Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-474

Àz országgyűlés képviselőházának U7U. ülése 1931 március 3-án, keddeú. 49 mert hiszen rendben van, a kereskedelemügyi minisztériumnak olyan nagy hatásköre van, hogy feladatainak eleget tenni egy kissé nehéz, de ha ez a feladata és ha a t. Ház határozatot hozott, akkor ezt a határozatot a minisztériumnak végre kellene hajtania. Nagyon sokat kellene és lehetne beszélni, igen t. államtitkár úr, a tanonekérdésről is. A kereskedelemügyi minisztériumban — nem mondom — személyesen tapasztaltam jóindulatot, megértésre találtam, de mielőtt végrehajtáshoz jutott volna a dolog, megakadt. Nem tudom mi okból, de annak ellenére, hogy az illető helyettes államtitkár úr a dolgot nagyon is^ helyesnek találta, megakadt. Mert a tanonckérdést sem lehet teljesen akár a kisiparnak, akár a nagyiparnak kiszolgáltatni. Szerintem a helyes az volna, ha a tanoncelhelyezésről az állam gondoskodnék, mert akkor minden szakmában, m'inden iparban kellő számban volnának a szükséghez képest tanoncok. így az egyes szakmák túl vannak terhelve, más iparokban, más szakmákban pedig nem lehet elegendő tanoncot találni. Bocsánatot kérek, ilyen feladatokkal kellene az igen t. kereskedelmi kormányzatnak törődnie és ha ezt megtenné, akkor, azt hiszem, a mai szellem, a mai kor igényeit elégítené ki a lehetőség szerint. Es ha a társadalom minden rétegének van kamarája, amely véleményező testület, ez a javaslat is gondoskodik ilyenekről az országos ipartanács mellett, másféle tanácsok is vannak itt tervbe véve, akkor imiért nem lehet egy munkáskamarát is életre kelteni. Miért tud a kereskedelmi és iparkamara gáncsoskodni, ha valamely ipari kérdésről van iszó. Es például a tanockérdésben is tudtommal éppen a budapesti kereskedelmi és iparkamara volt az, amely ezt a kérdést nem hagyta a végrehajtáshoz eljuttatni. Legalább ez az én információm. Lehet, hogy ez nem áll meg. De személyesen tudom, hogy a kereskedelmi és iparkamara véleményét is bekérték és éppen azáltal húzódott a kérdés oly sokáig és azért nem tud a megoldás megszületni, mert a kereskedelmi és iparkamarának aggályai vannak. Ha a társadalom eme rétegének van ehhez joga, akkor miért nem tud a mai korban a munkásság még mindig odáig eljutni, hogy ő is rendelkezzék egy munkáskamara felett. Es amikor törvények készülnek, amelyek a rnainkásérdefceltséget is nagyon közelről érinti, akkor miért nem lehet egy munkáskamara is. Ez még nem jelent felforgatást, ez olyan dolog, ami a mai viszonyok közt indokolt, jogos és elfér mindazok mellett a (berendezések mellett, amelyek a munkásságon kívül minden társadalmi réteg számára megvannak. Éppen azért gondolom, hogy ebben a tekintetben is lehetne hallgatni a munkásság kívánságaira és nem minden elől elzárkózni, amit a munkásság a maga részére igényel. Igen t. Képviselőház! Ezeknél fogva ettől a törvényjavaslattól a magunk részéről nem^ sokat várunk, sőt azt mondjuk, hogy éppen úgy, mint a kartellj avaslatnál, minden marad majd a régiben. (Jánossy Gábor: Nem tudják 1 — Szabó István: Jövendőmondó!) Akkor már ezek között a rendelkezések között kellene olyanoknak is lenniök, amelyek azt engednék sejtetni, hogy mégis lesz valami, ami segíteni fog. Ha azt akarjuk, hogy olyan javaslattal segítsünk... (Zaj jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek! Rothenstein Mór:... amely ezt tényleg meg tudja csinálni, akkor nem ilyen javaslattal kellene a Ház elé jönni. Igaz, — Temple Kezső képivselőtársam