Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

Az országgyűlés képviselőházának 458 rázom és a képviselő úr is örömmel fogja venni!) Én csak azt látom, amit a miniszter úr mondott. Itt azonban a miniszter úr még vala­mit mondott, ebben a beszédében azt mondta. hogy: hitellel segítette. Mi csak úgy tudjuk, hogy az állam garantált 300.000 pengőig ennél a textiláruszövetkezetnél, itt azonban már úgy mondja a miniszter úr, 'hogy hitellel segített A miniszter úr bizonyára elfelejtette, hogy 1922-ig minden állam támogatott egyes^ alakula­tokat, 1922 óta azonban mindenütt leépítés fo­lyik ebben a tekintetben; nem adnak semmiféle ilyen előnyöket, csak nálunk van meg még mindig ez az úzus és mindaimellett; hogy ki­jelentette egyszier Wekerle pénzügyminiszter úr, hogy többé ilyen szövetkezeteknek nem ad pénzt, ez mégis megtörtént. A különbség az, t. Képviselőház, hogy most nem (agráriusoknak adták meg ezt az állami kedvezményt, hanam egyes kereskedőcottériák­nak. Mi kereskedők éppen olyan erősen tilta­kozunk, ha ezt a kereskedőknek megadják, mint ahogyan tiltakoztunk akkor, amikor megadták az agráriusoknak. Mi nem vagyunk szövetke­zetellenesek, sohasem voltunk azok, és ezt a szövetkezetet, amelyet már 8 hónappal ezelőtt kreáltak, sem támadtuk soha. Mi legálisnak vettük azt, hogy ezek az urak ennek a szövetkezésnek az útján egyetemlege­sen fognak bevásárlásokat eszközölni. Mine­. künk ez ellen nem volna soha kifogásunk, ne­künk csak akkor akadt kifogásunk, amikor engedélyeztek ennek f a szövetkezetnek 300.000 pengő garanciát, tehát az állam delcrederé-t vállalt ezért a társaságért. Mondom tehát, mi nem voltunk szövetkezetellenesek és ma sem vagyunk azok, csak az ellen van kifogásunk, hogy nem saját erejükből akarják ezt megcsi­nálni, thanem ezeknek a jómódú, ezeknek az elsőrangú kereskedőknek adnak adópénzből 300.000 pengőt, mégpedig olyan körülmények között, hogy ezek csak a príma embereket ve­szik be, ellenben a kisebb embereket, akik nem olyan jók, kihagyják, tehát az adópénzekkel se­gítik a príma embereket, a kisebb emberek ro­vására, de azok adóiból. (Bud János kereske­delemügyi miniszter: Nem ismeri intézkedé­seimet!) Mely intézkedéseit 1 ? (Bud János ke­reskedelemügyi miniszter: Hogyan kell a ta­gokat felvenni! Mert akkor nem mondaná ezt!) Bocsánatot kérek, én megemlítettem, hogy a beadványban úgy van, hogy príma cégeket vesznek fel, (Bud János kereskedelemügyi mi­niszter: De nekem vannak kontraintézkedé­seim!) kifelé pedig nálunk az Omke tárgyalá­sain azt mondták, hogy minden tisztességes embert felvesznek. De nem is vehetnek fel, t. miniszter úr; le­hetetlenség, hogy felvegyenek! Bebizonyítom a miniszter úrnak. Az inzolvenciák összege .a múlt évben a textilbranehe-ban 50 millióra rú- ' gott. Ebből láthatják, hogy a nagykereskede­lem mégsem olyan felesleges, mint hiszik. Ha ebből az 50 milliós inzolvenciából laszakítunk 50%-ot, — mert 50%-ig mennek a kényszeregyes­ségek — akkor 25 millió már veszve van. De bebizonyították az Ohe. ugyanazon ülésén, hogy ebből a 25 millióból is még 30% átlagban elvész, úgyhogy el lehet fogadni, hogy abból az 50 mil­lióból 32 millió elveszett. Ha esak 30 milliót veszek és ezt szembeállítom ezzel a 300.000 pen­gővel, akkor azt találom, hogy ez 1%-ot jelent. Ezek azt mondják, hogy 2000 tagjuk lesz; ha én csak ezret veszek fel, akkor ezért az ezer tagért egyenként csak 300 pengőre lehetne jót­állást vállalni. Bocsánatot kérek, miniszter úr, segít ez Magyarország közgazdaságán'? Segít­KKP VISELŐ HÁZI NAPLÓ. XXXIH. ülése 1981 január hó 28-án, szerdán. 