Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

66 Az országgyűlés képviselőházának i százalékban meg volnék vele elégedve. De az iparban is folytonos változások vannak. A fejlődés új iparágakat teremt és megöl régi iparágakat. Az elmúlt héten volt alkalmam egy ilyen kicsiny esettel találkozni, amely úgy, amint a vízcseppben visszatükröződik az egész tenger, mutatja az ipari élet folytonos változását. Egy új találmány az egyik gyárban 17_ vésnököt tett feleslegessé, vagyis azt a munkát, amelyet azelőtt hosszú időn át, 3—4 esztendőn át megtanult mesterségként, finom elsőrangú szakmesterségként folytatott a vésnök, most egy új fényképezési formával, találmánnyal feleslegessé teszik. Egy gyár, amely 17 vagy 20 vésnöknek és családjának adott tisztességes kenyeret, most ennek az új találmánynak bevezetésével feleslegessé teszi ezeket a képzett, tanult munkásokat. Mit tegyenek 1 Ebben a szakmában sehol sem tudnak elhelyezkedni, mert a találmányt minden gyár átveszi, éppen a versenyképesség fenntartása miatt. Mi történik? Vagy visszasüllyed a napszámos munkába, vagy új iparágat kell tanulnia, sokszor már deresedő fejjel is olyan munkásnak, aki kenyerének javát már megette, vagy pedig a fiatalembernek is, hogy valamely új iparágban, amelyhez szakképzettsége és intelligenciája megvan, el tudjon helyezkedni. A racionalizálási folyamat abból a szempontból, hogy a haladást a magunk számára is biztosítsuk, hogy a technikai vívmányokat nem engedhetjük át, úgyhogy csak a külföld használja, mi pedig a régi vágányokon vigyük a magunk iparát, elfogadom, de, ha ezeknek a racionalizálásoknak az a következménye, amint most a kapitalisztikus gazdálkodási rendszernél tapasztaljuk, hogy a gyár felmond munkásainak, elbocsátja őket, az íróasztalnál dolgozó tisztviselőt elküldi, és azoknak a munkásoknak, tisztviselőknek sorsával, akik mondjuk az ő gyárát, vagyonát, az ő jobblétét előmozdították, tovább nem foglalkozik, hanem odaönti őket az állaim nyakába, mert csak a pillanatnyi hasznot ismeri: akkor az államhatalomnak ezt nem lehet tétlenül néznie, (Ügy van! jobbfelöl.) hogy itt az utcán ostromolják a fennálló társadalmi rendet azért, hogy tessék nekik. elhelyezkedést, kenyeret, vagy segélyt vagy ellátást biztosítani. A gépek feltalálásának a tudomány fejlődésének nem az egyének meggazdagodását kellene szolgálnia, hanem ezzel az ipari munka terjedelmén, a munkaidő hosszúságán, a munka nehézségén kellene könnyíteni, az egészségügyet előmozdítani, • és a köz szolgálatába kellene mindezt beállítani, hogy megrövidüljön az & túlhosszú munkaidő, amelyről statisztikai tanulmányok bizonyították be, hogy megrövidítik az ember életét. Hiszen vannak ipari, szakmák, amelyekben nem lehet .az élet átlagát 60 éves életkorban mint az emberi kor végső határában megállapítani, mert ezek a foglalkozási ágak leszorítják az átlagos életkort 50 vagy 55 évre. Mondom, ilyen helyeken, meg a nehéz, sablonos, részekre szaggatott ipari munka végzésével feltétlenül az volna a szociális kívánság, hogy a munkaidő megrövidítésével a munkás életét kellemesebbé tegyük. De sajnos, ezt a gondolatot nem viszik be az iparba, a gyáriparba, itt minden rohan előre, a maga útján, a háta mögött hagyja letiporva a százezreket, akik munka, kenyér és elhelyezkedés nélkül családjukkal együtt a legbizonytalanabb és legrémesebb jövő elé néznek. Igen t. Képviselőház! Ez az iparfejlesztési javaslat tehát iparfejlesztést óhajt