Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

Az országgyűlés képviselőházának U76. annyi szakaszt, mint amennyit megérdemelne. En azonban hiszem, hogy mivel általános iparfejlesztésről szól a törvényjavaslat, mégis egy lépést teszünk előre ebben a dologban. Ügy voltunk a kartelitörvényjavaslattal is, hogy azok, akik kritika tárgyává tették, kivéve — nem mondom ezt a szót, hogy a «megátalkodott», hanem — passzionátus kartellvéd őket, (Derültség.) valamennyien kemény kritikát gyakoroltak (Jánossy Gábor: Télies joggal.) és végeredményben csak annyit tudtak megállapítani, hogy: egy lépés a jó irányban. Valamennyien elfogadtuk azért, mert nagyon sokáig voltunk kénytelenek nélkülözni ezeket a lépéseket (Ügy van! Ügy van!) és így indokolt, hogy »minden ilyen lépest megbecsüljünk. Ezért akarom a jelenlegi lépést is megbecsülni, ami engem azonban független politikai pozíciómban nem gátol meg abban, hogy legjobb belátásom szerint és egy hosszú életen át szerzett gazdasági tapasztalataim alapján a magam kritikáját gyakoroljam. (Halljuk! Halljuk!) Nem mai keletű az, hogy az iparvédelem tekintetében komoly irányban kell elindulni, mert hiszen az első — hogy úgy mondjam — az ipar fejlesztésével, az ipar indulásával, az ipar pártolásával kapcsolatos törvényt már 1881-ben megalkotta a törvényhozás. Ez a törvény azonban akkor még nem ismert más érdeket, mint a mezőgazdaság termesztvényének gyáripari feldolgozását és azt merném mondani, hogy tulajdonképpen a szeszgyárak kedvéért létesíttetett. Ebben a törvényben másról nem is volt szó és sajnos, abban a liberális gazdasági rendszerben, amelyben ez megszületett, amelyben azután az idők folyamán növekedett: és el is fajult, mert ez a gazdasági rendszer a maga tőkeerejének tudatában és birtokában, hozzáveszem, az állam által nyújtott közkedvezmények birtokában is, nem mondható, hogy altruista alapon teljesítette volna kötelességét. En nem is váróm a magántőkétől ezt az altruizmust, de azt várom, hogy a saját maga céljai mellett elismerje bent az országban más igényeknek és ,más gazdasági tényezőknek létezését is. {Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Leben und leben lassen!) De bocsánatot kérek, úgy még sem lehet berendezkedni, hogy én^ csak akkor fogok boldogulni, ha mindenki mást a gazdasági élet versenyteréről leseperek; ezek a törvényalkotások pedig erre voltak alkalmasak. Bámulatos módon a nyújtott közkedvezmények akkor is állami adóból, állami illetékekből, tarifákból, vasúti kedvezményekből állottak, amikor erre tulajdonképpen indokoltság nem volt. (Jánossy Gábor: Protekcionizmus volt!) Hozzátartozik ehhez a mentalitáshoz, hogy odáig ment a dolog, hogy éppen a legerősebbeknek módjuk volt arra, r hogy gazdasági életüket néha nem éppen szükséges szubvenciókkal is megfejeljék, megfejeljék olyan esetben, ahol nyilvánvalólag ki lehetett mutatni, hogy az a gazdasági ág, amely szubvenciót élvez, ezt a szubvenciót is, de egyéb jövedelmeket is eladminisztrálta, úgyhogy azokból a szubvenciókból sem a fogyasztóknak, sem pedig az illető gyárvállalatok alkalmazottainak különösebb előnye nem származott. (Ügy van! Ügy van!) Ezek a szubvenciók elfogytak a nagy részvényesek kapzsisága során, akik nem érték be azzal, hogy mint nagyrészvényesek nagy rentékben részesülnek, hanem valamennyien a yálla; lat igazgatóságának még külön dotált tagjaivá is alakultak (Ügy v.an! Ügy van!) és így ezek I ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 97 a maguk számítását természetesen akkor is megtalálták, ha a kisrészvényesek befektetésük után nem kapták meg a legszerényebb kamatot sem. Ez az 1881-es törvény a szeszgyártás terén is fellendülést hozott, mert hiszen az az egyetlenegy esztendő, amikor a törvényt megalkották, 288 új gyár létesítésére adott impulzust. Azok a kedvezmények tehát csábítók voltak, hiszen ez is volt a célzata a törvénynek. Nem egyszer alkottunk törvényt, amellyel lelkesíteni, vállalkozásra buzdítani kívánjuk az ország

