Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-479
190 Az országgyűlés képviselőházának 479. ülése 1931 március 11-én, szerdán. veszendőbe, ha a magyar bank, amikor neki az árdifferenciában kedvezőbb ajánlatot tesznek, a magyar gyári vállalat papírjait egyszerűen odaadja külföldieknek minderi közelebbi keresése nélkül a nemzeti céloknak. A második kérdés pedig az, hogyha egyszer eszébejut ia külföldi nagyipari érdekeltségnek, hogy a magyar ipari vállalatok részvénytöbbséget megszerezze, akkor bekövetkezhet]k az is, hogy egy szép napon- a mi féltve őrzött gyárainkat idegenek megvehetik és egyszerűen leállítják. A részvény jogon keresztül így bújnak be nemzetellenes irányzatok, (Ügy van!) amelyeket féltő gonddal akarunk magunktól távoltartani, mert hiszen ezek a gyárak a mieink, ezeknek a munkásai a mieink, ezeknek a berendezései a mieink, ezeknek a műszaki vezetői a mieink, ezeknek az invenciózussága, képessége, teremtő ereje, mind, de mind a magyar érdekeket szolgálja. Jellegzetessége ennek az egész példának az, hogy azt a bizonyos gyári üzemvezetőt, akit ebből az üveggyárból kitettek, később egy román üveggyár alkalmazta és az illető volt üzemvezető most azt írja, hogy annak a román gyárnak a berendezését, ahol ő alkalmazva van, ugyanaz a német gyár létesítette és hogy ez a román gyár most kitűnően prosperál. (Zaj.) T. Ház,! A magyar agrárpolitika szempontjából nem közömbös tehát az, hogy az iparfejlesztés terén állnak-e nekünk olyan eszközök rendelkezésünkre, amelyeken keresztül a nemzeti politikát szolgálni és annak érdekeit biztosítani tudjuk. Ezért, mint az előbb már felhoztam, azt fogom kérni az igen t. kereskedelemügyi miniszter úrtóí, legyen szíves megjelölni azokat az utakat és módokat, amelyek mellett az iparfejlesztésnek ezek az eszközei, — amelyeket a magyar országgyűlés és különösen annak agrár rétege annyi lelkesedéssel ajánl meg a magyar ipar erdőkében — a kollektiv vállalkozási formával szemben elsősorban a magánválalkozási formát, másrészt pedig a kartellen kívüli vállalkozásokat fogják illetni. T. Ház! A szóban lévő javaslat legjelentőségte'jesebb paragrafusai azok is, amelyek a közüzemekre vonatkoznak. Egy évvel ezelőtt igyekeztem a t. Ház figyelmét felhívni arra, hogy a magyar agrárpolitika szempontjából a közüzemeknek mikénti kezelése, beállítása és szabályozása cseppet sem közömbös. Igyekeztem rámtatni arra, hogy a magyar városüzemek, különösen a főváros üzemeit értem, divergálnak az országos érdekektől. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) Budapest külön vámterület gyanánt kezeli magát és szeparálja magát külön érdekeivel az országos termelés érdekeitől és harmóniájától. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Rámutattam arra, hogy a magyar mezőgazdaságban abban a rendszerben, amely ma Budapest szempontjából fennáll, nemcsak abban veszít, hogy ez az árnívó viszszahat az ország távollevő vidékeire is, tehát a természetes áralakulásoknak egy kellemetlen akadálya, hanem abban is — és ez a nagyfontosságú, — hogy a nagyarányú differencia a termelési és fogyasztói ár között, ami Budapesten észlelhető, azt eredményezte, hogy Budapest népességének fogyasztóképessége alászállott és pedig tetemesen, tehát a magyar mezőgazdaság természetes fogyasztóinak felvevőképessége jelentékenyen csökkent. