Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

Az országgyűlés képviselőházának U79. ülése 1931 március 11-én, szerdán. 180 tos kérdés az, hogy a magyar mezőgazdaság részére olyan hazai fogyasztópiac biztosíttassék és létesíttessék a külföldre gravitáló tömegtermeléssel szemben, amely a magyar mezőgazdaság magasabb intenzitásfokon álló, tehát magasabb munkabefogadó képességű kultúrának termékei előtt a biztos és emelkedő érvényesülést teszi lehetővé. Ez pedig jól élő ipari népesség jelenlétét tételezi fel. (Kabók Lajos: Ezt nemcsak mondani kell, hanem csinálni is! — Zaj-) Mindjárt-rátérek erre is. Ez a hármas szempont tehát az, amelyből a magyar agrárpolitika s ezt a javaslatot tekinti és sajnálom, hogy igen t. előttem szólott képviselőtársam nincs jelen, aki a maga részéről pártjának egyik lelkes tagja. Mint látom, agráriusok volnánk mindannyian, de az eszközökben és a kivitel módozataiban lényeges eltérés van közöttünk, méginkább abban a kritikában, amely a mai magyar életnek, a mai magyar problémáknak megoldására való valódi eszközök kikeresésében áll. Ez a törvény feltétlenül a mai magyar probléma megoldásának egy jelentékeny része, tehát azt mélyen t. képviselőtársamnak éppen agrárpolitikai szempontból kellett volna elfogadnia. T. Ház! Az agrárpolitika szempontjából az eddig felhozottakat voltam bátor hangsúlyozni. Vannak azonban általános nemzeti és társadalompolitikai szempontok is, sőt azt lehet mondani, az egész magyar termelés, tehát az ipari, mezőgazdasági termelés kellő összharmóniájának, harmonikus állapotához fűződő kívánalmak is. Nem közömbös a nemzeti életre nézve, hogy^ a magyar^ ipari vállalatok, vállalati formák részvénytársaságok tulajdonai-e vagy magánkézben vannak. Ismételten felhívtam a t. Ház figyelmét elmúlt felszólalásaimban, amikor kimutatná igyekeztem azt, hogy a magyar kereskedelmi^ jognak és általában a -magyar jogi birtokállománynak ez az egyoldalúsága, amely a vállalkozás társulati formáját favorizálja ez egyéni vállalkozás formájával szemben, nemzeti szempontból nem jó, tehát kritika alá kell hogy essen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mindezeken változtatni kell, mert nemzeti szempontból nekünk fontos az egyéni vállalkozások terjeszkedése, fontos, mert ebben megvan az iparpolitika szempontjából az a biztonság is, hogy a gyárnak egyéni tulajdonosa szívvel-lélekkel veleél a vállalatával. A szubjektív érdekeltségéből vonható előnyök mind jelen vannak. Nem áll az, hogy a nagy, koncentrált vállalatok termelhetnek csak racionálisan, sőt egy egyéni vállalatnak minden gondja azon lesz, hogy mindazokat az eljárási módokat, termelési eszközöket meghonosítsa és beszerezze, viszont eltávolítása az_ okszerű termelés akadályait, hogy a munkás teljesítményét a lehető legmagasabbra emelje, vagyis hogy ugyanazzal a munkafáradsággal lényegesen több munkaeredmény álljon elő. A másiik cél az, hogy az üzem biztonságát állandóvá tegye, tehát alkalmazkodni tudjon a kereslet szükségleteihez, árpolitikájával is és ez a fonftos a magyar agrárpolitika szempontjából. Egy egyéni vállalkozás gondolni fog arra, hogy egész családi dinasztiák kerüljenek ki iparos familiákból és ez nekünk a nemzeti politika szempontjából azért fontosabb, mert a magyar középosztály megfogyatkozott és a birtokos középosztály utódaiként a magyar iparosság kategóriáiból egy új középosztálynak kell támadnia, • amely a maga gazdasági ismeretével haladó és mégis konzervatív szellemével át tudja venni azokat a nemzeti feladatokat, és a közszellemnek az i?azi gazdasági szabadságra törekvő, az általános emberi haladást és a nemzet megerősödését követelő haladó irányzatát és vállalja a magyar államiság, a nemzet és a nemzeti kultúra fenntartásának súlyát. