Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-463

236 Az országgyűlés képviselőházának A68. ülése 1931 február 6-án, pénteken. nagy kereskedelmi árával 'hasonlítgatnak össze, •— és itt ismét az 1926. évre megyek megint vissza, hogy a búzát kikapcsoljam — akkor ezekre az évekre vonatkozóan egy kirívó jelenség lesz nyilvánvalóvá. A mezőgazdasági termények termelői és nagykereskedelmi árainak jelzőszámai a következőket mutatják. Ha a termelői ár a világháború előtt, 1913-ban 100 volt, akkor 1924-ben a jelzőszám 143, 1925-ben 110, 1926-ban 93. Az ipari cikkeik nagykereskedelmi ára, ha 1913-ban 100 volt, akkor 1924-ben 148, 1925-ben 118 és 1926-lban szintén 118 volt, vagyis az árak színvonalai között az 1924. évben jelentkező mintegy 4%-os és az 1925. évben jelentkező mintegy 7%-os különbözet az 1926. évben közel 27%-ra emelkedett. Ügyhogy a világháború előtti normális különbözeten felül a termelői és a nagykereskedelmi árak között a termelői ár hányadában kifejezve az 1926évben mintegy 23%-kai nagyobb különbözet mutatkozott, mint az 1924. évben. Más szóval ez annyit jelent, hogy a termelői árak nagyarányú csökkenése ellenére a nagykereskedelmi árak 1925. évi színvonala az 1926. év végéig megtartható^ volt — amint tudjuk — és ezáltal az értékesítési válság egész terhe most már majdnem kizárólag a termelőkre háríttatott, és pedig a nélkül, hogy ebből a fogyasztóknak lett volna hasznuk. Ez tipikus jelensége a magyar gazdasági életnek. Ha tehát most már az a probléma kerül vitatás alá, mint ahogy Biró Pál igen t. képviselőtársam értékes felszólalásában • tette, hogy egy követendő gazdasági programúiban, amelynek alapkérdése, lehetséges-e hogy gazdasági talpraállásunkban megtartsuk a mai ipari árakat és ugyanakkor kövessünk el mindent, hogy a másik oldalon az agrártermékek árai tornásztassanak fel arra a nívóra, hogy a kettő közt bizonyos paritás álljon !be, akkor gondolnom kell mindenekelőtt arra, hogy a magyar mezőgazdaság szituációját még jó darab ideig a magyar búza fogja eldönteni. Az előbb kimutattam, legalább is igyekeztem kimutatni a más termelési ágakra való áttérés nehézségét, amely ma is fennáll a mezőgazdaság ^részére elsősorban azért, mert az átcsoportosításhoz, az átalakuláshoz tőkére van szüksége.

r S most megint visszatérünk oda, amint már bevezettem, hogy a vásárolt áruk áraiban, tehát azoknál, amelyeket üzemében felhasznál, nincs segítsége. Harmadszor pedig fennáll ez a nehézség azért, mert ez az átalakulás bizonyos időt vesz igénybe. A búzánál nagyon jól tudjuk, hogy például a mai szituációiban éppen százmillió métermázsával több tömegbúza van a világpiacon, mint amennyi búzafogyasztó szájra egyáltalában találhat. Ez a horribilis mennyiség tehát az, amely a legmélyebbre tolja le az árakat. Ez a külföldig árnívó és az európai piacon keletkező búzaárak határozzák meg tehát kérlelhetetlenül a magyar termék árát is. Természetes, hogy ezen a helyzeten két úton lehet segíteni. Az egyik a minőségi termelésre való áttérés. Mint méltóztatik tudni, a mi pártunk agrárblokkjának munkásságából és különböző felszólalásaiból, mi követeljük, hogy az a tempó, amelyet ez irányban követni kell, fokoztassék, hogy minél hamarabb érvényesülhessünk az ipari államok piacain. Ez sem magas árnívó azonban, mert a legjobb minőségű búza ára sem éri el legtöbbször a 18 pengőt, és