg az útját. Sőt előttem szólott t. képviselőtársam ú«™ véli, hogy a Rerum Novarum az, amely alkalmas a szociális problémák megoldására. Én nem akarok részleteiben foglalkozni ezzel a kérdéssel, mert hiszen nem marad időm arra, hogy a fárca keretébe tartozó egyéb elmondanivalómat előterjeszthessem, de megállapítom, hogy a szociálpolitikai intézkedéseket a munkások erős küzdelme és harcai előzték meg. A szociálpolitikai intézkedések akkor keletkeztek, amikor minden országban a munkások ezt a maguk számára kiverekedtek, nagyon sokszor olyan eszközökkel, amelyeket a Rerum Novarum nem említ meg és nem jelöl meg olyanoknak, mint amelyek alkalmasak az ilyen problémák kiverekedésére. Egy dolog kétségtelen: a gazdasági életben állandó, örökös küzdelem folyik és ott, ahol a munkásság nem folytat küzdelmet szociálpolitikai célokért, mi sem természetesebb, mint az, hogy szociálpolitikai intézkedések nem is következnek be. Látjuk ezt például minálunk Magyarországon, ahol, ha nem is kielégítő, de mégis valamelyes törvényes r szociálpolitikai intézkedések történtek az utóbbi egy-két évtizedben. Ez tisztán és kizárólag arra vezethető vissza, hogy az ipari munkásságnak voltak és vannak erős szervezetei és ezek kényszerítették a törvényhozást még akkor is ilyen szociálpolitikai intézkedések megtételére, amikor magának a munkásságnak a parlamentben képviselete nem volt. • • Pintér László igen t. képviselőtársam is megemlékezett a Rerum Novarumról és azt mondotta, hogy nálunk nem lehet ünnepelni, mert — mint ő mondja — itt csak hamvazószerdát lehetett ünnepelni. Az természetes, hogy az ellenforradalmi farsangra szükségszerűen el kellett következnie a hamuhintes ünnepének. Csak az a fájdalmas, hogy ebben az ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. 275 időben, a farsangolás alatt, a dolgozók böjtre voltak szorítva és az ő szenvedéseiket nem enyhíti az, hogy az ellenforradalom csupán azért nem vigadhat tovább az eddigi tempóban, mert a dinom-dánom költségei idebent már elfogytak, odakünt pedig már nem tudnak erre a célra uzsorást felhajszolni. Amikor megnézzük azt, hogy miként van dotálva nálunk a népjóléti tárca a többivel szemben, rögtön megállapíthatjuk, hogy azokban, akik a költségvetést összeállították, nagyon kevés volt a szociális érzék. Ha végigmegyünk egész Euróüán, mindenütt, ahol modern törvényhozás működik, azt tapasztaljuk, hogy a népjóléti és szociális ügyek, a népjóléti tárcák, vagy az ezzel a kérdéscsoporttal foglalkozó minisztériumok anyagilag sokkal nagyobb mértékben honoráltatnak, mint minálunk. Hogy ne mondjak többet, annak ellenére, hogy a trianoni békeszerződés értelmében hadseregünk létszáma korlátozva van, a hadügyi kiadások korlátok közé vannak szorítva, csaknem mégegyszer annyi a hadügyi kiadásunk, (Eri Márton: Zsoldos hadsereg!) csaknem még«egyszer annyit költünk erre a célra, mint amennyit népjóléti célokra költünk. {Eri Márton: Elég baj ez nekünk!) De ha megnézzük azt, hogy még a népjóléti tárca keretébe felvett néhány milliócska is nagvrészt személyi költségekre fordíttatik, akkor előttünk áll annak képe, hogy a magyar törvényhozás szociális célokra milyen összeget akar fordítani. (Eri Márton: Ez az argumentum nem helyes.) Ha azt mondják nekünk, hogy^ a viszonyok rosszak, a viszonyok súlyosak és ennél az oknál fogva lehetetlen szociális célokra többet fordítani. (Graefl Jenő: Nem így van^ így van!) akkor én végignézek az egyes tárcák tételein és mondhatom, tudnék mutatni nem egyet,, ahol minden nagyobb baj nélkül megtakarításokat lehetne eszközölni és az ilyen módon keletkező megtakarításokat lehetne azután szociális célokra fordítani. Ehhez azonban természetesen az egész törvényhozás más összetételére volna szükség, a törvényhozás olyan összetételére, amely sokkal nagyobb érzékkel bír a szociális célok és kötelezettségek iránt, mint amilyen kötelezettséget ez a parlament érez. • Beszéltünk arról is, éppen egyik előttem szólott t. képviselőtársam, Kabók Lajos beszélt arról is, hogy nem domborodik ki teljes vagy. kellő mértékben a minisztérium munkaügyi jellege. Hát ez természetes is. Egy olyan országban, ahol a munkásügy még mindig rendőri üggyé van degradálva, ott csak a legtermészetesebb következménye ennek az, hogy a munkaügyi tárca keretében ez az ügy kellőképpen ki nem domborítható. Bár időm igen rövidre van szabva, kénytelen vagyok a miniszter úr figyelmét mégis felhívni néhány kérdésre. Itt van például a hadikölcsönök valorizációjának kérdése, amely tulajdonképpen nem is tartoznék a népjóléti tárca keretébe, hanem inkább a pénzügyminisztériuméba, minthogy azonban a törvényhozás néhány esztendő óta úgy, vélte megoldhatónak ezt az igen súlyos kérdést, hogy a népjóléti tárca rendelkezésére bocsát bizonyos összeget a hadikölcsönkárosultak,számára, azért vagyok kénytelen e tárca költségvetésének tárgyalása keretében erről a kérdésről néhány szót ejteni. Mindenekelőtt meg kell állapítanom, hogy a hadikölcsönkárosultak nem nyugodhatnak bele abba az elintézési módba, amelynek mi itt évek óta szemtanúi vagyunk. De ha akármilyen sere-