Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
250 Az országgyűlés képviselőházának 495. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. következő beszéd kíséretében tette le a Ház asztalára (olvassa): «Azok a célok, amelyeknek megvalósítására ez a törvényjavaslat szánva van, nemcsak a jótékonyság és az emberszeretet nemes érzelméből fakadnak és nemcsak azok által vannak indokolva, hanem egyúttal fontos nemzeti célok is. Magyarország népességének szaporulása ugyanis a legnevezetebb és legnagyobb nemzeti célok egyike. Ügy látom, a t. 1 1 áz rokonszenvvel fogadja ezt a dolgot és belátja, hogy emberemlékezet óta nem történt e téren semmi.» Széll Kálmán állapította meg tehát már akkor, hogy milyen fontos nemzeti cél rejlik e ttrobléma mögött. Nekünk most különösebben [ell ezt a nemzeti célt figyelembe vennünk. Amikor szerte a világon hallatlan nagy válságban vonaglanak a nemzeti társadalmak, amikor a forradalmak játékává lehetnek az egye« konszolidált emberi építmények, a kultúra eredményei, amikor félnünk kell a holnaptól, amikor látjuk, hogy egy nagy gazdasági harc és támadás indult meg az európai gazdasági értékek ellen, amikor felkészülnek az európai nemzeteket — legalább felkészülni látszanak — egy ilyen védelmi háborúra, amikor nem tudhatjuk, hogy a gazdasági romok alatt hogyan pusztulnak el ezeréves kultúrák eredményei, akkor nekünk vigyáznunk kell ezekre a problémákra, különösen az új generáció problémáira, a jövendő munkástársadalom egészséges kiépítésére. T. Ház! A magam részéről nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a népjóléti kormánynak mennyire súlyos feladata az, hogy a jövő nemzedéket már most igyekezzék megmenteni a gyermeken keresztül. Az elhagyott gyermek a nemzet gyermeke; az elhagyott gyermek, akinek szülei meghaltak, vagy akinek szülei rossz gazdasági helyzete miatt nem adatott meg a családi otthon konszolidált levegője, nem adatott meg, hogy lelkét és testét úgy fejlessze, mint ahogy az szükséges, mint ahogy az kijár minden embernek. Ennek az elhagyott embernek sorsáról, jelenlegi helyzetéről és jövőjéről a nemzetnek kell gondoskodnia. Az elhagyott gyermek nagy szimbólum, mert elhagyott gyermek ma Magyarország is az emberiség társadalmában, Európa társadalmában. Minket is kilöktek az élet nagy küzdelmébe s megfosztottak azoktól az életfeltételektől, amelyek joggal megilletnek bennünket. Az elárvult magyar nemzet, az elhagyott magyar nemzet szimbóluma az elhagyott gyermek. És a magyar nemzetnek nem szabad elzüllenie, nem szabad erkölcseiben megrokkannia. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sajnos, ezeket a jelenségeket már látjuk a nemzeti élet sok területén, ahol azok a régi, nemes eszmények és gondolatok már elfakulnak, amelyek éltek a nemzeti lélekben. A magyar társadalmat ereiben újra fel kell támasztani, régi erkölcsi ereiben. (Ügy van! a jobboldalon.) Sajnos, végig kell nézni azokon a társadalmi jelenségeken, amelyek erkölcsi szempontból már a cinizmusnak és a lelki letargiának vonalait mutatják. Nekünk, törvényhozásnak, szociológusoknak, tudósoknak, orvosoknak, pedagógusoknak, mindannyiunknak azon kell törekednünk, hogy megmentsük ;i magyar nemzeti lelket,-ezt az ép, tiszta, erős lelket, amely évszázadok viharain keresztül is meg tudta állni helyét és tovább vitte a magyar nemzeti gondolatot és nemzeti erőt. (Helyeslés jobbfrlöl.) T. Képviselőházi Erre kell nekünk törekednünk, le