85 ség ez akkor, amikor a másik oldalon teljesen kétségtelenül különbséget tesznek úgy, hogy az egyik a delcredere elejtése alapján olcsóbban tudja, beszerezni az árut, mint a másik? Ezt a különbséget akarják statuálni, amikor mi, ke­reskedők nem kértünk soha semmiféle szubven­ciót s nem akarunk semmiféle segítséget, ha­nem mindig csak szabadságot akartunk, hogy hagyjanak minket nyugodtan dolgozni. Három évvel ezelőtt is volt egy eset, ami­kor azt kértük, hogy ne áruhitelt adjanak, ha­nem a kiskereskedőket és a kisiparosokat tá­mogassák s akkor az állam bizony elég szűk­keblűén egymillió pengőt adott erre a célra: 500.000 pengőt a vidéknek és 500.000 pengőt Budapestnek. - A székesfőváros a pestiek szá­mára adott még egymilliót s akkor azután azon tárgyaltunk és ki is vittük azt, (Bud Já­nos kereskedelemügyi miniszter: Nem én csi­náltam!) hogy ez a másfélmillió pengő garan­cia legyen, hogy így a bankok ötszörös össze­get tudjanak .adni. Ez megtörtént. A másik 500.000 pengővel nem történt semmi. (Bud Já­nos kereskedelemügyi miniszter: A napokban ez is megtörtént!) Arról nincs tudomásom. Hogy ez az 500.000 pengő azonos-e ezzel a 200.000 és 300.000 pengővel, (Bud János kereskedelem­ügyi miniszter: Nem! Nem!) azt nem tudom, az azonban bizonyos, hogy három év óta — talán az utolsó napokban történt ez meg — a vidéki kiskereskedők javára nem történt semmi sem. Ennek oka pedig nagyon világos. Tudjuk nagyon jól. hogy fogyasztási krízis van, en­nek folytán azok, akik a kiskereskedőknél vesz­nek, részletekre veszik az árut. így kerültek a kiskereskedők, akiknek békidőben sem volt hi­telük, csak a nagykereskedőknél, ebbe a vál­ságos helyzetbe és ez volt az oka annak, hogy mi hozzájárultunk ehhez; ezt nagyon szépen kifejtette Magyar Bertalan, az Omke. alel­nöke már három évvel ezelőtt, hogy mi csak ilyen értelemben kérjük az állam támogatását, áruhitel formájában azonban nem helyeseljük. Két példát is mondok, hogy senki sem kért áruhitelt, csak az egyesek. Minden egyes köz­gazdasági faktor, akárhova tartozott is, elle-. nézte, mindamellett a t. miniszter úr megcsi­nálta. Mire való a kereskedelemügyi és ipar­kamara, mire valók az érdekképviseletek, miért kérdezi meg a t. miniszter úr azokat, hogy megcsinálja-e vagy nem, — ha eleve elhatá­rozta, hogy megcsinálja? De továbbmegyek. Azt mondta a miniszter úr, hogy Berlinben látta azt, hogy ott a ke­reskedelem ezen az alapon milyen eredménye­ket ért el. (Bud János kereskedelemügyi mi­niszter: Az egész világon!) Ha egy miniszter Berlinbe megy, akkor mindenesetre kell vala­mit látnia és a t. miniszter úr ezt látta? De nem látta a t. miniszter úr azt, hogy ott eze­ket az alakulatokat államilag támogatják. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: De igenis láttam!) Ezt nem fogja nekem a miniszter úr egyetlen egy esettel sem bebizonyítani; lehet, hogy az ipart támogatják, de hogy a kereske­delmet általában ilyen értelemben támogatnák, azt egyetlenegy példával sem fogja tudni a t. miniszter úr bebizonyítani. Mi erősen ér­deklődünk ilyen dolgok iránt, ezt a t. minisz­ter úr Berlinben nem láthatta. (Jánossy Gá­bor: A miniszter úr jobban tudja. Ö csinálta, még sem hiszi el neki.) A miniszter úr utolsó kijelentése így szól (olvassa): «Kijelentem, hogy ezt a kezdemé­nyező lépést annál szívesebben és örömmel tettem meg, mert én leszek a legboldogabb, ha 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom