Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-467
344 Az országgyűlés képviselőházának U jellemeztem, hogy ebben nem bízom. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : A kényszer nem labilis fogalom í) Volna még egypár pont, de hiábavaló ezeknek felsorolása. Ezt a kettőt tartottam a legfontosabbnak, a titkos kartellba nem foelalt egyezményt és ha akármilyen formában erőszak nyilatkozik meg. Ahol erőszak ténye konstatál- * ható, ott legalább kötelességévé kellett volna tenni a hatóságnak, hogy a közérdek címén az eljárást haladéktalanul indítak meg. Miután ezek a szempontok a javaslatból teljesen hiányoznak, ez a javaslat igazán csak arra jó, ut aliquid fecisse videatur, mert e javaslat alapján, ahogy az előadó úr és többen is konstatálták, ha akar a kormány, abszolúte semmit sem csinál s az eddigi előzmények után kénytelen vagyok konstatálni, hogy nem is akar. Mert, ha akart volna, az eddigi törvényes felhatalmazások alapján számtalan esetben eljárhatott volna. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Ez a nagy tévedés! — Jánossy Gábor: Akar is, fog is!) Ebben a javaslatban nem látom azokat a biztosítékokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezt a javaslatot mint javító tényezőt komolyan vehessem, ellenkezőleg, majdnem az az érzésem támadt, amikor a javaslat után elolvastam azt a másik javaslatot, amely a gyáriparnak megint igen messzemenő kedvezményeket biztosít adóban, mindenféle belpolitikai és kiviteli engedményekben, stb., mondom, szinte az az érzésem támadt, hogy ez a javaslat csak arra szolgál, hogy bevezesse azt a másik javaslatot, mert azt a javaslatot egymagában, — meg vagyok róla győződve, — ez elé a Ház elé nem lehetett volna hozni. Miután ennél a javaslatnál hiányoznak azok a momentumok, amelyek engem felelősségem teljes tudatában odaállíthatnának, hogy ezért a javaslatért és ennek semmitérő következményeiért a túloldallal a felelősségben osztozzam, kénytelen vagyok a javaslatot a magam részéről elutasítani. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon. — Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : Tehát ne csináljunk semmit a kartellek ellen !) Elnök : Szólásra következik ? Szabó Zoltán jegyző : Csik József ! Csik József : T. Ház ! {Zaj. — Györki Imre : Öt perc szünetet kérünk !) Elnök : Csendet kérek ! Méltóztassék megkezdeni beszédét. Csik József: Gaal Gaston t. képviselőtársam adatok halmazával mutatott rá arra a módszerre, amellyel a különböző 'kartellek az ország gazdasági helyzetét tönkreteszik és arra a kegyetlenségre, amellyel az árak felhajtása folytán a fogyasztóközönséget kiaknázni iparkodnak. (Folytonos zaj.) Felvetette Gaal Gaston t. képviselőtársam azt a kérdést is, vájjon akkor, amikor ezeket a jelenségeket lépten-nyomon észleljük, miért nem akadnak, akik ez ellen felvennék a harcot és á kartelleknek ezt a lehetetlen politikáját megszüntetnék. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, t. képviselő urak ! Csik József : És meg is felelt Gaal Gaston, reámutatva arra, hogy igen sokan az ország vezető tényezői közül, az országgyűlés tagjai közül érdekelve vannak ezekben a kartellekben és talán éppen ez a legfőbb oka, hogy a kormányzat ezeknek működése ellen kellő szigorral nem tud állást foglalni. T. Ház! Talán emlékeznek a t. Ház tagjai arra, hogy én nem olyan régen, néhány héttel ezelőtt ebben a kérdésben interpellációt terjesztettem a Ház elé (Folytonos zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) és ebben az in7. ülése 