Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

Àz országgyűlés képviselőházának 4-75. ütése 1931 március U-éii, szerdán. 65 kartelltÖrvény is, mert lamikor a mozdulatlanságot tapasztalta az érdekelt nagy agrárréteg, akkor bizony, az a hangulat elkeseredetten nekiiramlott a kartelleknek, hogy ebben a kifejezésben összpontosítja a magyar termelő az ő kívánságát: az engem nem bánt, hogy a búza ára 16, 10 vagy 8 pengő, mert békében is voltak olcsó mezőgazdasági árak; az bánt, hogy az iparcikkek ára drága s hogy azok a terhek, amelyeket viselnem kell, megsokszorozódtak. A kartelitörvénynek az volna a célja, hogy megmarkolván a magasbaszállott kartellárakat, valahogy lekényszerítse a mezőgazdasági árak közelébe, mert ha valami közeledés tapasztalható, akkor a mezőgazdaság ismét nem panaszkodik. Hogy a kartelltÖrvény eléri-e azt a célját, hogy a bíróság útján, vagy a közigazgatási beavatkozás vagy pedig a miniszter erélye folytán ezek a nagy kartellárak csökkenni fognak-e, errenézve meg kell várnunk a közel jövőt. Sokan vannak, akik nem hisznek ebben, mert jól ismerik a kartellek óriási nagy gazdasági hataLmát, hazai és külföldi összeköttetését és jól tudják azt, hegy a kartellszervezet a maga nemzetközi szövetségében sokszor túlmenő az állam hatalmán is és mint gazdasági Napoleon, parancsol a nemzetek gazdasági életében. Hogy ez így van, annak első jelentkező formája a cukorkartell, amely nemzetközileg állapítja meg, hogy Magyarországon mennyi területen 'milyen mennyiséget lehet termelni. Itt tehát már erőt Jenül hanyatlik vissza a belső beavatkozás, mert egy nagy nemzetközi kartell dirigál, az parancsol rá az országokra, amelyeknek saját rendelkező hatalma így elvész a kartellekkel szemben. S ha egyik formájában ilyen erős egy termelési ág, akkor az többi formájában is meg tudja védeni a maga hatalmát és nagyon kevés reményt fűzhetnek ahhoz, hogy ez a nagy távolság az ipari és mezőgazdasági termékek arai között valahogy csökkenni fog. T. Képviselőház! Ez a javaslat — mondom — szintén támogatására sietne a mezőgazdaságnak, hiszen ezt megmondja a javaslat indokolása többek között azzal, hogy az iparfejlesztéssel a mezőgazdaságban feleslegessé vált munkaerőket szeretné elhelyezni. Nagyon szép célkitűzés ez, de éppen pár perccel ezelőtt mondotta Hegymegi Kiss Pál t. képviselőtársam, hogy ez az elgondolás nem helyes és nem teljes, hiszen az ipari munkanélküliek száma is olyan óriási, hogy ezeket sem tudjuk foglalkoztatni; hogy hiszen ostromolják a közületet. az államot is, (Buday Dezső: A képviselőket!) a képviselőkön keresztül, hogy tessék munkát indítani, itt a tavasz. Mert amikor a magánvállalkozás nem tud levegőhöz jutni, mert kényszeríteni nem lehet a magántőkést, hogy építsen és alapítson ipari üzemeket, most ismét megfordul ez a kívánság és mint a fénycsóva az eget, a fővárost és az államot ostromolja. hogy tessék a költségvetésbe nagy tételeket beállítani, közmunkákat indítani, tessék hidakat építeni a Dunán keresztül, hogy a vasipar kapjon foglalkozást, és ezzel kapcsolatosan foglalkoztathassanak egyéb iparágak, aztán a földmunkások és más időközi munkanemek is. A fővárost ostromolják, hogy tessék építeni, sugárutat teremteni, meglevő, útban álló épületeket lerombolni, a magukrahagyott, foglalkozás nélkül való kezeket foglalkoztatni, és az üres gyomrokat élelemhez juttatni. Ezt a célt szolgálja a törvényjavaslat és én most pár