Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-474

48 Az országgyűlés képviselőházának U7U> ülése 1931 március 3-án, kedden. képviselőtársaim, de én azt hiszem, hogy ezt az álláspontot végre likvidálni kellene. Hiszen ha olyasvalaki folyamodik támogatásért, akinek az előélete, munkálkodása olyan, hogy az, a fennálló t rendszernek nem tetszetős, szóval ha az illető nem kívánatos elem, e nélkül az intézkedés nélkül is megvan a miniszternek, vagy a kormánynak a hatalma arra, hogy az ilyen egyén, — ha jelentkezik — ne kapjon az államtól támogatást, a nélkül, hogy ezt az intézkedést idebiggyesztenék a törvényjavaslat szövegébe. Lehet, hogy az, aki a fennálló kormányhatalomhoz fordul támogatásért, valamikor nem volt megelégedve a mostani kormányzati rendszerrel és elégedetlenségét vaLamilyen formában kifejezésre is juttatta, de ha ilyesvalaki támogatásért jön, már úgy sem az, aki volt és nem az a gondolat vezeti, mint annakidején vezette. Tehát akármilyen oldalról világítok is rá arra, ami e tekintetben ebben a' szakaszban kifejezésre jut, azt kell mondanom, hogy elértünk már oda, hogy ezt az álláspontot a kormány és vele együtt a kormány többsége likvidálhatná. Igen t. Képviselőház! Ha már a kollektív szerződésékről beszélünk és ha már a kartelljavaslatot elfogadta a Ház többsége, akkor a kollektív szerződésekről nemesebb értelemben lehet beszélni, mint a kartellekről. Mert a legtöbb kartell — hogy úgy mondjam — a nagyközönség kihasználására utazik, megállapít árakat, amelyek nem arravalók, hogy a fogyasztóközönség számára az a cikk, az az áru, amelyet ez a kartell termel és piacra hoz, olcsó és megfelelő legyen. Az ellenkezőjét célozza, azt, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek ezekben a kartellekben tömörülnek, minél több hasznot hozzon a nagyközönség megkárosításával. A kollektív szerződések arravalók, hogy meggátolják a szennykonkurrenciát, hogy a tisztességes versenyt lehetővé tegyék, hogy az iparban a munkáltató és a munkás között a békét létrehozzák, megteremtsék, úgyhogy az iparban a nélkül, hogy zavaró momentum léphetne fel, évekig nyugodtan, rendesen dolgozhatnak, kalkulálhatnak, és így nemcsak a munkáltató találja meg a számítását, mert neki megmarad a tisztességes haszna, hanem a munkásnak is tűrhető viszonyokat teremt ez a gyárakban, a műhelyekben és mindenütt, ahol ilyen kollektív szerződések létrejönnek. S mert ez így van* azért látjuk azt, hogy itt Magyarországon alig van szakma, ahol kollektív szerződés lenne. Miért van ez? Azért, mert a munkáltatókat is kényszeríteni kell arra, hogy ilyen szerződéses viszonyba lépjenek a munkásokkal. Csak ott találunk kollektív szerződést, ahol a munkásszervezet elég erős arra, hogy a munkáltatók elismerjék a munkásokat egyenrangú félnek és kapacitáiás útján azt a szerződéses viszonyt mindig a haladás jegyében fejlesszék. A kollektív szerződés azonban nemcsak akkor jó, amikor, mint ma, rossz a helyzet. Ha ilyen kollektív szerződés nem kötné mindkét félt, akkor igen rossz helyzetbe juthatna a munkáltató is, bár ma kedvezőbb helyzetbe jutna ennek következtében, hanem van ez fordítva is, volt is így. Például a háborús időkben voltak olyaîi esetek, amikor a munkaerő kevés volt és éppen azért, mert munkanélküliek az egyes szakmákban nem voltak, a munkások kérhettek volna olyan béreket, amilyen bérek éppen nekik tetszettek volna, de a kollektív szerződés ezt nem engedte meg, kötve voltak abban az időben a munkások éppúgy, mint most a munkaadók. De az a nyugodt