Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-494

200 Az országgyűlés képviselőházának U9U. ülése 1931 április 29-én, szerdán. nek igaza van?) Nincs igaza azért, mert nem tökéletes ebben az országban a konszolidáció, ameddig sajtó és politikai ügyekben nem esküdszék, hanem rendes, szakbíróság ítél. A szakbíróság túlságosan merev intéznem y. Feltételezve mindazt a szépet és jót, amit Wolff Károly igen t. képviselő úr a szakbíróságról mondott, — nem vagyok jogászemiber, nem mondok bírálatot olyasmi felett, amihez nem értek, — (Jánossy Gábor: Helyes!) mondom tehát, ha mindezt elhiszem, mégis a szakbírót kötik a paragrafusok, már pedig a paragrafus merev valami, amelyen belül igen kevés tér nyílik a mozgásira. (Mozgás a jobboldalon) Emlékezzünk csak vissza, a megboldogult Publik Ernő táblabíróra, aki elé a kormány zósértási, nemzetgyalázási és egyéb basonló perek kerültek. Látta, hogy hazug feljelentések alapján tucatjával cipelték oda a teljesen ártatlan embereket. Ha a szomszéd a szomszédijával összevestzett, ebből már nemzetgyalázás! per keletkezett. Publik bíró elé került, aki látta, hogy a tanúk hazudnak, úgyhogy a bíróság plafonja mozog bele, mégsem' tehetett semmit, kénytelen volt a vádlottat elítélni, mert a paragrafus erre kény szer ítette. (Zsitvay Tibor igazság ügy miniszter: A bíró s/.abadon mérlegel!) A szabad mérlegelés rendkívül kicsiny teret ad a bírónak. (Simon András közbeszól.) Elnök: Csendet kérek képviselő urak! Malasits Géza: T. képviselő úr, a paragrafusok úgy vannak megszerkesztve, hogy azok között a bírónak olyan kevés helye van a meditációra, hogy legtöbb esetben, mondhatnám, majdnem a formális jog alapján kénytelen dönteni. (Bródy Ernő: Sokszor vérző szívvel!) Éppen ezért ezekben az ügyekben Németországban bevezették az előttem szóló t. képviselőtársam által némileg lebecsült Schöffengeriehtet. Mit jelent a Schöffengericht? Magam is állottam ilyen Schöffengericht előtt. (Mozgás a jobboldalon.) Ne tessék elfelejteni, ezek a Schöffengerichtek rendszerint kétfélék. Apró ügyekben egy bíró és két ülnök ítél. Van azután olyan, amelyben egy elnök, két szakbíró és két-két ülnök van, a szerint, hogy milyen az ügy. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A laikus ember bevonása a bíráskodásba, ha egyebet nem jelent, jelenti azt, hogy a közönség minden esetben megnyugszik az ítéletben. Megnyugszik pedig azért, mert a maga fajtája ül ott és ítél felette. Méltóztassék elképzelni — nem sértő szándékból mondom, csak megállapítom — Németországban a legcivakodóbb fajtának tartják a bajort. Németországban az Összes bíróságok együttvéve nem foglalkoznak annyi könnyű testisértési, becsületsértési és más ,apró, könnyű esetekkel, mint éppen a bajor bíróságok. Olyan perben, egy-egy Haberfeldtreiben esetében, amikor valakinek az ablaka alatt verseket olvasnak fel, zajonganak, magánlaksértést vagy közcsendháborítást követnek el, tessék elképzelni a szakbíróságot. Nem tud megnyugtató ítéletet hozni, mert az illető vádlott nem tud megnyugodni az ítéletben. De ha ott látja a saját fajtáját, a saját véréből való embereket, akik úgy döntenek, mint a bíróság, akkor feltétlenül belenyugszik az ítéletbe. (Éri Márton: Hát akit az esküdtszék elítél, az belenyugszik?) Nem kell annyira rettegni az esküdtbíráskodástól, nem kell az ördögöt a falra festeni és főleg nem szabad megtenni, amit előttem szóló