Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-479

Az országgyűlés képviselőházának 479. tehát külföldön való versenyképessége is tetemesen alászállt. Felhoztuk itt, részletesen ismertettük, hogy a magyar kartellpolitika mögött valami túlságosan messzetekintő és messzemenő, közgazdasági politikát nem kell keresni. Egész közönségesen, egyszerűen a finánckartell emberei jóiélésének politikáját kell keresni. Ne sejtsünk mögötte semmi magasabbrendű közgazdasági tevékenységet. Egészen " egyszerűen arról van szó, hogy a magyar finánckartell, a magyar nagybankok konszernje, amely megvásárolja a magyar ipari t vállalatok, részvénytársasági vállalatok részvénytöbbségét, ezekből a vállalatokból azokat, amelyek bizonyos mennyiségen túltermelnek, mindjárt leállítja, mert így megszabadult versenytársaitól. Az a közgazdasági politika pedig, amelyre hivatkoznak, legtöbbször az igazgatóságok jól bélelt zárt ajtói mögött olyan elhatározásokra vezet, hogy a nagybankok túlságosan megszaporodott igazgatói — méltóztassék csak a statisztikát nézni (Ügy van! a jobboldalon.) — jobbnál jobb dotációkkal helyeztessenek el a különböző ipari vállalatok igazgatóságában. Ebből az következik, hogy a fináncbankok nemes igazgatói 20, 25, vagy nem tudom hány igazgatóság egyikét sem tudják jól ellátni, de az is következik, hogy a magyar bankpolitika letér a természetes, rendes bankpolitikáról, a normális bankfeladatok területéről és olyan területekre megy, ahol nincs bankfeladat, hanem ahol ipari, kereskedelmi és velük összefüggően közvetítési feladatok vannak. Mert az nem bankfeladat, hogy nálunk az egész ipart felszívja, s teljesen maga alá gyűrje a bankokrácia. A magyar nagybank immár nem hitelezőjévé, hanem tulajdonosává válik az ipari vállalatnak. Nem bankfeladat az, hogy a gabonakereskedelmet teljesen abszorbeálja, s eltűnvén a magyar kereskedők kezéből a pénz a háború alatt, immár a magyar mezőgazdaságnak sem tud szolgálni. Teljes mértékben elismerem és koncedálom Sándor Pál t. képviselőtársamnak azt az állítását, hogyha a magyar kereskedő jobb anyagi szituációban volna, ha forgó tőkéjét nem veszítette volna el, akkor a magyar mezőgazda ,a maga számításait kifelé, a külföld felé sokkal jobban meg tudná találni. Ugyanez a helyzet a tőzsde forgalma tekintetében is. Ha méltóztatnak visszaemlékezni a tőzsdével szemben felmerült aggodalmakra és vitákra, azoknak legfőbb okát arra lehetett visszavezetni, hogy a gabona forgalmazásához szükséges forgótőkével nagyobbrészt csakis bankok rendelkezhettek, következésképpen a tőzsdén %s ebben a tekintetben monopolisztikus helyzet állott elő. Nincs tehát semmi szükség arra, hogy a magyar bankpolitika foglalkozzék olyan termelési ágakkal, amelyekkel való foglalkozásra nem rendeltetett. Ez természetellenes szituáció, természetellenes fejlődés, aminek okvetlenül meg kell szűnnie. Amikor tehát t. képviselőtársam támadja, illetőleg nem szavazza meg ezt a javaslatot azért, 'mert azt negatívumnak tekinti, én hangsúlyozni vagyok bátor, hogy ez a javaslat telj esi egészében a magyar agrárizmus érdekében való, különösen, ha jól alkalmazzuk. Es fogom is kérni a mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úrtól, — amikor a vitát befejező felszólalásában s reflexlóiban előttünk meg kell, hogy jelenjék a jövőnek a képe —hogy miként kívánja ezt a javaslatot végrehajtani a jövő évtizedben, kérni fogom, hdgy nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ez az iparfejlesztési ülése 1931 március ll-én, szerdán. 