Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

• 260 Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. nek kezében futnak össze a mai gazdasági és szociális életnek fonalai, bizony bűnbánólag jelenjenek meg és hamut hintve fejükre megújhodott szívvel menjenek széjjel ismét a világba, mint a Rerum Novarum szellemének és Intencióinak zászlóvivői. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter tegnap a Nemzeti Klubban tartott egy előadást, amely előadásban többek között azt mondotta, hogy a mai jogot, demokráciát és szabadságot követelők jórészt

1 előőrse a bolsevizmusnak. Ez a megállapítás ebben a formában nézetem szerint egyoldalú. Tény az, — hogy a Szentírás szavával éljek — hogy akárhányszor a világosság köpenyében jár-kel a világban a sötétség angyala és tény az, hogy az a bolsevizmus, amely odahaza rabszolgasorsban tartja a milliókat, Európában a szabadság lobogója alatt kalózkodik. Ha azonban t objektíve^ akarjuk megállapítani a kérdést és megvilágítani a helyzetet, akkor meg kell állapítanunk, hogy nemcsak^ ezek előőrsei a bolsevizmusnak, hanem előőrse a bolsevizmusnak a gazdasági önzés is, előőrsei azok a kőszívű emberek, akik ma sem számolnak az adott helyzettel, ma sem látják meg a tömegnyomort. {Igazi Ügy van! jobbfelől és a középen.) Amint Kaas prelátus mondotta egyik beszédében, amelyet Franciaországhoz intézett, a bolsevizmus előőrsei azok az államok is, amelyek e kapitalista önzésből kifolyólag béklyóban tartják a legyőzött nemzeteket (Üfui van! Ügy van! jobbfelöl.) és azt gondolják, hogy egy századra meg lehet nyomorítani országokat és nemzeteket (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) — Jánossy Gábor: Ügy van! Igaza van! Majd a saját bőrükön tapasztalják! Kívánom is nekik; csak nekik!) T. Ház! Hogy most már a népjólétig tárca egyes címeire térjek rá, a magyar országgyűlés mindkét háza tavaly határozati javaslatot fogadod el. amelyben a kormányt utasította, hogy a népszámlálás alkalmával Írassa össze a testi el ferdülésben szenvedők, tehát nyomorékok számát. Ez meg is történt. Amidőn ezt tavaly itt a Házban előhoztam, azt mondottam, hogy ez a statisztikai összeszámlálás két megdöbbentő adatot fog hozni és sajnos, meg is hozta ezeket az adatokat. Egyrészt igazolta az összeszámlál ás azt a megállapítást, hogy testileg nyomorék ma sokkal több van. mint siketnéma, vak és egyéb érzéki fogyatékosságban szenvedő együttvéve, másrészt igazolta azt is, hogy a megállapított számot nem lehel reálisnak venni, hanem nagyobbra kell fogni, mert igen sok ember van, «aki szégyenli, hogy neki testi hibája van és letagadja. Több főorvosi jelentést olvastam, amelyekben azt mondják a főorvosok, hogy a köztudomásúlag nyomorékok sem vallották be a maguk nyomorék voltát. Hogy milyen megdöbbentő ez az adat, azt egy számmal igazolom. A statisztikai hivatal átlapozta az első 200.000 népszámláló-ívet és amikor ezeket átforgatta, félretette azokat, amelyeken a 27-ik pontot, az erre vonatkozó kérdőpontot igenlőleg töltötték ki. Mit méltóztatik gondolni? Hány lap került félre? A 200.000-ből (Î000! Ez tehát a 8 és fél millió embernél 255 000 nyomorékot jelent. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ebben benne vannak a hadirokkantak és az ipari sérültek is. Szakemberek állítása szerint, ha a hadirokkantakat és az ipari sérülteket külön veszem, akkor is maiad 40.000 olyan ember, aki mint nyomorék, szociális gondozásra szorul. Hogy mennyire kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk más országokkal szemben, arra nézve csak Németországra utalok. Németország éppen ilyen széles alapon csinált statisztikát és H0 millió ember mellett csak 400.000 volt olyan, akit akármilyen alapon mint sérültet, vagy nyomorékot el lehetett volna könyvelni. A magyar társadalom ezt a kérdési sokszor teljesen hibásan fogja fel. Igen sokan t. i. azt gondolják, hogy amikor mi nyomorékgondozásról beszélünk, akkor arra fektetjük a súlyt, hogy a már de facto komponált nyomorékságban szenvedőket, tehát az elnyomorodottakat akarjuk védeni. Ezeket is, de nem ez itt a lényeg. Ez a szegénygondozás körébe tartozik, bár meg kell jegyeznem, hogy a szegénygondozásnak is ezek a legterhesebb tételei. Tudjuk azt, hogy ezek a nyomorékok a városban, a falun, az élet kitaszítottjai, akikről t senki sem akar tudomást venni. De a nyomorékok szociális gondozásának nem ez a lényege. A lényeg a prevención, a profilaxison van. Ma az orvostudomány már annyira haladt, hogy a nyomoréknak, a testi elferdülésben szenvedőknek egy nagy százalékát teljesen, egy másik jelentékeny százalékát pedig részben meg tudja gyógyítani Ne mondja azonban nekem valaki azt, hogy: te_ most ebben a nehéz gazdasági helyzetben jössz olyan problémával, amely pénzbe kerül. Itt nem arról van szó, hegy a társadalmat megterheljük, ellenkezőleg: tehermentesíteni akarom a társadalmat, mert ha ennek a nagyszámú nyomoréknak csak 50%-át munkaképessé tudom tenni, akkor tehermentesítem azt a magyar társadamat, amely amúgy is az áldozatok terhe alatt nyög. Hogy állunk mi itt, ebben a kérdésben Magyarországon? Magyarországon, ami a szociális gondozást illeti, egyetlen intézményünk van, ez a nyomorékok gyermekkórháza, vagy otthona, amely 140 ággyal rendelkezik. Privát intézmény, amely nagyon szépen dolgozik, ott tanítanak, gyógyítanak is és mesterségre is oktatnak, mert ez a lényeges. Ezenkívül azonban csak még Szegeden van egy, ahol egy lelkes pap oixy jótékony matrónának áldozatkészségéből állított fel egy ilyen otthont, ahol azonban szintén csak a végleg elnyomorodottakat kezelik. (Jánossy Gábor: Akik mind elpusztulnak!) Hogyan állunk ezen a téren? Az ortopéd-sebészet még esak nem is kötelező tantárgy az egyetemen! Sokszor tehát az orvosnak is okai vannak, hogy az illető gyermek egész életén nyomorékká lesz, mert nem kerül ortopéd kezébe és az orvos járatlanságának köszönhető a nyomoréksága. De hogyan tanulja meg a gyógyítását, ha nem hallgatta, mert hiszen ha akarja, hallgatja, ha nem akarja, nem hallgatja a medikus az ortopéd-sebészetet. Egyetlen nyilvános jellegű kórházi osztályunk van az ortopéd-sebészet számára az TTj Szent János-kórházban, amelynek vezetője e kérdés lelkes apostola: Horváth Mihály professzor. A többi egyetemeken van ugyan ortopéd-rendelés, de nyilvános jellegű osztály nincs. Egy vidéki egyetemér sincs ilyen osztály s vidéken egyetlen egy kórházunk sincs, ahol ilyen nyilvános osztály volna. Ez a kérdés természetesen nem tartozik a népjóléti minisztérium körébe, mert ez a kultusztárca körébe tartozik. A miniszter úrtól mégis azt kérem, — nem kérek tőle áldozatot, esak azt — hogy a minisztérium foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Ezek az adatok azt mondják, hogy ez nem valami századrangú kérdés, mint sokan gondolják, azzal ütve el a dolgot, hogy ma az egészségesek számára sincs kereset, mit törődjünk hát a nyomorékokkal. Nem lehet el-