megteremteni, mégpedig .elsősorban olyan területeken, 5. ülése 1931 március U-én, szerdán. ahol országunkban iparcikkek előállítására telepek nincsenek. Nagyon helyes ez külkereskedelmi mérlegünk javítása szempontjából. Nagyon helyes a munkások, a tisztviselők elhelyezkedése szempontjából, hogy olyan iparágak megteremtésének és segélyben részesítésének, amelyek termékeit Magyarországon bőven fogyasztják, de .amelyeket itt nem gyártunk, az állam most a hóna „ alá akar nyúlni. Üj iparágakat, gyárakat, ipartelepeket ebben a rendkívüli időben szerény megítélésem szerint csak akkor fognak felállítani, ha annak a gyáripari terméknek eladása biztosítva van. (Kállay Miklós: Nem reszkíroznak!) Ma nem reszkíroz senki tőkét, nem invesztál azért, hogy majd ki legyen téve ismételten a nagy külföldi konkurrenciának, ki legyen téve a középipar, a kisipar a nagy kartellizált gyárak versenyének és ki legyen téve — megmondom. a nevén és őszintén — egy;. indolens magyar közönségnek, amely a vásárlásoknál a nemzeti szempontokat nagyon sokszor figyelmen kívül hagyja. {Ügy van! Ügy van! bal felől.) Ezeknek tehát elsősorban tőke kellene, mégpedig olcsó tőke, hosszúlejáratra adott tőke az új ipartelepek létesítésére. Szükség van erre azért, mert tény, hogy mi az iparcikkeknek egy nagy részét a körülöttünk lévő, igen sokszor ellenséges államokból szerezzük be. Beszerezzük, mert a vásárlóközönség nem ismer határt, hiába mondjuk azt, hogy a takarékosság jelszavával tartózkodjanak a külföldi iparcikkektől, hogy külföldi iparcikkeket ne vásároljanak. Ez megtörténik egynéhány esetben, ahol a férfi, vagy a család átszűri a lelkén a nemzetnek ezt a nagyon nehéz helyzetét és vásárlásaiban, a £aras kiadásánál mindig megnézi azt, hogy az nemzeti célt szolgáljon. De ez a jelenség a magyar társadalomban csak fehér hollóként jelentkezik, a nagyközönség, a nagytömeg túlteszi magát ezen, annak nincsen e kérdésben nemzeti öntudata, az vásárolja még a halálos ellensége által gyártott iparcikkeket is, csak azért, hogy magát felcicomázza, igényét ki tudja elégíteni. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a 'kérdésben tehát a legfőbb .segítség az volna, ha az új iparágaknál a kormányzat egyben gondoskodnék arról is, — ez volna az igazi generális segítség — hogy az állam, a közületek ilyen ipartelepektől vásároljanak, legalább is mindaddig, amíg az az ipartelep megerősödik, amíg versenyképességével be tud állani a versenybe, hogy annak fenntartása biztosítva lehessen. Egyébként ezektől a beígért támogatásoktól, hogy például átírásnál illetékmentességben részesülnek, azonkívül, hogy az állam mindazt, ami rendelkezésére áll, mint segítséget megadja számukra, nem sokat várok és nem sokat remélek. Itt van egy nagy terület, a mezőgazdasági ipar fejlesztése. Hiszen, ha megnézzük, még ma is a fővárosban, meg a vidéki városokban a különböző kirakatokat, mezőgazdasági termékekből külföldről behozott cikkeket látunk. Itt terem meg nyers any agb an, a magyar föld termi meg, kiszállítják, kikészítés után visszahozzák, lestemplizik és mint külföldi árut veszi meg a nagyközönség. Az volna az ideális állapot, ha a mezőgazdasági iparfejlesztéssel a mezőgazdasági termékeket legalább az elsőrendű szükségletek kielégítésére tényleg fel tudnák dolgozni és a magyar közönség kívánságát ki tudnák elégíteni. Ma is még Prágából jön a sonka és per tárgya is volt az egyik újságnak az a megjegyzése, amellyel szóvá tette,