Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-465

270 Àz országgyűlés képviselőházának 05. ülése 1931 február 11-én, szerdán. könnyeket sírva, hangoztatják azt, (Halljuk! Halljuk! \a jobboldalon.) ihogy, ba ebből a törvényjavaslatból majdan törvény lesz, akkor nemzetgazdasági szempontból katasztrófa következik be, mert akkor megszűnik itt a tőke instruálása, beépítése, alkotása, a külföldi tőkék kivonulnak, a hazai tőkék pedig nem éreznek ambíciót arra, hogy gyáriparunkat fokozzák, fejlesszék és már eleve is megbélyegzéssel mutatnak azokra az egyénekre, — ha ezeknek a krokodilkönnyekriek dacára is a parlamenten kívül és parlamenten belül lesznek ilyen törvényhozók — akik ezek ellen a kartellérdekeltségek ellen, a kartellj avaslat mellett felemelik tiltó, óvó, kérő szavukat. (Jánossy Gábor: A kartellek visszaélései ellen!) Igen, a kartellek visszaélései ellen. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ezt a magatartást már előre demagógiának bélyegzik és azt mondják, hogy a kartelljavaslat időszerűtlen és csak bűnbakkeresés, hogy a mostani bajok következményeit áthárítják a kartellérdekeltségekre, azt mondják, hogy hiszen az ezt megelőző időben is minden jól ment, a termelők és a fogyasztók nem is tudták, hogy mi a kartell. (Jánossy Gábor: Azért ment jól» mert nem tudták, mi a kartell!) A szenvedő alany, a termelő és a

; fogyasztó a legtöbb esetben a saját bőrén az általa termelt nyersanyagnak vásárlása, vétele útján érzi és tapasztalja, hogy milyen rettenetes távlat van az áruk termelési és fogyasztási értéke, árai között, és ahhoz, hogy ezt tapasztalják, nem kell izgatni a falu népét, A törvényhozónak és mindenféle vezetésre hivatott férfiúnak nemhogy izgatnia kell a falu népét, hanem egyenesen a falu izgat és kényszeríti, követeli a törvényhozók útján azt, hogy a kartelleknek eddigi ténykedései megzaboláztassanak, fékentar.tassanak. Sajnos, ebben a harcban azok a kellékek, harci eszközök, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a harc eredménnyel végződhessék, a kartellérdekeltségek tulajdonában vaunak, nevezetesen a hajtó, a forgató erő, a pénz, a szervezettség,- a kartellkeretek és a sajtó. Ezzel szemben áll a termelők és a fogyasztók szervezetdensége, akik oldott kéveként, kényére-kedvére ki vannak szolgáltatva ennek a nagy, hatalmas szervezetnek. Harc volt, van és lesz és a múlt tanulságain okulva könnyen megállapítható dolog, hogy a harc mindig a szervezetlen termelőre és fogyasztóra nézve végződött hátrányosan és mindig a pénz birtokosainak, a kartellérdekeltségeknek a javára dőlt el. Félek, hogyha majdan ez a javaslat is törvénynyé lesz, nem azoknak az intencióknak megfelelően fog végrehajtatni, ahogyan kívánjuk, s hogy ismét ez a szervezett tőke és a kartellérdekel tség fog a harcból győztesen kikerülni, mert mindazok a tulajdonságok, harcikészség, stb., amik a harc kimeneteléhez szükségesek, a kartellek birtokában vannak. Ezek előrebocsátása után, méltóztassék megengedni, hogy eddig felszólalt t. képviselőtársaimtól eltérőleg nem magánjogi, nem közjogi alapon, hanem az életből vett apró tapasztalatok, tanulságok alapján mutathassak rá arra, hogy mennyire időszerű és mennyire szükséges ez a javaslat. