Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-474
Az országgyűlés képviselőházának 474> ülése 1931 március 3-án, kedden. 47 különösen azok részére, akik arra leginkább rászorulnak. Nálunk a munkáltatók — és úgylátszik, az államhatalom is — tmég mindig úgy gondolják, hogyha hosszabb munkaidő mellett és' alacsonyabb munkabérek mellett dolgoznak, ez a vállalatoknak inkább meghozza azt, amit várnak, mint az, amit külföldön már inkább láttak, hogy tudniillik magasabb munkabérek és rövidebb munkaidő azok az eszközök, amelyek az ipart fejleszthetik. Hiszen ha nagy a munkanélküliek létszáma, ha a tömegek nem tudják megkeresni'a .mindennapig kenyeret, ha tehát a tömegek nem fogyasztóképesek, ebből származik a legnagyobb baj. Nem elegendő az, hogy csak a kiváltságosak tudjanak boldogulni, hogy azok vásárló ereje ne -csökkenjen. Ha csökken a tömegek fogyasztóképessége — mint ahogy csökkent — olyan idők következnek, mint amilyen időket most átélünk. Ezt kell meglátniuk az illetékeseknek -s ha ezt meglátják, ha nem a munkás kizsákmányolása és a tömegek gúzsbakötése az elgondolásuk. akkor itt ebben az országban is lehet szó arról, hogy a helyzet megváltozzék, mégpedig úgy, hogy javulás, hogy könnyebbülés következzék be, nem pedig az, ami itt van, hogy a nagyipar támogatásán kívül a kisiparosokról ez a törvényjavaslat úgy kíván gondoskodni, hogy a közszállítási szabályok megfelelő reformja révén bizonyos munkák a. kisipar részére tartalékoltatnak és megengedi azt, hogy ezeket a munkákat nyilvános versenytárgyalás útján megpályázhassák. Figyelembe kell venni, hogy a kisiparos a nagyiparossal nem az egyenlő erők alapján versenyzik, ami egészen természetes is, hiszen a technika fejlődése is elősegíti ezt. de tekintetbe kell venni még azt is, hogy a nyilvános versenytárgyalásnál az alapot, sajnos, az képezi, hogy a legolcsóbb ajánlatot fogadják el. Temple Rezső képviselőtársam erről is beszélt és irreális ajánlatokról tett említést, A rendszerben van a hiba. Ne tessék kimondani azt, hogy aki a legolcsóbb, azé lesz a munka, mert ez vezet az irreális kalkuláláshoz, az irreális ajánlathoz. A pályázónak a legfőbb törekvése — minden áron való törekvése -az, hogy a munkát megnyerje, amiért is irreális kalkulációt csinál és ajánlatát ezzel a nem reális kalkulációval terjeszti be. Ha azután mint legolcsóbb, elnyeri a m/unkát, akkor utólag mindig van valamilyen ürügy, amely ürügy alatt póthitelt próbál kieszközölni. Ha nem akar az egész munkával együtt elpusztulni, akkor neki ehhez az ürügyhöz kell nyúlnia, mert csak ennek alapján képes megmenteni saját magát, úgy, hogy mégis nála maradjon a munka. . Ez a törvényjavaslat volna hivatva — amint Temple Rezső képviselőtársam nagy örömmel megállapította — a kisipart annyira támogatni, hogy jobb jövő elé nézhet. Kétségbe merem vonni, hogy ez így van. A javaslat 13. §-a arról szól, hogy a mun• kásság részére bizonyos jóléti és egészségügyi intézményeket tartoznak azok létesíteni, akik közmunkát nyernek el és kimondja a szakasz, hogy a kereskedelemügyi miniszter a jelen törvény alapján engedélyezhető kedvezmények megadását a pénzügyminiszterrel egyetértőleg feltételekhez kötheti. Milyen feltételekhez? Azonkívül, hogy megemlíti a szakasz % bekezdésében a munkásjóléti és egészségügyi követelményeket, többet nem árul el. De figyelembe veszem, hogy úgy a kereskedelemügyi miniszter, mint a