Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-467

Az országgyűlés képviselőházának 1*67. ülése 1931 február 13-án, pénteken, 339 jelentene ennek a névsornak felolvasása, csak meg akarom állapítani a következőket. A jövedelemadó alanyok közül, ahol tehát az illető mint egyén áll adózóként az állammal szemben, ahol összeadják a minden forrásból befolyó jövedelmet és az illető ezen az alapon rój ja le a jövedelemadót bizonyos progresszív kulcs szerint, ebből a 200-ból 102 volt 1929-ben részvénytársasági igazgató; 24 volt kereskedő vagy kereskedelmi vállalat tulajdonosa, 22 volt régi, vagyis történelmi családhoz tartozó földbirtokos, — ezek közül gentry, ha jól emlékszem, csak egyetlenegy volt, a többi mind mágnás — és 21 volt új földbirtokos, vagyis olyan, aki a birtokot és földbirtokosi stallumot vagy a kereskedői vagy a gyáripari tevékenységnek köszönheti. (Mozgás.) Méltóztassanak megnézni: ez az a bizonyos agrár Magyarország? Itt van az az agrár feudalizmus, amely a jövedelemből látszik, amely elnyom ebben az országban mindent és mindenkit, amikor rövid 8 év alatt, — mert hiszen itt az 1928. évre szóló jövedelmekről van szó — a legtöbb jövedelmet élvezők képe így alakul az országban? De azóta is van egy statisztikám, amelyet ügy jóbarátomtól kaptam, aki kiszámította az 1930. évi állapotokat. Ez megjelent valahol 1930-ban is. Ez a statisztika megállapítja a következőket; 238 olyan egyén közül, akinek évi jövedelme a 80.000 pengőt meghaladja, 133 részvénytársasági igazgató vagy tisztviselő, tehát 50%. A 10 legnagyobb jövedelmű egy eu közül öten, a 10 legnagyobb virilista közül hatan, és a legnagyobb vagyonúak közül ketten. T. Képviselőház! Ezek megint beszélő számok. Ezek megmutatják azt, hogy az a nemzeti jövedelem, acmelyet elvesztett a földbirtokos, a kereskedő, a kisiparos, amelyet elvesztettek az intellektuális foglalkozások, elvesztett mindenki, — a különböző retortákon és szűrőkön keresztül hova vándorolt. (Ügy van! Ügy van! balfelől>)

n Ebben az országban, ahol talán 25 évvel ezelőtt egy ilyen kimutatásban még domináló lett volna a magyar nagybirtok, és itt-ott talán egy-két kereskedőház, — mert voltak tisztes nagy kereskedői alakulatok — most kicsúszott mindenki alól a vagyon és a jövedelem, kizárólag ezeknek a gyáripari és részvénytársasági úgynevezett tisztviselőknek, akik azonban nem egyebek, mint ezeknek egyszerű vezérei, — hogy nagyon enyhén fejezzem ki magáimat — zsebébe vándorol ebben az országban minden jövedelem. Hogy itt azután micsoda hazafias miszsziót teljesítenek, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) erre nézve én csak egy újsághírre hivatkozom, amely szerint Bethlen István grófnak múltkori talán nem egészen szerencsés felszólalása után, 'amelyet az egységespártban Magyarország közgazdasági helyzetéről tartott, egyetlen ilyen gyári feudál-lovag első szóra 5 milliót sibolt ki Svájcba, hogy az ott egy százalékra helyeztessék el. (Szabó Iván: Sőt még őrzési díjat kell ott fizetni! — Griger Miklós: Fel kell akasztani az ilyent!) Van nekem még égy igazán nagyon különös adatom. Azt halljuk és azt olvassuk mindenütt unos-untalan, hogy minden jóravaló, tisztességes magyar^ embernek r kötelessége a magyar gyáripar pártolása, még ha drágább is, mint minden külföldi tényező, hogy minden magyar ember köteles a magyar gyáripar termékeit megvenni, mert ez hazafiúi kötelesség, hogy ne menjen idegen munkásokhoz a pénz. íme itt van előttem egy hivatalos kiadványa a Magyar Automobilkereskedőik Orszá1 gos Egyesületének, amely mindig értesíti kocsi és tulajdonos szerint tagjait, hogy bizonyos napokon miféle kocsik kerültek hatósági vizsgálat alá. Ha valaki vesz egy bocsit, addig nem használhatja, amíg a rendőrségen meg nem vizsgáltatta és t errevonatkozólag meg nem kapja a rendőrségtől a használati „engedélyt. 