koM tehát nyúlnunk a bajok gyökeréhez, oda kell hajolnunk a gyenge gyermek mellé, azt kell megerősítenünk, felkészítenüuk az éiet küzdelmére. Belőlem nem tisztára a gyermekek rajongója beszél, amely érzés a legnagyobb nemzetek lelkében is él. (Ügy van! a jobboldalon.) Nem kell arról beszélnem, — közkeletű példa — hogy a nyugati államokban milyen szentséggé vált a gyermek, mennyire fontos nemzetgazdasági és nemzeti szempontból, ami tudatosan él a nemzetek lelkében. Nem kell arra hivatkoznom, hogy a gyermek ő felségéről beszélnek, mint egy királyi, nagy értékről, amely jelenti a nemzet jövendő hatalmát, erejét és boldogulását. Beszélek arról az önös, egoista álláspontról, hogy nekünk, akik itt kifáradunk az életküzdelmekben, és akiknek sorsunk betelik, le kell vonulnunk a munka területéről és el kell múlnunk, a sors természetes rendelése folytán át kell adnunk a magunk munkájának értékeit további fejlesztés céljából a további generációnak, az új embernek: a gyermeknek. Nekünk tehát saját önös érdekünk, hogy amit alkottunk, el ne pusztujon. Hogy az író gondolata el ne vesszen, hogy ne deformálódjék; új írónak kell születnie s annak kell erősnek lennie; az orvosnak, aki a maga egész tudományos munkáját az emberiség egészségének fejlesztésére fordította, önzőén kell gondoskodnia arról, ihogy legyen egy újabb generáció, amely az ő munkáját folytatja, a törvényhozónak, a törvényalkotónak, a miniszternek, a szociológusnak, a munkásnak, az iparosnak, a kereskedőnek, mindnyájunknak az az érdekünk, hogy a mi munkánk jogfolytonossága, értéke biztosíttassék a jövő életre. Elmúlik a világon minden, csak egyetlen egy dolog nem múlik el, az az erkölcsi érték, amely a munkában, az emberiség s a közérdek iránti feldatteljesítésben rejlik. Ezek azok az általános gondolatok, amelyeket e tárcánál fel akartam vetni. A statisztikának további szörnyű adataival nem akarom elriasztani a t. Képviselőházat, a népjóléti miniszter úrnak biztosan vannak ezekre vonatkozólag már kidolgozott adatai, s csak azt sajnálom, hogy ezek a statisztikák nem lehetnek még eléggé pontosak azért, mert maga a kérdés nem munkálódott ki a maga természetes rendje szerint. Azt látom, hogy a gyermekvédelem terén a népjóléti kormányzat illetékes tényezői — nem a miniszter úrról beszélek — még nem ismerik teljes egészében azt a nagy feladatot, amely őket arra kötelezi, hogy egyes társadalmi intézményeket, amelyek gyermekneveléssel foglalkoznak, támogasson ebben a munkájukban. En tapasztaltam a múltak idejében bizonyos elfogultságot ezen a téren. Ezt az elfogultságot szeretném megszüntetni, mert lehetetlen, hogy amikor az állam nem tud a mai gazdasági helyzetben bizonyos feladatokat megoldani, áthárítja azokat a társadalomra, de ugyanakkor a társadalmat nem részesíti abban a támogatásban, abban a jóindulatban, amelyet megérdemelne. Erre a szempontra csak bizonyos távlatból kívánok rámutatni a nélkül, hogy konkretizálnék. A miniszter úr megért engem, a közelmúlt eseményeiben is megtalálja ennek az én nyilatkozatomnak konkrét alapjait és konkrét okait. A gyermekvédelem területén vannak és voltak intézmények, amelyek különböző formában próbálták a gyermek lelkét menteni és a gyermek egészségét fejleszteni. Ezek az intézmények a mostani nehéz gazdasági helyzetben válságba kerültek. Ezeknek megerősítését erkölcsi é,s állampresztizsből elő kell segíteni. Erre kérem fel az igen t. miniszter urat.
