Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-462

2Ô8 Az országgyűlés képviselőházának azt is meg kell fontolnunk, vájjon a gépek vételárának a kamata nem haladja-e túl igen sokszor az elbocsátott, vagy — amint most mondani szokták — a leépített munkaerők megtakarított illetményeit. Ehhez hozzájárul még az is, hogy a külföldi gyártmányokért legtöbbször külföldi valutát kell vásárolni és kifizetni, s így a racionalizálás valutáris és azonkívül a külkereskedelmi mérleg szempontjából is igen sokszor megfontolandó volna, nem is említve azt, hogy ezzel a legértékesebb kincsünket, a jó emberanyagot tesszük legtöbbször nélkülözhe«tővé és munkanélkülivé. A racionalizálás eredeti célja magának a takarékosságnak minél nagyobb mértékben való érvényre juttatása; úgy látjuk azonban, hogy néha már ezen a téren is kezdünk túlzásba roenni. Közismert a takarékosság szép erénye és gazdasági jelentősége, magam is ennek a szép eszmének szolgálatában állok, ezelőtt is jelentékeny propagandát fejtettem ki a takarékosság érdekében és látjuk, hogy ennek a propagandának megvolt az eredménye, a takarékossági napok is igen jelentékeny tőkét juttattak a köz céljára. A termelésnek minél több tőkére van szüksége, hogy prosperálhasson, s mivel a külföldi hitel is csak oly mértékben állhat rendelkezésünkre, amilyen _ mértékben a belső tőke erőssége bizalmat nyújthat, minden eszközt meg kell ragadnunk, hogy a belföldi tőkét is gyarapítsuk. Takarékosság az államháztartásban, takarékosság a magángazdaságiban, nagyon jól hangzik, ez azonban ne legyen csak üres jelszó, de különösen ne legyen ürügy ahhoz, hogy a takarékosság érdekében ne termeljünk, a fogyasztást indokolatlanul csökkentsük és az egész vonalon dologiakban úgy, mint személyiekben folyton csak leépítsünk. Ez az úgynevezett túlzott takarékosság is előbb-utóbb megbosszulhatja magát, főleg abban a vonatkozásában, hogy a túlméretezett racionalizáláshoz hasonlóan ismét csak az értékes emberanyag vallhatja majd annak kárát, szaporítván a munkanélkülieknek amúgyis nagy számát Hogy ez azután mit jelenthet majd társadalmi, politikai szempontból, azzal azt hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk. Visszatérve a kar telikérdésre, t. Ház, nagyon jól tudjuk, hogy a kartellek befolyásolják a piacot, stabilizálják az árakat, aminek hatása kétségkívül jótékony lehet. Kérdés azonban, hogy az árstabilizálás nem történik-e magas színvonalon, vájjon a kartellek nem élnek-e vissza monopolisztikus helyzetükkel a köz rovására. Eousiers szerint a monopolisztikus helyzetnek feltétele az, hogy bizonyos termelési ágnak legalább 90%-a legyen egységes szervezetben. Az 1923-as német Kartellverordnung tovább megy, 97%-ot jelöl meg határnak. A monopolisztikus helyzethez azonban nem okvetlen szükséges, hogy valamely termelési ágban az egész világ termelői 97%-ig egyesüljenek, elegendő az, hogy a termelők valamely nemzetgazdaságon belül egyesülnek. Az illető vállalatokat ugyanis — amint tudjuk — eléggé védik még a külföldi versennyel szemben a vámok, a fuvardíjak kedvezménye, de különösen magának az árunak speciális egyéni sajátossága. Az Ëszakamerikai Egyesült-Államokban a SteelTrusty az Unió egész nehéz iparának 75%-át egyesítette, külsőleg, tehát a monopolisztikus helyzet nincs ugyan igazolva, de a valóságban mégis megvan, mert mintaszerű belső szervezete, amelyeknek révén a termelési költségeket csökkentette, azzá tette. A kartellek belső élete és szervezete adja '. ülése 1931 február 5-én