pillanatig megállok e kérdés vitatása mellett. Legyen szabad visszaidéznem a békebeli időknek egy jelszavát. Azt hiszem, itt a Házban is elhangzott békében elődeink ajkáról, kint a közvéleményben is nagyon sok ankétnek volt tárgya az a jelszó, amely tudományos kérdéssé nőtte ki magát, hogy vissza a faluba. Tehát már akkor is, amikor itt nagy fogyasztóképesség volt, amikor az ipar a maga szárnyán boldogult és nem állami segítséget, nem állami beavatkozást követelt a maga számára, akkor is ezzel a jelszóval próbáltak védekezni, hogy vissza a faluba. (Kállay Miklós államtitkár: Franciaországban hangzott ez el!) Igen, Franciaországban hangzott el, mélyen t. államtitkár úr, de nálunk is nagy visszhangja támadt annak, hogy a városokba özönlik a faluban munkanélkül maradt tömeg és ott akar elhelyezkedni. Bár ez a városba való Özönlés örvendetes lehet egy város szaporodása és fejlődése tekintetében, nem kívánatos azonban magának a munkásságnak a szempontjából sem, hogy munkanélküli tömegek lepjék el a várost, mert éreztük számtalanszor, hogy a tisztességes törekvéssel elért béreket és a munkaidőnek szabályozását, rendezését, szóval a bizonyos mértékben kivívott szociális vívmányokat sem tudtuk biztosítani azért, mert a jelentkező tömeg mindig felajánlotta magát és hajlandó volt olcsóbb feltételek mellett munkát vállalni. Mondom tehát, nem fogja ezt a célt elérni ez a törvényjavaslat, mert ma a mezőgazdaságban is óriási a munkanélküliség, bár a földbirtokosok, a nagytermelők — ez dicséretükre legyen mondva — már az elmúlt évtizedekben is megértették azt a nagy szociális szót, a figyelmeztető parancsot, vagy a földmívelésügyi miniszternek olykor megnyilvánuló kérését, hogy igyekezzenek a mezőgazdaságban a gépi erőt lehetőleg csak a legszükséfesebb esetben igénybevenni, mert ha gépekel üzemesítik és racionalizálják a mezőgazdasági termelést, akkor az a nagy mezőgazdasági proletariátus más módon fogja az ő jogos igényeinek kielégítését megkívánni. (Forster Elek: Mit csinál a Faluszövetség?) A mezőgazdaság hosszú időn keresztül tartotta is magát ehhez a szabályhoz, követte eleinek a példáját abban a felfogásban, hogy annak a földnek, annak a vérrel megszentelt földnek, r az ezeresztendős rögnek nemcsak az a hivatása és feladata, hogy telekkönyvi tulajdonosának nyújtson jövedelmet, hanem nemzeti és szociális feladata az is, hogy a körülötte lévő nincsetlen tömegeknek & nyári munkán keresztül^ — és ez itt az óriási nagy szó — téli kenyerét is biztosítsa. Amióta azonban a racionalizálási jelszó lett úrrá nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is, (Forster Elek: Ügy van! A Faluszövetségben!) méltóztassék megnézni: igaz, hogy a kultúra vívmánya gépekben ott kattog a mezőn, de elpusztul a nagy mezőgazdasági munkástömeg, s vagy ott a falujában senyvedve nyög ez a legértékesebb nemzeti erő, vagy pedig — méltóztassanak csak sétaközben szétnézni — Pest utcáin a pályaudvarok környékén, vagy a legelegánsabb körutakon, mindenütt találkozunk a vidékről feljött, lerongyolódott, sokszor majdnem emberi formáját vesztett proletártömeggel, amely idejön a nagy, a fényes világvárosba és itt próbál némi, legalább némi betevő falatot^ szerezni a maga számára, hogy az éhínségtől és a legnyomorultabb elpusztulástól megmeneküljön. T. Ház! Ha ez az iparfejlesztési javaslat elérné azt a célt, hogy a meglévő ipari alkalmazottakat foglalkoztatni tudná, akkor száz