Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-477
150 Az országgyűlés képviselőházának mat, bogy ezt itt megtárgyalhassuk. Ez szintén szoros kapcsolatban van ezzel a törvényjavaslattal, mert az is iparfejlesztés és iparmegsegítés, amikor azokat a munkásokat segítjük meg, akik ennél az iparnál dolgoznak és / vannak foglalkoztatva. Szűnjék meg már végre az a jogbizonytalanság, amely ma van az országban. Mi jogászok, amikor az ügyet elindítjuk, még magunk sem látjuk, hol fog valami megakadni és hova fogunk egy ilyen ügyben jutni. Szűnjék meg tehát ez a jogbizonytalanság és hozza már a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot, hogy azt minél hamarabb letárgyalhassuk. Mint ahogyan beszédem elején is voltam bátor említeni, úgy látom, hogy ez a törvényjavaslat megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a mai élet felvet és továbbmenőleg fel fog vetni hosszú időn keresztül. Helyesnek tartom ezt a törvényjavaslatot és általánosságban elfogadom. (Helyeslés. — A szónokot többen üdvözlik-) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: Kérem a t. Ház engedélyét, hogy beszédemet a legközelebbi ülésnapon mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni! (Igen!) A Ház hozzájárul ahhoz, hogy a képHitelesitették : Kálmán lstoán s. k. naplóbiráló'bi; '7. ülése 1931 március 6-án } pénteken, viselő úr beszédjét a legközelebbi ülésnapon mondhassa el. Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslom a t. Háznak, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 10-én, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék a mai napirenden szereplő törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Méltóztatnak napirendi indítványomat elfogadni? (Igen!) Azt határozatként kimondom. Következnék az indítványkönyv felolvasása, mivel azonban ' abban újabb bejegyzés nincs, annak felolvasását mellőzzük. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni. Szabó Zoltán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvvel szemben? (N'ines!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra 56 perckor.) Flandorffer Ignác s. k. igi tagok.