t. képviselőtársam megtett, aki a magyar polgári társadalomnak olyan rossz bizonyítványt állított ki, hogy szétszakadozott ide-oda teng, leng. Engedelmet kérekl, az a polgárember, akit sorsolás útján odaültetnek, mint esküdtbírót, meg vagyok győződve, bír annyi intelligenciával, hogy a bíróság termén kívülhagy mindent, ami az embert az embertől elválasztja s (Jánossy Gábor közbeszól.) csak a lelkiismeretére hallgatva adja le a verdiktjét. Nem szabad a magyar polgári társadalmat ennyire lebecsülni, (Eri Márton: Ez nem lebecsülés!) mert éppen ez a lebecsülés teszi a polgári társadalmat bátortalanná (Bródy Ernő: Csak a nyiltszayazásra érett a magyar polgárság! Titkos választójogra és esküdtszékre nem, csak adófizetésre és nyiltszavazásra! — Simon András: Ez megint más dolog!) és ez a bátortalanság teszi lehetővé azt, hogy a magyar társadalom annyira elvesztette minden önállóságát, mint amennyire elvesztette. Rettenetesen meg fogja magát bosszulni, hogy kiölnek minden önállóságot, minden judiciumot az emberekből. De én nem is ezért szólaltam fel, hiszen tisztán csak előttem szóló t. képviselőtársam provokálta ki belőlem azt, amit mondottam. En az igen t. Ház és az igen t. miniszter úr szíves figyelmébe kívánom ajánlani a munkásbiztosítási felsőbíráskodás kérdését. Méltóztatnak tudni, hogy az 1907 : XIX. tcikk alapján az állami Munkasbiztosítási^ Hivatallal kapcsolatban megalakult a munkásbiztosítási felsőbíróság. Ez a bíróság laikus elemek bevonásával döntött, amennyiben a munkaadók és munkások részéről is ülnökök ültek benne a szakbíróság mellett és főleg balesetbiztosítási ügyekben ezek döntöttek. Ez látszólag nem nagyjelentőségű dolog, de igen sok embernek, főképpen azoknak, akiket ipari baleset ért, úgyszólván életkérdés, hogy ez a bíróság közmegnyugvásra hozzon ítéletet. Ez a felsőbíróság nem dolgozott gyorsan, sőt lassan dolgozott. Ott is meglehetősen nagy volt a restancia és ezt főleg annak kell betudni, hogy a legalaposabban és a legkisebb részletekig mindent ki kellett dolgoznia. Ez a bíróság azonban valahogyan mégis csak mozgolódott és bár sokszor félévi, háromnegyedévi, sőt egyévi restanciája is volt, de azért elvégezte a dolgát. ( Kot ben stein Mór: Most is nagyon sok a restanciája!) Ma is van munkásbiztosítási felsőbíróság, azonban mint bíróság, úgylátszik, teljesen el fog sorvadni. Közel kétéves restanciája van s azok a bírók, akik ott működnek, nagyon sajnálatraméltóak, agyon vannak terhelve, a közönség folyton zaklatja őket, ami érthető is és nem tudnak csinálni semmmit, mert hiszen olyan kevés a tanácsok száma, hogy a felmerülő ügyekkkel szemben (Simon András: Tehetetlenek!) teljesen tehetetlenek. Fel akarom hívni a miniszter úr figyelmét még arra, hogy az Oti. és a Mabi. minden olyan esetben, amikor az alsófokú munkásbiztosítási bíróság ránézve kedvezőtlen döntést hoz, ezt az ítéletet hivatalból megfellehbbezi a felsőbírósághoz. Méltóztassék elképzelni annak a balesetet szenvedett embernek helyzetét, aki kap ugyan ideiglenesen járadékot, de aki azt hiszi, hogy az ő testét, az ő egyetlen kincsét, munkaerejét olyan nagy sérelem érte, hogy az, amit a munkásbiztosítási bíróság neki ad, nem ellenértéke annak, amit elvesztett, ö tehát várja a bíróság döntését. Az alsófokú bíróság — ezt elismerem — elég gyorsan dönt, ellenben a felsőbíróságnál azután elhúzódnak a dolgok és mert a Mabi. és az Oti. úgyszólván minden ügyben