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Ezek a magyar agrárpolitika szempontjai. Hiba volna azonban általánosítani és a közüzemet, a közüzem fogalmát elvetni azért, mert hibák vannak, mert abnormitások vannak, mert elfajulások vannak és mert a szervezet téves és hogy ezen másképpen segíteni nem lehet, mint kasszálni az egész rendszert. (Gáspárdy Elemér: Pedig ez kellene! Berlinben is ez történt!) Óva intem a t. Házat, hogy erre az útra rálépjen. A hibákat természetes, hogy ki kell küszöbölni. Olyan intézkedésekre van tehát szükség, amelyek ezeket a hibákat megszüntetik, de a közüzemekre igenis szükség van. Az államnak is, a nagyobb városoknak is s általában a nagyobb közületeknek is megvannak a maguk feladatai és pedig súlyos feladatai, de ezek nem abból állanak, hogy a magánvállalkozásoknak egyszerű kis versenytársacskái legyenek és különböző üzletecskéket folytassanak és bonyolítsanak le. Nem az a cél, hogy a közület maga nyerészkedjen a vállalatával, hanem az, hogy az egyéni vállalatot olyan helyzetbe hozzuk, hogy az a maga vállalkozási feladatát közérdekűén teljesíthesse. Ezt annál inkább meg kell tenni, mert sok esetben a monopolisztikus helyzetre törekvő nagyvállalatok nem csinálják meg önmaguktól, miután a kisebb vállalatok konkurrenciáját eleve ki akarják kapcsolni. Állami feladat és közületi teher tehát az, hogy olyan szervezetek és intézmények létesüljenek, amelyeken keresztül az egyén a maga termelésével és szabad munkájával a termelésbe beilleszkedve, a közt a lehető" legjobban tudja szolgálni. Tehát minden olyan szervezet, ami a termelőt a fogyasztóhoz legközelebb hozza, nem pedig mesterségesen akadályozza azt. mint ahogy ez most Budapesten történik. Méltóztassanak ezt megnézni különösen a húsnál és a friss terményeknél, a fogyasztó és a termelő közé mesterségesen van beiktatva a közvetítő. Tehát a legrövidebb utat kell biztosítani és olyan intézményeket kell létrehozni, amelyeken keresztül a magánvállalkozó, tehát a termékét behozó mezőgazda az itteni iparos és kereskedő a maga termelési érdekét a lehető legkisebb költséggel tudja kiszolgálni. Erre is egy példát vagyok bátor felhozni. Budapestnek nagy hűtőházi berendezése van, továbbá itt van a csepeli kikötő és mindez arra predesztinálja Budapestet, hogy az export terén szervezetével megfelelően beilleszkedjék az ország érdekeibe A példa egyszerűsége kedvéért a tojáskereskedelemről fogok néhány szót mondani. A tojástermelés szempontjából Magyarország három részre oszlik. Az első a Felvidék, amely ezer darabonként 45—48 kilogramm súlyú tojást visz a i pácra, azután a Duna—Tisza-köze 48—51 kilogrammos súllyal és azután a Dunántúl és a megmaradt Bácska, amely 50—55 kilogrammos súllyal szerepel. Külföldi exportunk és érdekeink szempontjából feltétlenül fontos, hogy állandóan rendelkezésre álljanak megfelelő mennyiségben jól csomagolt áruk, amelyek ezeket a minőségi kategóriákat pontosan szortírozva tartalmazzák. Például, ha egy kereskedő leszállít egy nagyobb szállítmányt, amely 1000 darabonként 55 kilogrammos súlynak felel meg és azután szállít utána olyan szállítmányt, amely . 1000 darabonként— a felvidéki termelésből származva — immár csak 45—48 kilogrammos átlagnak felel meg, becsapva érzi magát és a kereskedői etika szempontjából a lehető legrosszabbra gondol és sohasem fogja többé felkeresni piacunkat. Ellenben, ha a tojáskereskedelmet Budapesten úgy lehetne koncentrálni, hogy Budapest a f maga hűtőházi és más , szállítási berendezéseivel rendelkezésre áll a kereskedelmi tevékenységnek azzal, hogy az állandóan kellő mennyiségű, jól szortírozott