187 javaslat e» ennek anyagi eszközei elsősorban azoknak az iparágaknak és ipari vállalatoknak támogatására lesznek rendelve, amelyek kartelleken kívül állanak úgy, hogy rajtuk keresztül a kedvezményeket és az állami segítséggel létesülő új vállalatokat éppen a magyar kartellek árpolitikájának letörésére lehessen felhasználni. Ez különösen a magyar mezőgazdaság érdekében áll, mert hiszen ismétlem, a magyar mezőgazdaság kedvezőtlen szituációja onnan datálódik, hogy drágán termel és kifelé nem tud kellő versenyképességgel orientálódni. Jön most a második kérdés. A magyar mezőgazdaságra.egy cseppet sem közömbös az, hogy az az ipari népesség, amely neki segítségére van, amely arra van hivatva, hogy a maga termelésével a mezőgazdaságnak azokat a cikkeket, azokat az árukat és eszközöket szolgáltassa, amelyeket a mezőgazdaság a maga termelésében felhasznál, tőle távol van-e vagy hozzá közel. Hangsúlyozom: minél inkább belter jesebb irányra tér át a mezőgazdaság, tehát miinél inkább tér át a nagyobb és nehezebb gépek alkalmazásáról a kézi művelést, az egyedi megmunkálást követő mezőgazdasági termények termelésére, annál inkább szükség van arra, hogy az iparos közelében legyen és ellássa őt azokkal az eszközökkel, amelyekre termelése során szüksége van. Az az állítás tehát, mintha a nagyipar feleslegeséé tenné a kisipart, nem áll, legalább is általánosságban nem áll, vagy ha áll is, csak annyiban, hogy bizonyos árucikkek készítése, különösen a ruházkodási cikkek előállítása olcsóbb lévén, ez kikerül a kisiparos kezéből, e helyet^ azonban éppen az intenzívebb kultúrára való áttérés következtében támadnak olyan iparágak, amelyek a kisipar további fejlődését teszik lehetővé. Nem ellentétes tehát a mezőgazdaság s a kisipar fejlődése, hanem formációjában, egymáshoz való viszonyában változik és meg kell állapítani, hogy az új formációban annál fontosabb termelési ágat képvisel a kisipar, minél inkább halad előre a magyar mezőgazdaság az intenzív kultúrákra való áttérés lehetőségében. Reánk, mezőgazdákra, agrárpolitikusokra nézve tehát cseppet sem közömbös az, hogy milyen gazdasági szituációba^ hozzuk azt a kisipart, amely a mi szomszédságunkban él. En a legfontosabb feladatnak tekintem ennek a kisiparoskategóriának legteljesebb mértékű . alátámasztását, érdekeinek legteljesebb méltánylását és legteljesebb segítését abban az irányban, hogy az ennek a gazdasági feladatnak betöltésére szolgáló munkakörbe minél eredményesebben tudjon beilleszkedni. De áll ez a középiparra is, mert a középipar termeivényei azok, amelyeket a magyar mezőgazdaság különösen fel tud használni a maga intenzív kultúrájában. Jön a harmadik szempont, amelyre igen t. képviselőtársam kiterjeszkedett. Lényegesen megváltoztak az idők körülöttünk. Nem csak minálunk, hanem az egész világon, hogy úgy mondjam a termelés struktúrájában, a termelési irányok egymáshoz való vonatkozásában lényeges változások mentek végbe. Okozta ezt egyrészt az, hogy az európai kontinensen kívül álló r

úgynevezett tartalékterületek az egy várossá fejlődött Európától immár függetleníteni akarják magukat saját termelésükkel és ha lehetséges, ipari vonatkozásban is. Magasabb életnívót akarnak elérni és mind kevesebb és kevesebb lesz az a terület, amelyre Európából kifelé exportálhatnak ^és ugyancsak mind kevesebb^ az a mezőgazdasági termény, ami ott elhelyezést találhat; úgyhogy a várossá lett Európának kormányzatai kényszerítve vannak arra,