Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

112 Az országgyűlés képviselőházának üzemeket, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy azért kellett azokat létesiteni, hogy az uzsorát megfelelő mértékben vissza tudjuk szorítani. (ßothenstein Mór: Azért támadják! — Gáspárdy Elemér: Drágább a hatósági üzemekben a kenyér! Négy fillérrel drágább!) Ha pedig igaz az, hogy a kenyérüzem például a főváros egész lakosságának érdekeit szolgálja, (Gáspárdy Elemér: Mert drágább kenyeret ad! — Perlaki György: Drágább!) amikor jó, rendes kenyeret ad, akkor egyáltalában nem lehet, legalább a túlsó oldalról nem lehet indokul felhozni azt, hogy drágább a fővárosi kenyér, mint a pékek kenyere. Mert ha ez igaz, (Gáspárdy Elemér: Igaz!) akkor egyetlenegy pékmesternek sincs igaza abban, hogy a közüzem neki olyan konkurrenciát f csinál, amelynek következtében ő megélni képtelen. Nem ijgaz tehát az, hogy konkurreneiát csinál ez az üzem, hiszen ha drágább^ akkor megdől ez az állítás, mert konküi'reneiát csak akkor csinálhatna a többi pékek; nek, ha olcsóbb volna. Márpedig éppen a túlsó oldalról mondják azt, hogy drágább az a kenyér, mint amit a pékek sütnek. Ha tehát ez igaz, akkor ne sírjanak a pékmesterek, hogy a péküzem tönkreteszi őket. (Jánossy Gábor: Hát sírnak a pékek 1 — Vanczák János: Meg a pékek barátai! — Gáspárdy Elemér: Hogy gazdálkodnak a kenyérgyárral!) Nincs tehát igazuk azoknak, akik azt állítják, hogy a közüzemek megszüntetése (Perlaki György; Nem közüzem! Különbség van a kettő között!) egyben a mai helyzet megjavítását, az iparosság helyzetének megjavulását is jelentheti. (Perlaki György: Nem mondja azt senki, hogy teljes megjavítását! De javít a helyzeten!) Ami az iparfejlődés kérdését és annak előfeltételeit illeti, legyen szabad itt megállapítanom, — nem az első vagyok ebben a megállapításban — hogy az iparfejlesztés kérdésének első és elengedhetetlen feltétele, hogy az ipar piacot is kapjon, hogy amit az iparos termel, elhelyezhető legyen. Nem tudom tehát megérteni, hogy miért jön a kormány iparfejlesztési javaslattal akkor (Jánossy Gábor: Mindig jókor jön!) amikor tulajdonképpen mindenben bőség van, amikor nem a miatt van nyomor, mert akár az ipar, akár a földmívelés, a mezőgazdaság nem tud eleget produkálni és e miatt hiány áll be. Ellenkezően: éppen az a baj, hogy mindenből sok van és ilyen körülmények között, amikor mindenből sok van, az ipart fejleszteni törvényes úton, vagy törvényes intézkedésekkel amúgy is teljesen elhibázott dolog. Mert nem az a baj, hogy a mi ipartelepeink nem képesek eleget produkálni, hanem az a baj, hogy többet produkálnak, mint amennyit el tudnának adui. (Jánossy Gábor: Mert nagy a szegénység, azért!) Ha tehát igaz volna az, hogy ennek a törvényjavaslatnak nyomán újabb ipartelep ;k fognak létesülni, avagy pedig a meglévők fejlődésnek indulnak, akkor kérdezem, hogyan képzeli a t. Ház, mi lesz azzal, amit termelni fognak, vájjon mi történik a produktummal, hiszen eddig is az volt a baj, hogy a produktumot egyáltalában nem lehetett értékesíteni. Ilyen körülmények közt tehát teljesen elhibázott a törvényjavaslat egész intenciója. (Jánossy Gábor: Majd az élet megmutatja! — Perlaki György: Törvényt nem a mára hozunk! — Gáspárdy Elemér: Közüzemekből fakad a jólét!) Ügy látom, hogy amiként az elmúlt néhány esztendőben állandóan, ez alkalommal is a kormány csak kirakattörvényt akart létesíteni, nagyszerű címekkel ellátva. Es ha az utóbbi évek törvényalkotásait figyelembe veszszük és ha csak a címekből ítéljük meg, hogy >. ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. ez a kormányzati rendszer, amely ma uralmon van, az utóbbi, esztendőkben mit produkált, akkor azt kell mondanunk, hogy az országnak hosszú idő óta nem volt olyan termékeny Képviselőháza, olyan termékeny törvényhozása, mint amilyen ez a mai. (Gáspárdy Elemér: Na, végre egy dicséret! — Jánossy Gábor: Igazságos kritika a túloldalról! Elfogadjuk!) Ha azonban a lényeget fogjuk ezekben a törvényalkotásokban kutatni, akkor ennek éppen az ellenkezőjére kell rájönni. (Horváth Mihály: A mennyiségért nincs panasz, csak a minőségért!) A törvényjavaslat indokolása során az is felhozatott, hogy az ország külkereskedelmi mérlege is azt mutatja, hogy az önellátás elvét kell alkalmaznunk a gyakorlatban is. Hogy minél kevesebbet hozzanak be a külföldről, minél kevésbbé legyünk ráutalva, hogy külföldi iparcikkeket hozzanak be az országba és így, ha esetleg meg tudjuk akadályozni, hogy a külföld árasszon el bennünket iparcikkekkel, ha ezeket a szükségleteket mi magunk tudjuk majd előállítani, akkor természetesen ennek következtében a gazdasági élet Magyarországon fel fog lendülni. Ez csak abban az esetben volna igaz, ha ugyanezet az elvet nem követnék más országok is. Sajnos, azonban mindenütt azt tapasztaljuk, hogy azok a gazdasági egységek, amelyeket országoknak neveznek, mind arra törekszenek, hogy minél kevesebbet vigyenek be külföldről és minél többet exportáljanak. Ezzel a törekvéssel szemben mi, mondhatnám csaknem teljesen telhetetlenek vagyunk, (Szabó István: Mi sem csinálhatunk mást!) úgyhogy mi kénytelenek vagyunk ezt ígv tudomásul venni. Kénytelenek vagyunk annál is inkább, mert annak előfeltételei, hogy mi mentesíteni tudjuk magunkat a behozataltól, nincsenek meg nálunk. Ezzel tisztában kell lennünk. Ennek előfeltétele ugyanis először az, hogy egy nagy gazdasági terület legyen az ország, amelyben minden feltalálható, amit a természet nyújthat, másik előfeltétele pedig az, hogy az országnak legyen elég nagy gazdasági, anyagi ereje ahhoz, hogy kibírja azt az átmeneti időt, amely szükséges ahhoz, hogy belföldi iparát képes legyen fejleszteni. Mert méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy ez igen sokba kerül; hiszen a fejlett külföldi iparral szemben való elzárkózás azt jelenti, hogy iparcikkeinket nekünk mindig drágábban kell itt értékesítenünk, mint ahogy azokat külföldről meg tudnók kapni, úgyhogy ha én azt állítom, hogy helyesebb és reánk nézve mindenesetre célszerűbb volna az, ha kevesebbet kellene behozni külföldről, ehhez mindjárt hozzá kell tennem, hogy tényleg azonban ez a törekvés sikerrel alig járhat, mert olyan gazdasági és politikai erők játszanak itt közre, amelyekkel szemben mi teljesen tehetetlenek vagyunk. Ilyen körülmények között azt kell állítanom, azt keH mondanom, hogy ez a probléma ezzel a törvényjavaslattal semmiképpen sem oldható ímeg. A polgári politikának az a tragikuma, hogy hozzákötötte magát egy elavult termelési rendszerhez. Amikor mi szocialisták azt állítjuk, hogy a termelési rendjét meg kell változtatni és a termelésnek nem a profitot, hanem a szükségletet kell kielégítenie, akkor szemben találjuk magunkat az egész polgári társadalommal. Külföldön hellyel-közzel már kezdenek ráeszmélni arra, hogyha a termelésnek ehhez a rendszeréhez, amely ma fennáll, az egész polgári társadalom, amelynek nem érdeke ennek a rendszernek fenntartása, mereven ragaszkodik, akkor ez maga után