Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-473
Az országgyűlés képviselőházának U7 sem lehet Magyarországon, mert nem akarja, hogy Magyarország Ausztria sorsára jusson. Elénk taps volt a jobboldalon. Ügy van! Ügy van! Nem akarunk Ausztria sorsára jutni. Fellner Frigyes tanár úr szakszerű megállapításaiból veszem a következő statisztikát; amíg Ausztriában az egy főre eső nemzeti jövedelem a közterhek levonása után mintegy 720 pengő, addig Magyarországon a közterhek levonása után az egy főre eső jövedelem alig 500 pengő. Az egy főre eső nemzeti jövedelem tekintetében tehát Ausztria és Magyarország között több mint 200 pengő a különbség. Ennyivel áll jobban Ausztria, mint ani.^De ha az urak egy más statisztikát kívánnak, ám ezzel is szolgálhatok. Ha megnézzük a bécsi nagybankokat, beleértve a városi takarékpénztárt is és ha megnézzük a budapesti nagybankokat, beleértve a fővárosi takarékpénztárt is, úgy azt látjuk, hogy a takarékbetétek Ausztriában^ lényegesebben magasabbak, mint Magyarországon. A belső tőkeképződés tehát gyorsabb tempóban megy előre Ausztriában, mint Magyarországon, ahol a takarékbetétek egy év óta úgyszólván stagnálnak. A miniszterelnök úrnak ama kijelentése, hogy nem akarja, hogy Magyarország Ausztria sorsára jusson beteljesedett, de nem úgy, ahogy a miniszterelnök úr és a t. túloldal gondolta, hanem úgy, hogy Ausztriában mondhatják ma azt, hogy nem akarnak Magyarország sorsára jutni, mert Magyarország gazdasági teljesítőképessége mélyen alatta van Auszrtiáénak. Magyarországon minden rendelkezésre álló eszközzel törekedtek a munkabérek alacsony szinten tartására (Elénk ellenmondásak a jobboldalon és a középen.) s törekedtek arra, hogy a mezőgazdasági lakosság — Isten mentsen — ne tudjon szervezkeni, mert, ha szervezkedik, akkor több bért kell fizetni, több bérfizetés esetén pedig kevesebb a profit-ráta, akkor pedig vese a külföldi utazásoknak és a sok mindenféle kényelemnek, amelyet ma az alacsony munkabérek következtében úgy a földbirtokoso ; «ztály, mint a kanitalisták megengedhetnek maguknak. (Viczián István: A földbirtokososztály tönkrement és nem engedheti ezt meg magának!) Ha t. Viczián képviselőtársam szétnéz a Riviérán, ott éppen elég kapitalistára és birtokosra fog találni. Éppen elegen vannak mindkét osztályból odalenn. T. Ház! Éppen az előadó úr mutatott rá, mondhatom tremoló hangon arra a súlyos jelenségre, amely a fővárosban mutatkozik a kenyér- és húsfogyasztás csökkentése tekintetében. A cukorfogyasztás tekintetében pedig az ázsiai átlagon is alul kerültünk és ha most felemelik még a cukoradót. hogy a birtokososztály többet kapjon a cukorrépáért, mint eddig, ezt is csak a városi lakosság fogja megérezni. (Viczián István: Hogy a répamunkasok el ne veszítsék a kenyerüket, ez a fő!) Ne akarja Viczián t. képviselő úr velem elhitetni azt, hogy nem tudja, hogy a répaterületeket csökkentik és hogy a cukorvám nem ezzel van összefügg gésben. A répaterületet nemzetközi konvenció alapján fogják csökkenteni. Itt nagyon jó a nemzetköziség, de az ui»ak egy szót sem találtak arra, hogy a nemzetközi egyezmény alapján cirka 20.000 munkással kevesebb fog dolgozni. Ezt a nemzetköziséget az urak nem átkozzák, csak azt, amelyet mi munkások gyakorolunk. A brüsszeli nemzetközi cukorkonferencia határozata alapján csökkentik Magyarországon a cukorrépával bevetett területeket, ezt nem lehet letagadni. (Farkas István: A nemzetközi