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon!) A magyar politika szempontjából a lehető legkívánatosabb az, hogy minél több független középosztálybeli exisztencia keletkezzék, a köaépvagyonbeli kategória szaporodjék. Van azonban még egy szempont, amely azt mondja, hogy az egyéni vállalkozás biztonságosabb a nemzeti érdekek szempontjából, mint a társulati forma. Eel fogok hozni egy példát. Az én vármegyémben volt egy üveggyár, amelynek tulajdonoscsaládját régen, gyermekkorom óta ismertem. Nagyrabecsültem és szerettem őket. Miután utóbb az eljárási módokban alkalmazkodni kellett a szükséglethez és a külföldi viszonyokhoz is, részvénytársasággá alakult át és az átalakulás folyamán megáhqiz vont a vállalat annyi tőkét, hogy új kemencéket állított fel. Az egyik legmodernebb német gyárból szerezte be kemencéit és ez időtőL fogva a gyár kitűnően prosperált, annyira prosperált, hogy a cseh ipart kiszorította ebben a termékben az ország területéről. Ekkor a cseh vállalatok az egyik magyarországi bank trezorjában lévő néhány pakettet — de még nem az^ 50%-át az illető vállalat részvénymenynyiségének — megvásárolták és közelebbről kezdtek érdeklődni a gyár technikai vezetése iránt. Ide küldöttek technikai embereiket, beavatkoztak a gyár vezetésébe annak ellenére, hogy a gyár a maga újabb berendezéseivel kitűnően prosperált és azok a berendezési tárgyak^ és gépek, amelyeket a részvénytőke felemelésével szereztek be, kitűnően beváltak. A megbízottakkal a gyár technikai vezetői nem tudtak megférni, ami nyilvánvaló, hiszen látták, hogy a gyár érdekével ellentétben kezdenek beavatkozni a gyár vezetésébe. Később eltávolították a magyar technikai vezetőt, szabadságra küldöttek és most már az illető cseh gyári érdekeltségek kezébe került a gyár vezetése, akik kimutatni igvekeztek az érdekelt közönség előtt, hogy az új berendezések céltalanok, haszontalanok, nem jók a vállalatra nézve. Ekkor az következett be, hogy az újabb rez@ím, amely immár a részvénytőke egy részével ^bevonult a vezetésbe, keresztülvitte a közgyűlés előtt, hogy az újonnan épített berendezéseket ki kell cserélni és helyettük másokat kell építeni. Ezt elhatározták és miután ehhez már annyi pénz nem állott rendelkezésre a magyar részvényesek részéről, amennyi szükséges lett volna, most már az újból felemelt részvénytőke 85—90%-a a cseh érdekeltek kezébe került. A részvénytöbbség meglévén, a cseh érdekeltség beszüntette a gyár üzemét. Egy nyolcmillió pengő értéket képviselő gyári objektum, 300 munkással együtt, így jutott veszendőbe, így esett ki a termelésből, amely kiesés' következtében az idegen it»ar a magyar konkurrenciától szabadult meg. (Szabóky Jenő: Ez a tőke hazafisága!) A cseh konkurrens tőke annak dacára jól megtalálja a számítását nemcsak azért, mert konkurrens nélkül maradván a piacon az árat érdekei szerint állapíthatja meg, úgy ahogy az neki jólesik. A táblaüveg termeléséhez tartozik az is, hogy annak melléktermékét, a négynegyedes harmadrangú üveget a legtöbbször újból vissza kell dobni az olvasztókemencébe. Most eladhatóvá vált Magyarországon. Ezt a példát annak igazolására hoztam fel, hogy íme, a nemzeti érdekek miként mennek