Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-494
230 Az országgyűlés képviselőházának U9 -4. ülése 1931 április 29-én, szerdán. % mellett kell gosdoskodni arról, hogy minden magyar állampolgárnak valamiféle megélhetés, egészségének biztosítása és a kultúrának bizonyos foka birtokában legyen. A ténymegállapításokban, ismétlem, egyetértünk. A végrehajtásban, t. Képviselőház, kifogasolni Lehet a tempót, esetleg a módot is, ahogyan azt végrehajtják. (Malasits Géza: Sehogy sem hajtják végre!) Ennek az országnak azonban egyöntetű kívánsága az, hogy itt a szociális téren mutatkozó kívánalmak kielégítésének minden más szükségletet meg kell előznie. (Esztergályos János: A mozdulatlanságban nincsen tempó!) Bárhogyan próbálja is az államhatalom felszívni, bárhogyan is próbálja megoldani ezeket a társadalmi feladatokai, soha tökéletes megoldása, soha társadalmi kiegyensúlyozottság egy országban sem lesz. (Kabők Lajos: Nálunk nincsen semmi!) Minden országban megmarad tehát a szükséges intézkedésnek létalapja, hogy a szegényügyet rendezze az az ország. Ismétlem, a szegényügy rendezését nem úgy képzelem, hogy azt az életerős munkásokra is ki kell terjeszteni, hanem úgy képzelem, hogy a munkában elesett, elaggott emberekről r — ha máskép róluk nem történik gondoskodás — a szegényjogon kell gondoskodni. Nem a népjóléti tárcához, de e tárca keretébe tartozik a társadalomtudományi kérdések megvitatása. Itt említem meg, hogy a szégyenteljes, megváltoztatandó állapot az, amely ma a szegényügy terén fennáll. Az az illetőségiharc, amely egyes községek között folyik, (Jánossy Gábor: A tologatás!) annak végnélkülisége, évekig való eltartása a szegény ügynek még ilyen szerény keretek között való megoldását is, mint minő a mai, sok esetben éveken át lehetetlenné teszi. Ki kell terjeszkednie a társadalompolitikának abban az irányban, hogy ezt a szegényügyet az emberi méltóságnak megfelelően intézze el. A társadalmi bajok közül, amelyek nagyrészt a népjóléti minisztérium hatáskörébe tartoznak, az idő rövidségére való tekintettel csak azt a három nagy bajt említem meg, amelyek ennek az országnak talán legnagyobb bajai: az egykét, a csecsemőhalandóságot és a tuberkulózist, Nem lehetne azt állítani, hogy ezek a kérdések csupán gazdasági kérdések, ezeknek előidézésében azonban a gazdasági kérdéseknek is igen nagy szerepük van. A másik kérdés, amelytől ezeknek sorsa függ, az erkölcsi kérdés, amint ezt a statisztika és a tapasztalás is mutatja. Az állani hatalomnak kötelessége ezeknek a bajoknak megszüntetésére megtenni mindazt, ami a mai helyzetben egyáltalán lehetséges. T. Képviselőház! Az előadó úr beszédéből hallottam, hogy a csecsemőhalandóság csökkentésére, a tuberkulózis meggntlásárn történtek és történnek intézkedések. Megengedem, hogy itt a tempót tekintve, a mennyiséget tekintve, lehet különb.ség köztünk, abban azonban egyek vagyunk, t. képviselőtársaim, hogy ezekéi a kérdésekéi szintén meg kell oldani, ezeknek a kérdéseknek megoldása nélkül az államhatalom szociálpolitikai feladatai! nem teljesítheti. Egyetértek az előadó úrral abban is, hogy a hadikölcsönkötvények tulajdonosait valami más formában kell kárpótolni azért az áldozatkészségért, hogy talán legutolsó fillérüket a haza oltárán feláldozták. Ezeknek egy része az életnek és a háborúnak