Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

Az országgyűlés képviselőházának, ffî$. ülésbe 1931 március í-én, szerdán. 67 hogy áz egyik kereskedő prágai sonkát árul a közönségnek és ezért hazafiatlansággal vádolta meg azt a kereskedőt. Azt az újságíró kollégánkat, aki ezt megírta, felmentette a törvényszék azzal, ihogy a jogos kritika határán ^belül maradt ás nem rágalmazás az, dia megírják, hogy amikor valaki honi készítésből is tudna gyártani sonkát, külföldi iparcikkeket tesz ki kirakatába és azokat árusítja a magyar közönségnek. (Buday Dezső: Külföldi gyümölcsöt!) Az iparkérdéssel kapcsolatban megemlítek egy másik kérdést és ez a háziipar kérdése. A vita folyamán már szóvátették, hogy a háziipart annyi minisztériumban támogatják, körülbelül három helyen is, és hogy eme sokirányú támogatás ellenére sem lendült fel a háziipar kérdése. Most már, amint a vita folyamán értesültem, egy kézben, a kereskedelmi kormány kezében koncentrálódik a háziipar támogatása. Szükség volna arra, hogy a falusi szükségletek legnagyobb részét a házi iparcikkeken keresztül ki tudjuk elégíteni. Ennek a kérdésnek megoldása is attól függ, vájjon a háziipart tudók és azzal foglalkozók számára tudunk-e eladási lehetőséget és tisztességes árakat biztosítani? A háziipar kérdése az elmúlt esztendőkben lendült fel, amikor szövőszékek adományozásával, tanfolyamok tartásával próbálkoztak a szövőipart visszaállítani, hogy mostani faltusi lányaink a regények olvasása helyett szőjjenek, fonjanak és szép háziipari dolgokat produkáljanak. S mi történik ezzel a szép, nemes nemzeti akcióval? Az egész vonalon elsorvad, mert a háziipar által készített áruk oly kicsiny tömeget képviselnek, illetve ezek bére és munkadíja oly kicsiny, hogy azt mondják, ezzel az időt tölteni nem szabad és nem létet. A háziipar elsorvadásának egy másik okát is tapasztaltam. Az egyik évben kerületem egyik községében iparoskör alakult. És amikor az iparoskör tagjainak lajstromát végignéztem, találtam olyan iparágakat, amelyek más vidéken már rég elpusztultak, ott találtam a kalaposipart, amely irányú szükségleteket ma már a gyárak és a városok elégítik ki és találtam olyan szabóipart, amelyet más vidéken ma már nem találok. Ennek oka abban van, hogy amely vidék népe az ősi, hagyományos viselet mellett megmarad, ott a kisipar is megmarad, mert a kisipar látja el a helyi szükségletet, vagy a vidék szükségletét. Ahol azonban máról holnapra levetik a szép, régi, tősgyökeres, évszázados, vagy évezredes népviseletet, ott a kisipar meghal, mindenüvé bevonul a sablonos gyáripar és valami egyenruhaformába öltözik át az egész közönség. Ezekből a szempontokból is kívánatos volna tehát valamit tenni. Nem mondom, hogy kormányintézkedést reklamálok erre a célra, csak társadalmi és más líton kellene gondoskodni arról, hogy a nemzeti hagyományok és viseletek megőriztessenek, fennmaradjanak. Hiszen azok megőrzése nem visszamaradás és nem anakronizmus, hanem biztosítéka annak az ősi erkölcsökhöz és ősi szokásokhoz yaló ragaszkodásnak, amely mindig kiváló értéke egy népnek, egy nemzetiségnek. (Ügy van! a baloldalon.) Igen t. Képviselőház! A vita folyamán itt felmerült és* igen erős pergőtűz alá került pár kérdés, amivel nem értek egyet. Az egyik, amely itt demokrata oldalról ismétlődik meg, a szövetkezeti kérdések folytonos pergőtűz alatt való tartása. A szövetkezeti eszmének régi múltja és nagy története van. A szövetkezeti jogot mindenki számára elismerem^ Ha mindenki számára és így magam számára is elisKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ. XXXIV. merem, akkor követelem annak az egész vonalon való respektálását. A szövetkezeti intézményekben sokhelyen még jóhiszemű képviselőtársaim is & kisipar ellenségeit látják. A szövetkezetek némely formájának és a közüzemeknek, amelyek majdnem azt mondhatnám, szintén a szövetkezetek fogalma alá sorolhatók, feloszlatását^ és szétrobbantását kívánják, mert ezekben látják az ipar boldogulásának akadályait. Az iparosok részéről is ezt a kérdést fejtegették az elmúlt vasárnap és a szövetkezetek, illetőleg az üzemek ellen foglaltak állást. Ha pedig én megnézem magát az iparoséletet, az iparoséletben is találkozom szövetkezettel. Hiszen a fővárosban is ki van írva: ipari szövetkezetek számára hitelszövetkezet, beszerző szövetkezet és árusítási szövetkezet (Várnai Dániel: Es termelő szövetkezet!) és termelő szövetkezet is. Ha én a magam számára, a magam önvédelme számára jogosan állítok fel mint ipar és kisipar szövetkezetet, miért kifogásolom azt, hogy a fogyasztóközönség a miaga számára állít fel szövetkezetet, vagy pedig a közületek — a főváros, vagy a városok — indokolt esetben üzemeket állítanak fel azért — mint annak idején indokoltaik — hogy azzal a határtalan uzsorával szemben, amelynek ki voltak szolgáltatva, saját védelmüket szolgálhassák? íme tehát, a szövetkezeti kérdésben nem vagyok sem a túloldalon lévők egy részének álláspontján, sem pedig a demokraták álláspontján, hanem mint a legszélesebb néprétegek önvédelmi intézményét nemcsak meg akarom védeni a szövetkezeteket, nemcsak hangsúlyoznom kell annak szükségességét, hanem kívánom annak továbbfejlesztését is. A kereskedők sem vethetnek követ a szövetkezeti intézményre, mert ők maguk is az elmúlt esztendőben is szövetkezetként vették igénybe az állam segítségét. Hiszen ebben a törvényjavaslatban is arról van szó, hogy a kisiparosok szövetkezetekbe tömörülve vegyenek részt a közszállításokban és az állami segítség is akkor biztosabb számukra, ha nem egyénenként, szétszórva jelennek meg, hanem szakmánként tömörülve adják be pályázatukat és védik a maguk érdekeit. Ellenzéki képviselőtársaim is azt mondták, hogy a szervezetlen tömeg kívánsága seholsem valósul meg, nem hívják meg őket az őket érdeklő kérdések megtanácsikqzására, mert szervezetlenek. Itt van adva számukra a helyzet parancsoló szava; nekik is szövetkezetekbe, szervezetekbe tömörülve kell megvédeniök a maguk érdekét, mert ne csak a fogyasztókkal szemben védekezzenek, hanem védekezzenek azokkal a kartellekkel szemben is, amelyeknek ők függvényei, amelyeknek ki vannak szolgáltatva, amelyeknek bérmunkásai lettek, nem pedig önálló iparosok. A szövetkezeti kérdésben még az a tiszteletteljes véleményem volna, hogy ámbár szeretem és pártolom a szövetkezeti elgondolást, ma nem vagyok megelégedve velük. A szövetkezeti t elgondolást kiváló ideális, jövőbelátó nagy államférfiak kezdeményezése hozta létre. Egy gróf Károlyi Sándor nem azért indította meg a szövetkezeti gondolatot, hogy ő majd fényesen dotált igazgatói állásba üljön; azok a szövetkezeti alapítók, akiknek egy " részét személyesen is szerencsém volt ismerni, végigfutották egész Nagy-Magyarországot és a szövetkezeti gondolat mellett fellelkesítették az egyszerű embereket is. Kövíden el sem lehet mondani, hogy

; igen sok helyen a szövetkezetek áldásos működése milyen nagy népmentő hiatásban nyilvánul meg, még a mai formájában is. A szövetkezetekkel szemben azonban van egy kívánságom s ez az, hogy a szövetke10