1930 május 28-án egy ilyen rendőrségi vizsgán a Gyáriparosok Országos Szövetsége bemutatott és engedélyeztetett egy Ballod-kocsit. (Felkiáltások: Milyen kocsit f Milyen gyártmány azf) Francia, angol, vagy amerikai, nem tudom, de a neve: Ballod. (Lázár Miklós: Ez a legdrágább kocsi! — Felkiáltások: Hallatlan! Ez a magyar ipar pártolás?) Awiikor azt a szegény, nyomorult budapesti kis fiákerest arra kényszerítik, hogy magyar kocsit vegyen, mer engedélyt máskép nem kap és aimikor itt van a táskámban az a törvényjavaslat, amely a gyáripar pártolásáról szól, amely szerint magánfél sem ^ vehet mást, csak hazai gyártmányt, ha még olyan drága is, amikor mindenki hazai gyártmányt köteles venni, akkor a Gyosz. saját használatára külföldi luxuskocsit vesz. (Zajos felkiáltások: Hallatlan! — Reischl Richárd: Gyászmagyarok ezekO Ebben benne van az egész mai magyar élei teljes képe. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán. — Griger Miklós: Gazság! Becstelenség! Aljasság! — Lázár Miklós: Es még nemzetiszínű plakátjaik vannak!) Elnök; Griger képviselő urat kérem, ne méltóztassék imparlamentáris kifejezéseket használni! (Zaj.) Gaal Gaston: A gyáriparosoknak, akik folyton hirdetik, hogy tessék magyar árut venni, igazán erkölcsi kötelessége volna a magyar ipar pártolása. (Ügy van! Ügy van! a Ház minden oldalán.) Ezt a részét felszólalásomnak nem folytatom, hanem rátérek a szerintem sokkal fontosabb részre^ amelyre vonatkozólag van szerencsén a t. Házzal a következőket megismertetni. Azt hiszem, a Ház nagy része ismeri is. inkább azt mondom tehát: leszek bátor feleleveníteni a t. Háznak errevonatkozólag az emlékezetét. Menjünk vissza azokra az időkre, amikor a törvényjavaslat indokolása szerint is, de a gyáriparosok: legkülönbözőbb cikkei, beadványai és kiadványai szerint is, el kellett dönteni Magyarország jövő sorsát, amikor a trianoni szerződés révén mi szétestünk, a nagy fogyasztóterületből kiestünk, úgyhogy magunknak kellett gondoskodnunk az ország közgazdasági megélhetéséről. Ebben az időben micsoda tényezők, kik és mik voltak azok és micsoda címen forsziroszták, hogy Magyarország közgazdasági irányzata letérve az eddigi agrárirányzatról, az agrárállam irányzatáról, a gazdasági autarchia jelszava alatt gyáriparos állammá fejlesztessék át? Aki egy kicsit ismeri a gazdasági 'összefüggéseket, aki ismeri az ország helyzetét, annak tisztában kellett lennie azzal, hogy a kicsire összezsugorodott Magyarország józanul nem iparkodhatott más megoldásra, mint hogy azokat a piacokat, amelyeket a régi állapot az Ő mezőgazdasági termékeinek biztosított, továbbra is megőrizze magának, mert hiszen lét és nemlét kérdése volt ebben az országban, ahol a kivitelnek ebben az időben több, mint 90%-a volt agráráru, hogy ezeket a piacokat a magyar termelés részére továbbra is biztosítsuk. Erre meg is volt^ a lehetőség és mód. Magyarország nem lévén iparállam, iparszükségleteit nemhogy teljes egészében nem fedezhette,