talán legsúlyosabb rokkantja. Vannak szegény cselédek, akik néhány száz pengőt takarítottak meg (Esztergályos János: Ezer, kétezer pengőt!) és hazafias felbuzdulásból feláldozták a haza oltárán és ma ezek az emberek a kitaszítottság érzésével, a mostohaság tudatával gondolnak arra, hogy a magyar államhatalom nem teljesíti velük szemben kötelességét. Hiszen a kérdést a népjóléti minisztérium ma is szociálpolitikai szempontból kezeli, mert nézi az illető jövedelmét, és jövedelméhez viszonyítva szabja meg részére a hadikölcsönsegélyezés mérvét. Azt gondolom azonban, hogy itt a szociális gondolatot ki kell terjeszteni, mégpedig olyan tekintetben, hogy elsősorban azokról kell gondoskodni, és azok hadikölcsönkötvényeit kell legalább némileg is valorizálni, akik erre nagyon, de nagyon rászorultak. Az előadó úr beszédében megemlítette az egészséges ivóvíz hiányából bekövetkező súlyos népbetegségeket. Ebben a tekintetben szomorú tapasztalatokat lehet szerezni. Egy kétezer lakosú községről van tudomásom, ahol —pontosan összeszámolták —1197 olyan beteg ember van, akinek betegségét az orvostudomány az egészséges ivóvíz hiányából származtatja. Itt örömmel üdvözöljük azt a nagyobb összeget, amely a népjóléti minisztérium rendelkezésére bocsáttatott, és kérjük, hogy ezt a tételt lehetőleg még fokozzák, és ezen a téren is tegye meg az államhatalom mindazt,, amit az embereknek egészséges ivóvízzel való ellátása tekintetében meg kell tenni.. (Helyeslés.) ' A népjóléti tárcának elgondolása az kell. 'hogy legyen, hogy az elnyomottakról, az elesettekről, a mellőzöttekről, a társadalmi rétegek mindegyikéből kitaszítottakról az államhatalomnak gondoskodni kell. Azt gondolom, a népjóléti minisztérium kiindulópontja az kell, hogy legyen, (Esztergályos János: Azt a gondoskodást ne a belügyminiszter úr végezze!) hogy az embernek joga van az élethez. Ez az élethez való jog magában foglalja azt, hogy az embernek adjanak munkát, a munkáért megkapja az illő bért és ezáltal biztosítsa azt a létminimumot, amely életének fenntartásához szükséges. Elméletileg könnyen el lehet ezt mondani, megvalósítani azonban, azt gondolom, nehéz. Meg vagyok arról győződve, hogy ha előttem szólott^ igen t. képviselőtársamnak kellene ezt a kérdést gyakorlatilag megoldani, hogy az embernek ezt a szent jogát az élethez biztosítsa, szintén nagy nehézségekkel kellene megküzdenie. {Mozgás a szélsőbal oldalon. — Kabók Lajos: Ezzel a kormánnyal persze!) Nem lehet az életben olyan hatóerőket nemlétezőknek tekinteni, amelyek megvannak, nem lehet az életben valamit teoretikusan elgondolni és azt gondolni, hogy az életet keresztiilszáguldjuk ennek a teoretikus elvnek keresztülvitele f érdekében. Az életben nagyon sok körülménnyel kell számolni. En azt gondolom, hogy az államhatalom nem az a mostohaanya, aki azt óhajtja, hogy szenvedni lássa az elesetteket; nem az a, mostohaanya, akinek gyönyörűsége telik abban, hogy könnyár úszik ebben az országban; nem az a mostohaanya, aki a szegénységgel próbálja itt az embereket engedelmességre, vagy egy lépéssel továbbmenve, meghunyászkodásra késztetni; man azt a metódust követi, amelyről, azt hiszem, Malasits igen t. Képviselő úr emlékezett meg, Kollonicsról | mondván azt, hogy koldussá akarta tenni ezt az országot és azután megfosztani nemzeti
