Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-466

Az országgyűlés képviselőházának %66. hat. De hadd folytassam tovább, amit elmondani akarok. A miniszter hatalmát mindenesetre növeli ez a javaslat. Az a baj azonban, — amit kifogásoltam a bizottságban is — hogy a kartellek körül vannak bizonyos dolgok, amelyek már eddig is visszaéléseknek minősíttettek, így: a bojkott, az indokolatlan ármegkülönböztetés, az indokolatlan árpolitika és a kizárólagossági kikötés. Ez a törvény itt csak egyre hivatkozik: a közerkölcsre és közrendre. Ezt a közerkölcsöt, ezt a közrendet a miniszter úr, vagy a hivatalnokai úgy magyarázhatják, ahogy akarják. Abból indulok ki, hogyha a miniszter hatalma nagyobb is, nincs szüksége annak, hogy a kartelibírósághoz forduljon. Ha tehát vannak ilyen fogalmak, amelyek máris a kartellvisszaélések jellegét viselik magakon, akkor miért nem határozza meg a törvény, hogy ezeket beveszi, mint olyan visszaéléseket, amelyeket a bíróságnak is el kell ítélnie. T. Ház! Én már a bizottságban is utaltam arra, hogy példák vannak rá, hogy ezeket a törvényjavaslatba fel lehet venni. Nem elég ugyanis az, hogy a közrend és a közerkölcs tekintetében vannak itt csak kifogások, mert lehetnek kifogások az egyes emberek tönkremenése tekintetében is és egészen mások is, amelyek itt nem foglaltatnak benn. Azt elf ogadom, hogy belevétessék a közrend és a közerkölcs kifejezése, de azt kívánom, hogy ezek a visszaélések soroltassanak fel úgy, amint fel vannak sorolva más törvényekben. Nekem nem elég ez az általános meghatározás, — bár elfogadom ezt az általános meghatározást is — de mellette definiálni kell, hogy mi képezi azt. (Jánossy Gábor: Taxációt kíván a képviselő úr?) Igen, taxatív felsorolásra van szükség. Itt van például a tisztességtelen versenyről szóló törvény. Ebben is van egy általános kifejezés, hogy mit jelent az a tisztességtelen verseny, de fel vannak sorolva az egyes fontosabb visszaélések. Ott van például a szédelgő feldícsérés, bitorlás, utánzás, hólábdaszédelgés, stb. Ezek fel vannak sorolva, és ezután következik az általános rész. De ott van egy másik törvény, a házassági törvény, amelynek szintén van egy általános része a 80. §-ban, amelynek értelmében a bíróság határozhat az ő mérlegelése szerint, azonban fel van sorolva, hogy hűtlen elhagyás, házasságtörés, a házastárs élete elleni törés esetében köteles a bíróság a válást kimondani. Itt is kötelezni kellene a bíróságot vagy a minisztert, hogy amennyiben ez és ez az eset előfordul, ki kell mondani a kartellek visszaélését. Itt hibáztatom azt is, hogy a javaslat túlságosan nagy hatalmat ad ismét a miniszternek arra, hogy ő definiálja, mi ütközik a közerkölcsbe és a közrendibe, ö annak a (megmondhatója, tehát egy ember definiálja a helyett, hogy a törvényhozás, amely most együtt van, mondaná ki, hogy ez és ez jelenti a kartellek visszaélését. Állítom, t. Ház, hogy a kartellek visszaélései hozzájárultak a mai sivár helyzethez. Nem mondom, hogy annak az okozói, — távol állok ettől, én tudom legjobban, hogy nem — de kétségtelen, hogy drága áraikkal hozzá. járultak ahhoz, hogy a produkció az egész vonalon drágább lett, hogy e miatt lehetetlen volt a kivitel is bizonyos tekintetben. Azt hiszem, ezt bízvást állíthatom. A Gyosz.-ék statisztikával akarták bizonyítani az ellenkezőjét. S^ itt fel kell említenem egy incidenst, amely elég érdekes. A fázisrendszer érdekében egyszer fenn voltunk bizottsáülése 1931 február 12-én, csütörtökön. 