mondta — hogy ilyen iparfejlesztési törvények csak Komániában, Bulgáriában és nem tudom, milyen exotikus államokban vannak, de a nyugati államokban ilyen nincsen, (Jáuossy Gábor: Erős az ipar!) e nélkül is a költségvetés keretében lehet segíteni az iparon, mert oda be kell venni olyan tételeket és bë kell állítani olyan összegeket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az ipar fejlesztessék. Nálunk ez nincs meg; nálunk amikor a költségvetést összeállítják és a Ház elé hozzák, s amikor ott valamit reklamálunk, ami nincs btnne, ami hiányzik nekünk, akkor azt mondják, nincs arra pénz. Egy külön törvényt terjesztenek ellenben elő, amely — ügy, mint ez a javaslat is, azt hiszem, 39 §-ban — megállapítja azokat a rendelkezéseket, amelyek hivatva legyenek a jövőben az ipart — mondjuk — fejleszteni. De pénz nélkül! Mert bár ígérik ezek a rendelkezések néhány helyen, hogy ilyen, meg olyan segélyeket fognak adni, de ha nem külön törvényben kellene ezt a szándékot lefektetni, hanem minden indokolás nélkül a költségvetés tételei között megvolnának azok az összegek, amelyek erre szükségeltetnek, ez szerintem sokkal célszerűbb és okosabb dolog volna. Ott azonban, ahol ilyen tételekről kellene beszélni és azokat az összegeket folyósítani, egy törvényjavaslatot készítenek és azt mondják, hogyha majd ezt a javaslatot elfogadjuk, akkor meg fogjuk látni, honnan teremtik elő azt az anyagi erőt, ami ehhez szükségeltetik. Azt hiszem, fordítva sokkal jobb volna mindazok részére, akik ennél a kérdésnél érdekelve vannak. Éppen ezért jogos és indokolt az az elgondolásunk, hogy mi azt hisszük, hogyha ebből a javaslathói törvény lesz, az nem fog ,a dolgokon semmit sem változtatni, mert ha a megfelelő pénzek nem fognak rendelkezésre állani, ha ma az a helyzet, hogy a munkások csak úgy, mint eddig alacsony munkabérek és hosszú munkaidő mellett tudnak dolgozni, de a technika fejlődése megy tovább előre és feleslegessé teszi a kézimunkaerőt, akkor ' ezen a helyzeten, — amelyben nem mondom, hogy csak Magyarország van ezidőszerint, hanem amelyben egész Európa van — nem tudunk segíteni. Csak az a baj és a legsúlyosabb a helyzetnél, hogy éppen nálunk nem találják meg azt a helyes meglátást, amelyet külföldön már mégis megtaláltak. Ott azon törekszenek, hogy miként lehetne a munkaidőt megrövidíteni. T. uraim, ez nem lehet máskép. Azelőtt, amikor nem a gép dominált, hanem a kézimunka, akkor lehetett patriarchális viszonyokat fenntartani munkás és munkáltató között, de ma, amikor a gép dolgozik és úgy dolgozik, hogy az embereket az utcára teszi, ma ilyen patriarchális viszonyokról nem lehet szó. Ma mindkét félnek a jogait és kötelességeit körül kell írni és csakis az idők megváltozásával, ha majd meglátjuk, hogy hol vannak a bajok és majd ha meglátjuk helyesen azt, hogy hol nyílik alkalom a javulásra, lehet segíteni. ; De akkor sem szabad a hatalmi kérdést előretolni, akkor sem szabad azt hinni, hogy hatalommal elfojthatjuk a mozgási szabadságot, elfojthatjuk azzal, hogy nem engedünk panaszkodni. Ha például Fábián Béla igen t. képviselőtársam itt arról beszél, hogy milyen rongyban járnak Oroszországban a társadalom egyes rétegei, hogy ott^ csak a hadsereg az, amely .rendes ruhában jár és rendesen étkezik, akkor miért nem látja meg azt, hogy nálunk is vannak, akik rongyban kénytelenek járni, nálunk is nemcsak a városi, hanem a^ mezőgazdasági munkás, sőt nemcsak a munkás, de a középosztály is siránkozik azon, hogy nem tudja,