Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

Az országgyűlés képviselőházának 4-75. ülése Ï9Ê1 március 4-én, szerdán. 79 törvényhozás terén sürgősebb teendőket is látok és teljes munkaerőmet elsősorban ezekbe kívánom belefektetni.» Ez volt az én múltkori álláspon­tom. Kérem t. képviselőtársamat, hogy konkrét panaszait méltóztassék velem közölni és kérem, ne méltóztassék majd, ha az idő múlik is, meg­tagadni azt a közreműködését, amelyet itt a múlt alkalommal t. képviselőtársamtól kértem s ame­lyet t. képviselőtársam felajánlani szíves volt. Ez az én válaszom, t. Ház ! Kérem t. kép­viselőtársamat és a t. Házat, méltóztassanak válaszomat tudomásul venni ! (Helyeslés a jobb­oldalon.) Elnök : Az interpelláló képviselő úr kíván szólni. Gál Jenő : T. Képviselőház! Azt a szíves meg­hívást, hogy a rehabilitacionális törvényjavaslat előkészítésében közreműködésemet óhajtja a mi­niszter úr, nagy örömmel fogadom, engedje meg azonban, hogy kijelentsem, hogy én már nagyon szeretnék közreműködni. (Zsitvay Tibor igazság­ügyminiszter : Tessék addig is ezeket az adato­kat összegyűjteni !) Én azt tartom mélyen 't. miniszter úr, hogy két esztendő nagyon-nagyon hosszú idő volt arra, hogy ezt a csak a miniszter úr szerint komplikált anyagot Összeállítsák. Merem mondani a miniszter úrnak, hogy az ön kitűnő osztályai ezt két hét alatt teljesen előkészítik. Nem két év, hanam két hét alatt ! Jelen van a mélyen tisztelt belügyminiszter úr, méltóztassék csak megkérdezni tőle, micsoda előkészület kell ahhoz, hogy eltörüljék annak nyo­mát, hogy tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt valami mellékbüntetés szabatott ki. Egy egyszerű intéz­kedéssel el lehet rendelni, hogy ezt a nyilvántartó lajstromokból teljesen töröljék.^ (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : Az nem elég !) Engedelmet kérek, azt mondja a miniszter úr, hogy addig is segíteni akar s ez nem elég? Ha a közigazgatási hatóságok, az alispánok, a főszolgabírák és a magyar kir. államrendőrség azt látja, azt tapasz­talja a bejegyzésből, hogy egy ember, akinek mellékbüntetése kiszabása óta tíz év eltelt, azóta semmiféle bűncselekményt nem követett el, arról ne legyen szabad megemlíteni azt, hogy ilyen mellékbüntetése volt- A mélyen t. miniszter úr tudja azt, hogy pld. a tíz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény egy újabb bűncselekmény elköve­tése esetén már nem is minősítő körülmény. Tehát maga a büntetőtörvény rendelkezik úgy, hogy ha valakinél tíz év elmiílik anélkül, hogy újabb bűn­cselekményt követett volna el, annak azt a régi bűncselekményt megbocsájtják. Miféle kompliká­ció van tehát itten % Miért kell ehhez annyi minisztérium összeműködóse és közreműködése ? Nagyon egyszerű kérdés ez. Én olvastam minden rehabilitacionális törvényt és mindenütt azt látom, hogy először megállapítják, hogy mely cselek­ményekért kiszabott büntetéseknél mennyi idő múlva van helye a rehabilitásnak, és ennek milyen előfeltételei vannak, amelyek társadalmi úton ellenőrizhetők. Nem kell várni. Szerencsétlen emberek fel­vonulása sürgeti ezt a kérdést, szerencsétlen emberek ajtókopogtatása, hogy ne tessék már minket tovább rubrikáztatni, mint valami rovott­múltú embereket, mi eléggé megszenvedtünk, megkínlódtunk, tessék elengedni. Az egyik stá­dium ez ítéletben való jóvátételi határozat. Ez a királyi táblák elé tartozó eljárást igényel s meg­engedem, hogy itt szabatos törvényalkotásra van szükség. Az adminisztrációs oldalon azonban addig is lehet segíteni ; ha nem is rehabilitáljuk az illetőt, de ne engedjük meg, hogy róla ter­jesszék, vagy hatóságilag kiállítsák a bizonyít­ványt, hogy 15 év előtt