1931 február 13-án, pénteken. terpellációmban kimutattam, hogy a képviselőház tagjai közül mennyien vannak érdekelve a különböző bankok és részvénytársaságok igazgatóságaiban. Abban az időben sokan kétségbevonták adataimat. Akik azonban vettek annyi fáradságot, hogy utánanéztek, hasonló eredményre jutottak. Ujabban az «Űj Gazdaság» című havi folyóirat névsort készített, amelynek értelmében a képviselők közül 144-re mutatta ki, hogy bizonyos vállalatok érdekeltségéhez tartozik, a felsőház tagjai közül pedig 127-re. Kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy ebben a számban olyanok is vannak, akik a vállalat altruista jelentősége miatt igazán nem eshetnek reprehenzió alá, de viszont igen sokan vannak olyanok, akiknek ottléte nagymértékben előmozdítja azt, hogy a kartellek mai politikájukat úgy folytathatják, ahogyan folytatják és hogy az ország gazdasági helyzetében nem tud bekövetkezni az a megnyugvás, amelyet valamennyien kívánunk. (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Ügy láttam, hogy Gaal Gaston t. képviselőtársam beszédét bizonyos kedves megnyugvással hallgatják a túlsó oldalról is és az arcokon az tükröződött, mintha egyetértenének azzal, amit mondott. (Hajós Kálmán: Ebben igaza van!) Meg vagyok győződve arról, hogy az egységespárt tagjai nem maradnak a puszta helyeslésnél, hanem a tett mezejére lépnek és iparkodnak ama adatok nyomán, amelyeket Gaal Gaston t. képviselőtársam felsorolt, tabula rázat csinálni és a kartellek eddigi működésének gátat szabni. (Kun Béla : Gyakoroljanak nyomást a kormányra, hogy törje le a kartelleket! Csak látnánk ezt a nyomást a kormányra! Mozgás a jobboldalon.) T. Ház! Amikor a kapitalizmus megszületett, maga mellé vett egy élettársat, amely élettárs mindig hűen kitartott mellette. Ez az élettárs az önzés volt. (Ügy van ! a baloldalon.) Ennek az élettársnak egyedüli célja a profit és módszere: minél kevesebb befektetéssel minél nagyobb hasznot produkálni. A kapitalizmusnak ez az élettársa először a munkatársra, a munkára és ennek hordozójára, a munkásra vetette ki hálóját. Ha valaki megírná az emberi elnyomás történetét, sehol olyaní borzalmas adatokat nem találna, mint a kapitalizmus kezdő korszakában. Az angol iparfelügyelők jelentéseiből kitűnik, hogy sokszor 12—14 éves gyermekeket 14—16 órán át dolgoztattak és amikor a gépek mellett összerogytak és meghaltak, egyszerűen a szemétdombra dobták őket. Amikor pedig az állam vezető tényezői is belátták azt, hogy lehetetlenség a munkást teljesen odadobni a kapitalizmus kizsákmányoló hatalmának és munkásvédelmi törvényeket kezdtek hozni, amelyekkel legalább úgyahogy megvédték a munkást a kapitalizmus ellen: akkor rávetette magát a fogyasztó közönségre. A liberalizmust ugy értelmezte, hogy mindenkivel elbánni, csak egymást kell kímélni. Ebből a mentalitásból alakult ki azután az a kartellrendszer, amely ma hazánkban is virágkorát éli. A kartell azzal a hamis jelszóval alakult, hogy célja az ipari termelés megszervezése és az üzemvitel racionálisabbá tétele. A valóságban azonban ez csak szemfényvesztés volt a kartell részéről, mert az igazi célja a gazdasági verseny megszüntetése és ezáltal a termelési haszonnak, a profitnak a felhajtása. Ezzel természetesen karöltve jár az árak emelkedése is, ami válságba hozta elsősorban azokat a termelési ágakat, nevezetesen a mezőgazdaságot, amelyek a világpiaci helyzet folytán nem tudták áraikat növelni. A kartell, amint az előbb mondottam, ma virágkorszakát éri és azt lehet mondani, hogy a