1 lakosságát. Itt nem említem meg azokat a mai létező kisüzemekből naggyá nőtt üzemeket, amelyek a mellett, hogy 288 új gyár létesült, erősen kifejlődtek és kicsinyekből nagyokká lettek. Ezt követte az 1890. évi új törvényalkotás. Ennek az új törvényalkotásnak generálelgondolása is ugyanaz volt, mint az 1881. évi törvénynek, úgyhogy ennek során megint a gyáripar tolult előtérbe. Azok a kedvezmények, amelyeket e törvény, a gyáripar számára hozott az ezzel nyert kedvezményeknek alapján és annak reményében, hogy jó haszonnal fog járni azok igénybevétele, újabb 360 gyár keletkezett. Kétségtelen, hogy az ország szempontjából egy ilyen ipari emporium létesítése örvendetes cselekmény nemcsak abból a szempontból, hogy ez a belső fogyasztás ellátására tett lépés, hanem abból a szempontból is, hogy a mezőgazdaságban elhelyezkedni nem tudó munkásnépet ezek a gyárak felvegyék. Ebből a szempontból általánosságban véve jó ennek a törvénynek a rendelkezése és én a hasonló törvényeket a magam részéről helyeseknek, jóknak tartom, de mindjárt megállapítom, hogy egyoldalúak is voltak ezek a törvényalkotások, mert mindig a gyáripari termelés számára adták meg a kedvezményeket és soha sem hozták azokat összeköttetésbe sem a kisiparral, sem a kézműiparral, sem a háziiparral, amely csak a későbbi idők során fejlődik ki, már pedig ennek a gyáripari termelésnek vannak kellemetlen hátrányai is, mert amennyiben sikerül ezeket a temelőágakat összefoglalni, akkor a fogyasztók szempontjából állanak elő a gazdasági életben nagyon nagy nehézségek a dágulás alakjában. 1899-ben újra megreperálták, megfejelték ezt az alaptörvényt, akkor 198 új gyár keletkezett. De legfontosabb momentum volt az 1907. évi ipari törvény, amely összefoglalóan rendezte^ a

r kérdéseket s azokat a szétfolyó, szétágazó és meglehetősen komplikált, az előző években alkotott törvényeket mintegy áttekinthető formában összefoglalta. Ennek a törvénynek hatása alatt 463 új gyár keletkezett s e mellett majdnem ugyanilyen számban erősödtek meg^ a kisintézmények és lett belőlük nagy gyár. Kétségtelen, hogy ezek a kedvezmények, amelyeket ezek a törvények biztosítottak, a gyáripari, nagyipari a nehézipari termelést voltak hivatva előmozdítani és megsegíteni; Semmiképpen sem állítom be a kérdést úgy, hogy mi ebben az ipari termelésben, amikor ezt kritika tárgyává tesszük, valami kivetni valót Játunk, mert nem gondoskodott a kis- és kézműiparról s azt hiszem, nagyon téves nyomon járnak azok a megállapítások, amikor a kartellvita során, de azt követőleg is azt mondták, hogy — hiszen rokonság van ebben a két törvényjavaslatban; azt lehetne mondani, hogy amit a kartelitörvény a kartellekkel^ szemben vétke7ett, azt most ebben jóvá kívánják tenni; majd csak úgy néz ki a dolog, hogy amit ott elvettünk, azt itt vissza kívánjuk adni. Egészen bizonyos, hogy ezeknek a termelési módoknak a kisiparra nem történt az áttérjesztése és