büntetve volt. Ez köteles­sége az államnak, amely nem tudja eltartani azokat az illetőket ; legalább ahhoz segítse hozzá őket, hogy folyamodhassanak valamely állásért, amelynél kvalifikaeionális kellék a büntetlen elő­élet. Hiszen ehhez sem segítik hozzá, ha neki csak olyan erkölcsi bizonyítvány juthat a kezébe, amely elmondja, hogy 15 esztendő előtt büntetve volt azért, mert egy bélyeget lenyalt a boríték­ról, vagy mert valami olyan bűncselekményt követett el, amelynek jelentéktelenségéről mind­nyájan meg vagyunk győződve ; pl. fiatalos könnyelműséggel megkárosította gazdáját 40 fo­rint erejéig. E miatt most élete fogytáig ne legyen jussa ahhoz, hogy újra a teljesjogú embe­rek sorában álljon ? Ez igazságtalanság egy olyan állam részéről, amely nem tud kenyeret adni mindenkinek, akit illet. Ezért én arra kérem a mélyen t. miniszter urat : nem bánom, dolgozzanak rajta még hosszú ideig, ideiglenesen azonban kérje meg a vele szomszédos belügyminiszter urat arra, hogy addig segítsen ő : töröltesse ki azokból a nagy főkapi­tány sági ívekből, hogy Kovács János 12 évvel ezelőtt magánokirathamisításért egy heti fog­házra és 50 pengő pénzbüntetésre volt ítélve. (Mozgás a jobboldalon.) Tessék ezt onnan kitöröl­tetni azért, ho^y ha az a Kovács János most erkölcsi bizonyítványért folyamodik, abba bele­írhassák azt, hogy 10 év óta egyáltalában nem volt büntetés alatt ; de ne úgy, amint méltózta­tott mondani, hogy most máskép kell kiállítani. (Kuna P. András : Hogy megint megpróbálja !) Most t. i. milyen komikus dolog fordul elő ; azt írják bele az erkölcsi bizonyítványba, hogy : az utóbbi 10 évben nem volt büntetve. Mindenki, aki ezt olvassa, arra gondol : Hohó, akkor az előbbi 10 évben büntetve volt. Ezek a cikornyák nem kellenek. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van !) Egyszerűen magyarosan ki kell írni, meg kell hagyni, hogy azoknak, akik 10 év óta nem vol­tak büntetve, ki kell adni az erkölcsi bizonyít­ványt, mintha fiatalabb korukban nem lettek volna megbüntetve. (Jánossy Gábor : Én kiadom!) Ugyebár? Nagyon helyesen súgta meg ezt t. képviselőtársamnak helyes, magyaros jogérzéke. De amint helyes jogérzéke van képviselőtársam­nak, éppúgy nincs ám meg minden hivatalnak. A hivatalnak egészen más, külön jogérzéke van, amely a szerint igazodik, hogy fent mit szólanak hozzá. Én éppen azért, amint a múlt alkalommal lojálisán tudomásul vettem a miniszter úr vála­szát, mert bíztam abban, hogy legfeljebb egy esz­tendő alatt mégis csak elkészül ez a nem nagyon komplikált törvényjavaslat, most miután azóta két esztendő múlt el és újra csak Ígéretet kapok, a sok szerencsétlen ember lelkületének vissz­hangjaként kénytelen vagyok azt mondnni, hogy a választ nem vehetem tudomásul. Elnök : Az igazságügyminiszter úr kíván szólani. Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : T. Ház ! A magam részéről csak a számát szeretném meg­mondani annak a rendeletnek, amelyben a belügy­miniszter úr a maga részéről mindent megtett már, amit rendeleti jpgkörben lehet tenni. Ez a 4961/1927. számú belügyminiszteri rendelet. (Gál Jenő : Ismerjük !) Csupán a tényállás kiegészítése és félreértések elkerülése végett utalok most erre. Ami pedig azt illeti, hogy itt néhány szakasz­ban és minden különös előtanulmányozás nélkül lehetne elintézni a* rehabilitacionális törvénymeg­alkotást, (Gál Jenő : Nem kell jobban, mint a németek csinálták ! Az elég !) ebben a tekintetben bátor vagyok rámutatni arra, hogy Balogh Jenő volt igazságügyminiszter 1914. július 21-én terjesz­tett be már e tárgyban törvényjavaslatot, amely — mint méltóztatnak látni, itt van a kezemben —

Next

/
Oldalképek
Tartalom