} csütörtökön. meg legtöbbször kifelé is .• a monopolisztikus erőt. Hogy a kartellek ne éljenek vissza ezzel a monopolisztikus helyzetükkel, sok függ attól is, hogy a kartellek vezetőit minő szellem és gondolatkör hatja át. Sohmoller szerint: «A kartellek oly mértékben áldásthozók vagy károsak, amilyen mértékben él vezetőikben a mérséklet és a közgazdasági harmónia megbecsülésének tudata.» Amikor azonban ezzel szemben az egyes üzleti jelentésekben olyan őszinte vallomásokkal is találkozunk, hogy a kartell r főcéljának nem annyira az üzemek gazdaságos vezetését, mint inkább a minél magasabb ^ árak megszabását jelölik meg, az ilyen irányzatot a legkevésbbé lehet a vezető körök józan, egészséges erkölcsi alapjának javára írni. T. Ház! Az árpolitika tehát az az irányzat, amellyel a kartellek a legtöbb kárt tehetik, mert veszélyeztethetik a feldolgozó iparok exportképességét, a fogyasztók és a munkások érdekeit. Fokozódik még az ipari export veszélye a kartellek dumpingje révén, amikor a külföldi konkurrens feldolgozó ipar a dumpingár útján olcsóbban jut a nyersanyaghoz, félgyártmányhoz, mint a belföldi gyáros. Idevonatkozólag igen érdekes példákat találunk Viener és Liefmann munkáiban. Viener felemlít egy esetet az 1925—26-os szénválság idejéből, amikor Angliában olcsóbb volt a német szén a belföldinél, Berlinben viszont angol szénnel fűtöttek. Előfordult Lietmjann szerint az is, a nagy szállítási díjak ellenére, hogy Amerikában a német drótszeg volt olcsóbb, Németországban pedig az amerikai. A vámok és a belföldi kartellek idézik elő ezt a dumpinget, ami viszont a nemzetközi kartellek alakulására vezet, ezek azután újablb dumpingárakkal dolgoznak, ami meg végeredményben túltermelést produkál. Ezen azután már csak újabb nemzetközi, mégpedig termelő kartellek útján lehetne segíteni, ezek azonban csak nehezen jöhetnek létre. Egészen kivételes eset volt a már említett németfrancia kálium-egyezmény, amely egy egészen kivételes termelési ágban akadályozta meg a túltermelést. Abban nem lehet eltérés köztünk, t. Ház, hogy a termelés szabályozásában, az elfajult verseny kiküszöböléséiben, az ipari termelés célszerű racionalizálásában a kartelleknek igen fontos szerepük van, közgazdaságilag tehát feltétlenül hasznosak lehetnek. Viszont azonban aibban is meg kell egyeznünk, hogy a kartellek diktatúráját két irányban megtörni igen fontos közgazdasági érdekünk. Egyfelől az állam hatalmával kell megakadályozni és ha szükséges, megtorolni azt, hogy a termelés többi ága, valamint a fogyasztók kihasználtassanak, főleg amikor a legfontosabb közszükségleti cikkek árát hajtják fel. Másfelől lehetetlenné kell tenni azt is, hogy a kartellek a maguk tőkeerejével és szervezettségével a kartellenkívüli versenytársat — gyakran jogtalan eszközökkel — teljesen tönkretegyék, s ezzel lazután maguknak monopolisztikus helyzetet biztosítsanak. Amikor tehát, t. Ház, a kartellek üzleti hasznuk, fennmaradásuk érdekében olyan esz? közökhöz^ nyúlnak, amelyekkel szemben a kartelibe már csak termelésének természeténél fogva sem tömöríthető mezőgazdaság tehetetlen, akkor már igenis, jelentkezik a kartellek káros közgazdasági hatása. Amikor a kartellek .az egészséges versenyben kialakult árakat tisztán a nagyobb üzleti haszon érdekében egységesítik és emelik, akkor már átlépik