Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. 259 mit akarunk még tovább redukálni. Nálunk nincs munkahiány esetére szóló biztostíás. Ez az egy biztosítás van. Ennek terheit az állam csak nagyon kis részben viseli. Egyáltalán nem tartom valami lehetetlenségnek, sőt egészen természetesnek tartom azt, hogy az állam legalább ezen a téren valamivel többel járuljon hozzá, mint amennyivel eddig hozzájárult a költségekhez. Tudom, hogy a pénzügyminiszter úrnál mindig ellenkezésre fog találni a miniszter úr, de tudnék a költségvetésből kijelölni nagyon sok tételt, amelyre semmi szükség nincs. Legalább ezen a téren nyújtsanak valamelyes támogatást, hogy ezeket a nehéz átmeneti időket valahogy át lehessen élni. Arra kérem a miniszter urat, a maga részéről utasítson el minden szolgáltatmányredukciót és ne hozza a biztosítottat abba a helyzetbe, hogy szembeforduljon azzal az intézettel, amelynek megalapításában valamikor részt vett. A költségvetést nem fogadom el. Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Pintér László! Pintér László: T. Képviselőház! A népjóléti költségvetés tárgyalásánál elhangzott beszédek azt mutatják, hogy hála Istennek, szakkérdésekben kezdünk kimenekedni az egyoldalú beállításból. Az előttem szóló t. képviselőtársamnak beszéde is — hogy úgy mondjam — ennek a politikai változásnak ékes bizonyítéka. Igen sok megállapításához százszázalékig hozzájárulok. Beszédem folyamán szintén ki fogok térni az Oti.-re, és megjegyzéseimet arra az időre

; tartom fenn. Különösen szociáldemokrata részről eddig elhangzott beszédek mind azt hiányolták, hogy a népjóléti és munkaügyi minisztériumnak eddig inkább a népjóléti politikája domborodott ki és nem tudott kidomborodni munkaügyi jellege. En ezt széles rétegek szociális felfogása eredendő hibájának tulajdonítom. Igen sok ember rosszul fogja fel a szociális munkát, a szociális problémát. Valahogyan a karritatív szolgáltatások terére utalják sokan a szociális problémát, pedig ezek nem odatartoznak, ezek a társadalmi igazságosság körébe tartoznak. Igen sok ember — és ezt ennek az oldalnak mondom — a munkanélküliség kérdését is sokszor így állítják be, azt gondolják, hogy az a munkanélküli munkás, amikor munkanélkülisegélyért, illetőleg munkáért kiált, egysorba helyezhető azzal a szegénnyel, aki alamizsnáért kopogtat, pedig ez pártatlanul nézve, szociális szempontból teljesen hibás eljárás. A Teremtő, aki életet adott az embernek, egyúttal jogot adott az embernek az élethez, és ezzel jogot adott ainunkáboz is. A társadalomnak tehát kötelessége gondoskodni arról, hogy az embernek, aki életet kapott a Teremtőtől, megélhetése, munkalehetősége legyen. Már most, ha nem tud neki munkát és munkaalkalmat adni, akkor fájjon ez bármiképpen is, valamiképpen módot kell teremteni és találni arra, hogy az illető ember m inkanélküliség idején is megússza az exisztenciális lehetőséget. Nálunk Magyarországon sokan, különösen konzervatív körökben, bizonyos idegenkedéssel hallják azt a megállapítást, bogy a kapitalista termelés csőd elé került, pedig amikor én ezt mint pap mondom, nyugodtan mondhatom, egyáltalában nem kerülök szembe azzal a kabáttal, amelyet hordok, mert a pápák egész sorozata, a hivatalos egyház ismételten világosan szembehelyezkedett azokkal az alapelvekkel, amelyeken a kapitalista termelés és rendszer kifejlődött. Vannak, akiket ez