pénzügyminiszter például még mindig nem akarják elismerni azt, hogy milyen üdvös volna a kollektív szerződéseket* legalizálni ebben az országban, hogy legális alapra lehessen fektetni azt a megegyezést, amelyet munkáltató és munkás tanácskozások útján a zöld asztal melett létre tudnak hozni. Mondom, sem a kereskedelemi, sem a pénzügyminiszter ezt még mindig nem tudja meglátni, és ott, ahol az állami intézményeknél munkások dolgoznak, még ha az illető szakmában kollektív szerződés áll is fenn, sem a kereskedelmi, sem a pénzügyminiszter nem respektálja az ilyen kollektív szerződéseket, hanem előnyben részesítik a szervezetlen munkásokat az alkalmazásnál. Az ilyen miniszterektől várjam én azt, hogy majd olyan feltételeket fognak itt kikötni, amelyek a munkásság javára vannak, s hogy ellenőrizni fogják, hogy az emberséges munkahely megvan-e és az egészségre vonatkozó rendelkezéseket és intézkedéseket ezekben a gyárakban betartják-e? Ez még nem minden, a mi a munkásságot a boldogulás felé vezetheti. Ebben a szakaszban azután még arról is van szó, hogy nemcsak ez a két miniszter, hanem még egy harmadik miniszter, a v némóléti miniszter is beleszólhat a dolgokba,* — tehát éppen elég miniszter szólhat bele — arról azonban nincs szó, amiről szó kellene legyen, hogy tudniillik a munkás számára nemcsak egészséges^ helyiséget kell biztosítani, hanem munkaidejét és munkabérét rendezni, s ezzel megélhetését némikép tűrhetővé kell tenni. Ha erről ebben a törvényjavaslatban szó lenne, akkor lehetne arról beszélni, hogy a kérdésnek ilyen elintézését mi is üdvözöljük. Ha ez kevés is volna, mindenesetre az első lépés volna, itt azonban még azt se tudjuk megállapítani, hogy az első lépésről van szó. Ez a 13. § nem minden tekintetben tesz a munkásokról olyan értelemben említést, mint ahogy az kívánatos volna, annak ellenére, hogy itt egy további bekezdésben arról is szó van, hogy a miniszter megvonhatja a kedvezményt, ha a munkáltató a kikötött feltételeket nem tartaná be. A szakasz első bekezdése is csak anynyit mond, hogy feltételhez kötheti, tehát a törvényjavaslat mind a két esetben feltételes módon beszél, nem imperative. Ki fogja azt ellenőrizni, hogy a miniszter tényleg kikötötte-e a feltételeket, vagy hogy a munkáltató ezeket a feltételeket betartja-e és nem következik-e be az a szükségesség, hogy a miniszter a kedvezményeket megvonja? A 13. § további részében elárulja azt, hogy még mindig nem tudunk felejteni, és rám azt a benyomást teszi, hogy azt a «nesze semmi, fogd meg jól»-t, ami ennek a szakasznak az első részében bennefoglaltátik, a másik részében megint elvonják, mert ez a második része a szakasznak arról tanúskodik, — ha szabad így mondanom — hogy még mindig a bosszú az, ami a törvénykészítőket, a minisztereket vezeti akkor, amikor egy törvényjavaslatot a Ház elé hoznak. Nincs ilyen természetű törvény, — akár a kartelltörvényt veszem, akár az energiatörvényt, most pedig az iparfejlesztőtörvényjavaslatot — amelyben benne ne lenne .az, hogy aki az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvény ellen vétett, tehát izgatott, vagy a társadalmi rend ellen szított, az ilyen kedvezményeket az állam részéről ne kaphasson. Lehet-e ilyen intézkedést örökké fenntartani? Hát amíg ez a kormányzati rendszer fennmarad, mindig csak olyan törvényjavaslatok kerülnek ide a Ház elé, amelyekben mindig erről lesz szó? Bocsánatot kérek, t.