309 gilag Wekerle pénzügyminiszternél és ott jelen volt a textilesek titkára is, dr. Sohiller. Amikor arról volt szó, hogy a textiliák menynyire megdrágultak, akkor felemlítette a miniszter úr, hogy: «Különös, hogy ön dr. Schiller, azt állítja, hogy a textiliák nem drágultak meg. En önnek mindjárt hozok egy statisztikát, amelyet hozzám beszolgáltatnak. E szerint például a kötött áruk 270%-kai drágultak meg.» (Jánossy Gábor: Aminthogy igaz is volt!) Behozták azt à statisztikát és bebizonyította annak alapján, amit állított, amire dr. Schiller azt mondta, hogy ő ezt nem ismeri el. (Derültség jobbfelől.) Wekerle pénzügyminiszter úr erre azt mondta: «Állami statisztika, tehát azt idézem. Nem kell semmi mást tenni, mint azt, ,hogy megkérdezzem például a kocsisomtól, hogy mennyit fizet kalapért és csizmáért most és »mennyit fizetett előbb. A legegyszerűbb módon meg tudom állapítani, hogy mennyivel drágább. Mi lehet az oka annak, — kérdezte — hogy ez ennyire drágult!» Feleletet nem kapott és nem hiszem, hogy azóta is megkapta volna a feleletet (Jánossy Gábor: Házi statisztikájuk volt!) A statisztikából kihozni ilyen egyszerű példákat, aminőkkel Wekerle pénzügyminiszter akkor bebizonyította igazát, igen könnyű. Mindenki meggyőződhetik erről a saját helyén. Vegyen akármit és hasonlítsa össze a régi árakkal. Aki számlakönyvet vezetett, az tudja, hogy mennyit fizetett az illető áruért a múltban és rá fog jönni, hogy óriási különbség van a múltban fizetett és a mostani árak között. Ebből következik, t. Képviselőház, hogy ott, ahol szabad verseny van, az árpolitikába semmi beleszólást sem engednék, hanem ott, ahol ilyen hatalmas alakulatok gyenge egyedekkel állnak szemben, ahol egy országban egy árut, mint monopóliumot kezelnek, ott nem szabad megengednie az államnak, hogy ez a monopólium saját belátása szerint, árdiktatúra alapján szabja meg az árakat, hanem ott, ahol ilyen monopóliumok vannak, igenis, joga és kötelessége az államnak, hogy ügyeljen arra, hogy a visszaélések orvosoltassanak. T. Képviselőház! A kartellek ott keletkeznek, ahol rosszul megy az ipar sora. (Ügy van! jobb felől.) Ott keletkeznek, s ha megalakul a kartell, akkor nagyon hamar erőre jut, nagyon hamar tér át arra a vágányra, hogy most már nem a szükség törvénye alapján, hanem a profit alapján sokkal magasabb árakat szabjon, mint kellene. (Jánossy Gábor: A saját törvénye alapján!) Es ez érthető is. Ma a kartellek miben állnak? Gyáraknak az ^árak megállapítása tekintetében való egyesülésből. Vannak jobb gyárak és rosszabb gyárak. Természetes, hogyha egy árat meghatároznak, a régebbi, rosszabb felszerelésű gyárak költségei szerint határozzák ezt meg. Ennélfogva azok a gyárak, amelyek teljesen modernek, indokolatlan nagy haszonhoz jutnak. Kinek a bőrére megy azonban ez a folyamat? A közönség bőrére. A közönség, a fogyasztás fizeti mee: azt, amit az az illető gyár kap. Vagy térjünk ki egészen az elől a kérdés elől, hogy a kartellnek szabad-e külföldieket megfizetnie azért, hogy árut ne hozzanak be az országba? Szabad ez? Ad ez a törvény bármilyen útmutatást ebben a tekintetben? (Jánossy Gábor: Hát ezt is megteszik?) En csak kérdezem. De méltóztassék elolvasni két év előtti beszédemet* azokban megtalálja a képviselő úr a példákat névszerint, amelyeket mai napig sem cáfoltak meg. — Bocsánatot kérek, szabad egy gyárnak terro46*