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt fejtegetéseimbe belekezdenék, előre bocsátom, hogy addig, amíg a kartell önmagával szemben es a nemzet gazdaságával szemben a termelés egyenletességének, az áruk elosztódásának és az árak egyenletességének a szolgálatában áll, amíg szociális kötelezettségeinek eleget tesz, amíg a mindenkori időknek megfelelő tisztességes fizetést biztosít tisztviselőinek, munkásainak és a közzel szemben eleget tesz a szociális, kulturális, közegészségügyi követelményeknek, nemzetgazdasági szempontból a kartell fennállását, létezését, ha nem is tartom szükségesnek, de nem kifogásolom, nem is kifogásolhatom. De ha ezen túlmenőleg meg nem engedett módon .IP«hetetlen jövedelmet biztosít keveseknek, nem tesz eleget kötelezettségének és olyan nagy kilengéseket enged meg magának, mint aminőkre később fogok rámutatni, akkor én magam is a törvény védelméért kiáltok. Mélyen t. Ház! Általánosan tudott dolog, hogy a, nemzetek harcában azok a nemzetek állhatják meg leginkább helyeiket, óvhatják meg fogyasztási, termelési, gyártási integritásukat, amelyek önellátásukat lehető legmagasabb fokra tudják fokozni, kifejleszteni. As elv az, hogy mindent idehaza termelni, feldolgozni és inkább' kivinni, mint behozni, hogy ezzel megóvjuk nemzetünk függetlenségét, anyagi érdekeinket. Ezt igazolja a közelmúlt véres háborújának tanulsága is, amikor láttuk, hogy a harcban elszigeteltség, blokád esetén az a nemzet tudott tovább küzdeni, amely az önellátás gondolatát jobban életre tudta hívni, az olyan nemzet, amelyik ettől a gondolattól át volt hatva a megelőző időben, tovább küzdhetett a győzelem reményében. Most a mindenkori kormányok, de főképpen Ausztria iparának nyomása alól felszabad altunk, vámönállóságunkat visszanyertük. A korábbi kormányok a háborús tanulságokon okulva a meglévő iparok fejlesztésére, új gyárak kreálására törekedtek szubvencióval, adóelengedéssel, vámvédelemmel, hogy mindazt, amit a magyar munka, a magyar akaraterő, a magyar tőke szolgálatában a magyar termelő érdekének megfelelően termelni képes, a magyar munkások kenyerének, jövőjének biztosítása szempontjából itt dolgoztasson fel. Ez mindnyájunk örömére teljesedésbe ment, amennyire ez egy ilyen tőkeszegény kis nemzet erejétől várható volt, amint ezt mélyen t. Biró Pál képviselőtársunk adataiból van szerencsém megállapítani. Ezek szerint Európában más nemzeteket megelőzve, Angliát, Csehországot, Belgiumot és Németországot nyomon követve, ötödik állama vagyunk Európának, amely eliparosodott, megelőzve ezen a téren Franciaországot, Olaszországot és a többi országokat. De ez, sajnos, nemcsak a gyáriparosodás hasznára szolgált, hanem evvel együtt az állami támogatás égisze alatt megnőtt a kartellek hatalma és keresete. Az ipar, állam lett az államban. A régebbi időkben még ismeretlen fogalom volt itt a kartell, ma már az érdekeltek tudják, hogyha a kartellt helyesen alkalmazzák, az általános, szokásos jövedelmen túl igen zsíros jövedelmet biztosíthatnak maguknak, mindenkor természetesen a fogyasztó rovására. A közeimalt tíz évben sorozatosan alakultak meg a különböző foglalkozásokon és gyártási kereteken belül a kartellek, úgyhogy hovatovább 70 körül mozog a kartellek száma. Nem volnék azonban őszinte kifejezője a közhangulatnak, ha nem állapítanám meg, hogy e mögött a szám mögött még egy megdöbbentő szám rejtőzik, mert a kartellek 75—80%-a családi vonatkozású, szűk baráti körnek biztosít a közönség, a fogyasztók kárára meg nem engedett, mondhatnám fosztogatásszerű jövedelmet. Nem tártozhatik beszédem témájához szorosan, hogy kimutassam, hogy kik, milyen fizetést élveznek a kartellhatalom túltengése következtében. Nem tartozhatik beszédem keretébe az, hogy ráírni-