így még mindig alatta van a közepes búza békebeli árparitásának. Azonkívül ez is bizonyos befektetésekkel jár, aminek — amint eléggé kimutattam — a tőkehiányban bizonyos akadályát látom. Következik a második megoldási mód a búzakérdésben, és ez az államhatalomnak olyan mesterséges eszközeiben rejlik, amelyekkel az egyik oldalon a termelő javára bizonyos előnyöket biztosít az arhan, ugyanakkor azonban adminisztratív úton megterheli a fogyasztót. Ezt könnyű megoldani ott, ahol áruimportról van szó, ahol a vám által szabályozott árnívóban benne van a belföldi termelés árparitása. Ott ez a legegyszerűbb dolog. De ahol export van, ott mesterséges eszközök kellenek, ott a fogyasztás alá kerülő gabonát kell megterhelni különböző adminisztratív szabályokkal; olyanokkal,^ amelyek mélyen belenyúlnak a forgalmi életbe és amelyek vexatórikus jelenséget mutatnak, (Egy hang a középen: Nehezen is végrehajthatók!) és igaza van t. barátomnak: nehezen is végrehajthatók; minden kezdő közigazgatási ember tudja, hogy ilyent végrehajtani véghetetlenül nehéz és ha magunk elé tűzzük is ezt a célt, a véghezvitelnek hiányai lesznek, mert elvégre mindent nem lehet végrehajtani. Mondom, ha ezekhez az eszközökhöz nyúlunk is, ezeknek határt szabnak bizonyos tényezők. Az a néhány pengős differencia, amelyet így nagy erőlködéssel és jelentékeny államenergiafogyasztással tudunk átvenni, a fogyasztás megterhelésével a termelés javára, hogy ezáltal annak a bizonyos nívódifferenciának egy része^ eltűnjék, még ez sem hozhat lényeges változást. Még egy másik akadály is van. A magyar ipar, sajnos, továbbfeldoLgozóipar részére is elég drágán adja a nyersanyagot, úgyhogy a magyar mezőgazdák jelentékeny többsége, a földmívelő közönség, ugyancsak drágán szerzi be használati cikkeit. A feldolgozóipar keveset dolgozik, kevés iá vásárlóereje éppen a mezőgazdasági terményekkel szemben, nincs meg az alapja annak, hogy a toivábbfeldogozóipar vásárlóképes és fogyasztóképes legyen egyúttal a mezőgazdasági cikkekkel szemben. A magyar ipar által kimutatható alacsony termelési költségben aránylagosan gyengén javadalmazott szakmunkásokról lehet csak szó, pedig a magyar mezőgazdaságnak szüksége van jól dotált ipari közönségre, amelynek fogyasztása éppen azok felé a mezőgazdasági termeivények felé irányul, amelyek a legintenzívebb kultúrákat teszik lehetővé, amelyek tehát a legközelebbi piaci kapcsolatokat követelik. Ez az a magasabb fejlődési fok egyben a magyar mezőgazdaság részére, amelyre a magyarságnak törekednie kell. A mi mezőgazdaságunkat olyanná kell kiképeznünk, hogy a legeslegtöbb jövedelmet adó, a legmagasabb munkabefogadó képességű, tehát a legsűrűbb népességet ellátni képes kultúrák irányzatára térjünk át, ez pedig feltételezi a közeli fogyasztó-' piacot, a tömegtermeivényeknek nagy távolságokra való száílíthatásával szemben a legközvetlenebb piaci kapcsolatot. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Az ipari népesség fogyasztására nézve tehát aránylag kicsi, mert felvevőképessége is kicsi. Felvevőképessége kevés, éppen azért mert — amint az előbb kimutattam — egyrészről organizatórikus hibák vannak abban, hogy a termelők termeivényei magas áron jutnak a fogyasztóhoz, másrészről kevés a jól dotált ipari népelem. Ebből elsősorban is az következik, hogy a fogyasztóképesség alászállt. En egy év-