nálunk idegessé tesz, és a mi táborunkban is sokszor összetévesztik a kapitalizmust a magántulajdonnal, és amikor a kapitalizmus kinövéseit kárhoztatjuk, úgy fogják fel a dolgot, mintha az a magántulajdon ellen menne. A magántulajdon szentség, de a szentségnek is megvannak a maga szociális kötelességei. (Ügy van! jobbfelől.) Nem régen, újévkor egy egyházfejedelem feltűnő pásztorlevelet adott ki, amelynek a hangján sokan megütköztek, mert egész nyilt. kiállással pálcát tört a mai kapitalista termelés önzése, egoizmusa felett. (Jánossy Gábor: Igaza volt!) Sokan azt gondolták, hogy Róma megdorgálásban fogja részesíteni. De mi történt? Az Osservatore Romano azt írta, hogy nem mondott ő semmi újat, csak azt, amit előtte az egyház hivatalos tanítói, a pápák, ismételten megállapították, úgyhogy nem tekinthető ez a levél másnak, mint egy beszédes ouverture-nek a Rerum Novarum 40 éves jubileumának megünnepléséhez. A Rerum Novarum már olyan időben hirdette a munka és a munkás alkotmányát, amikor egy egész világ járt táncot az aranyborjú körül. Malasits t. képviselőtársam amikor támadni akarta az egyházat, önkéntelenül is 'apológiát mondott az egyházról. Tudniillik tegnap, amikor reflektált ötvös Lajos egyik beszédére, azt mondotta, hogy a kapitalizmus kifejlődése a renaissance idejére nyúlik vissza. Igaza van, azonban elfelejtette azt, hogy ezzel tulajdonképpen az egyházat igazolta, mert hiszen a renaissance idejére nyúlik vissza ez azért, mert a régi pogány klasszikus kor elméletét, szociális és morális felfogását iákkor kezdték visszacsempészni a keresztény társadalom felfogásába. S az, aki ma a káoszért, mint szocialista oldalról teszik, az egyházat akarjia felelőssé tenni, elfelejti« hogy azóta az idő óta. évtizedről évtizedre az egyház befolyásából a közéletre egy-egy mesgyét, egy-egy barázdát iparkodtak elszántani és céltudatosan arra törekedtek, hogy az egyháznak a közéletre ós közgazdaságra gyakorolt befolyását lehetőleg visszaszorítsák. Magyarországon éppen az egyház volt az, amely legelőször vette^ észre iá szociális bajokat. Nem. mondok itt mást, csak két nevet, Giesswein Sándor és Prohászka Ottokár nevét, akik akárhányszor élesen szembefordultak a katolikus nagygyűléseken ezzel a kapitalista felfogással és egész egyenesen ki állottak véleményükkel. Koncedálom, hogy nálunk a Herum Novarumnak csak negatív megállapításait fogadták el, pozitívumait pedig nem követték. Mert abban nem volt hiány, hogy a szociáldemokráciát és a bolsevizmust elítéltük, de azt ia kauzális összefüggést, amely a kapitalizmus egoizmusa és a szociáldemokrácia, mint, szerintünk téves irányzat, de mégis mint ennek reakciója között fennáll, amely fennáll az egoizmus és a tömegnyomor között, amely fennáll a szociális merevség és a forradalmi törekvések között, akárhányszor elhomályosították. Meg kell mondani, hogy a keresztény és e gazdasági felfogás között semmi lelki közösség nincsen. Krisztus nem azért iött, hogy kárhoztassa a tőkét. Mi sem damnáljuk a tőkét, megkívánjuk azonban, hogy az a tőke, ha egyes ember kezében is

; de az emberiség javára legyen itermékennyé. Mint említettem, a Rerum Novarum negyvenéves jubileumára készül fel a katolicizmus. Az egyház ezt nem úgy érti, hogy a mai nehéz időben ez ünnep, ünneplés legyen, inkább hamvazó szerdának kívánja ezt tekinteni, amidőn a világgazdaság és a népek vezérei, akik-