kartell csinálja!) Most mi felett folyik az alku? A birtokos3. ülése 1931 február 27-én, pénteken. Li osztály azt mondja, hogy a répa átvételi ára túlalacsony, a gyárak pedig azt mondják, hogy többet nem tudnak fizetni. Most végre hosszas tanácskozások után az urak megegyeztek abban, hogy a gyárak nem fizetnek többet, a földbir tokosok mégis többet kapnak. A különbözetet pedig a cukorvám felemelésével fogják megtéríteni, aminek következtében a cukor drágább lesz, tehát a fogyasztó fogja az egészet megfizetni. Az urak egymással hadilábon álltak a cukorrépa miatt, most mi lett ennek a következménye? (Graefl Jenő: A szovjet dumpingje csinálja! — Farkas István: Ellenstílyózzák az urak a szovjet dumpingjét!) A szovjet nem Londonban csinál cukrot, ellenben a nádcukor és a répacukor differenciája miatt van a baj, mivel a nádcukor termelési költségei kisebbek és így eredményesebben tud a világpiacon konkurrálni. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Kérem, ne zavarják a szónokot. Malasits Géza: Legyen nyugodt a képviselő úr, hogyha a szovjet cukrot dobhat a piacra, azt meg is teszi, hiszen annak is kell valuta. Mi lesz mind ennek a következménye? Az, amit^ tapasztalunk a trafiknál, a kávénál, a teánál. A boletta behozatalával ugyanis felemelték a kávé és a tea vámját. Az eredmény az, hogy ma kevesebb kávét és teát fogyasztanak, mint amennyit fogyasztottak, ami nem is olyan nagy baj, hiszen elvégre külföldről jön be ez az áru, annyival kevesebb pénzt kell odaadni. De a cukrot idebent termelik és a 6 kilós falusi átlag így le fog esni 4 kilóra, a városig 13 kilós fogyasztás pedig le fog esni 10 kilóra, éppen azért, mert drágább a cukor. Ennek a megállapodásnak a következményei majdnem minden iparágnál mutatkozni fognak. A mezőgazdasági munkásságnak hihetetlenül alacsony munkabérei okozzák azt, hogy a közöttük élő iparos nem tud fejlődni. Tessék csak egyszer elmenni Debrecenbe, vagy más alföldi nagyvárosokba, amikor hetivásár van % százával lehet ott látni a legjobban elkészített csizmái amelyet sóvárgó szemekkel néz a földmunkás, akinek lába rongyokba van burkolva és a csizmát neon tudja megvenni. Az urak pedig ünnepélyesen mossák a kezeiket, mondván: hát a bőrkartell! Ami igaz, az igaz. A bőrkartell is nagy mértékben hozzájárul ehhez, de az oroszlánrésze ennek az állapotnak abban az elgondolásban van, amely az urakat fűti, hogy minél kisebb a munkahér, annál jobb, mert annál magasabb a profitráta. Es hogy mennyire szolidárisak az iparral, ezt mutatj a az a körülmény, hogy éppen a favorizált iparágaknál, amelyekre az előadó úr is kitért, találjuk a legalacsonyabb munkabéreket. A textiliparnál alig van védettebb iparág. Itt a Képviselőházban a miniszterelnök úr nyiltan kijelentette, hogy lehetővé akarjuk tenni a textilipar megerősödését és vámrendszerünket is úgy építettük ki, hogy a # textilipar tíz év alatt leírhassa berendezését, vagyis tíz év alatt meg lehet keresni a legdrágább berendezést. A Mauthner-konszern ezen túlment már, már leírta az egész gyárat. S ha végignézünk a textilipari konszerneken, alig egy-két kivételt találunk, •— hiszen elhullni mindig hullnak a kapitalista háborúban — de amelyek megmaradtak, azok valóban nem panaszkodhatnak, mert éppen eleget kerestek. De ha megnézzük a textilgyárakban fizetett munkabéreket, megnézzük az ott alkalmazott munkásokat és munkásnőket, akkor azt találjuk, hogy a legnehezebb testi munkát