munka, amely így éveken keresztül folyhat az illető iparban, megéri mindkét félnek azt, hogy a kollektív szerződés mindkét fél részére rárak ilyen korlátokat. Ezt itt nálunk, mondom, még az állam sem tartja be, az állam sem akar tudni a kollektív szerződésről, mert ha például a nyomdaipárt említem, ahol a kollektív szerződés már három évtizede áll fenn, akkor azt kell megállapítanom, hogy csak az állami nyomdák nem tartoznak ide, az állam nem akarja ezt elismerni, és ennek következtében olyanok a viszonyok, mint amilyenek. Éppen azért ismétlem, nem lehet arra számítani, hogy ez a törvényjavaslat e tekintetben valamilyen könnyebbülést, valamilyen javulást idézne elő a munkásság javára. Igen t. Képviselőház! Ebben a törvényjavaslatban ugyebár iparfejlesztésről van szó. Az* igen t. kereskedelemügyi államtitkár úr nem fogja talán rossz néven venni azt a kérdésemet, hogy az iparfejlesztést hogyan egyeztetik össze azzal, hogy a váci fegyházban a rabok, a fegyencek a legcsúnyább konkuxrenciát űzik a tisztességes iparral szemben. A magyar államrendőrség, az igazságügyminisztérium itt fedezi nyomtatványszükségleteit. Tehát ilyen intézmények, mint az államrendőrség, a m. kir. igazságügyminisztérium, amely intézményeknek rendes nyomtatványokra van szükségük, a váci fegyházban állíttatják elő, készíttetik nyomtatványaikat, éppígy a könyvkötőmunkákat is. Hogy fejlődjék itt az ipar, ha ott filléres fizetések mellett fegyencek készítenek nagy kvalifikációt igénylő munkákat? Nem lehet ebben hinni, igen t. államtitkár úr. Ez a magániparral szemben a legpiszkosabb konkurrencia, szenykonkurrencia. Hogy lehet ilyesmit csinálni? Ha már a fegyenceket foglalkoztatni kell, egyéb téren van elég lehetőség munkálkodásra, nem szabad a nyomdaiparnak ilyen konkurrenciát csinálni. Nem elég az, ha az állami közüzemek csinálnak konkurrenciát a magániparnak? Mert ha az a közüzem saját használatára dolgoztat, ezt meg tudom érteni, de hogy közüzem magánmunkára is vállalkozik, az nem helyes. Amikor pályázatokat hirdetnek, amikor nyilvános versenytárgyalás van, ott van a nyomdaiparban az állami nyomda is és konkurrenciát csinál olyan magánmunkával kapcsolatban, amire talán nincs is felszerelve. Ha ezt és a fegyencmunkát nézzük, bizony nem igen lehet elhinni azt, hogy most jön a kormány egy javaslattal, amellyel az ipart tényleg fejleszteni akarja és tényleg támogatást, segélyt akar nyújtani azoknak, akiknek erre a támogatásra és segélyre szükségük van. Éppen azért, ha a kormány ezen a téren tényleg csinálni akar valamit, egy lépéssel tovább kell mennie. ^ Valamikor a Képviselőház elfogadott egy határozati javaslatot, amelynek alapján a béregyeztető bizottságot életre kellett volna kelteni. Igen t. államtitkár úr, ez a határozati javaslat a kereskedelemügyi minisztériumnak szólt. Érdeklődöm éppen azért, hogyan állunk e tekintetben, mi van ezekkel a bér egyeztető bizottságokkal, amelyek külföldön egészen jól működnek, elhárítják az összeütközést a munkáltatók és a munkások között. Németországban például a Eeichsarbeitsminister végső fokon eldönti, hogyha a felek nem tudnak megegyezni, imi legyen a bér, mindkét félre kötelező ez és elmarad az összeütközés, a hanc. Persze ott azonban már ott ^tartanak, hogy a heti negyvenórás munkaidőről tanácskoznak, nem úgy, mint sajnos nálunk, de ha már ez a Ház határozati javaslatot hozott, kezdjük meg a munkát, mutassa meg a kereskedelemügyi miniszter úr, hogy halad a korral, hogy megfelel annak a feladatnak, amelyet maga elé kellene tűznie,