Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-459

Az országgyűlés képviselőházának 4.59, skynek, a német kartellbíróság talán egyik legelőkelőbb tagjának a nyilatkozatát, aki a Notverordnung szükségességét így indokolja: «Die Notwendigkeit der Notverordnung in dem Sinne, dass sie eine wirtschaftliche Entlastung grosser Teile des Volkes durch das Verbot weiterer Preissteigungen und Erzwingung von Preissenkungen bringen soll, kann angerichts der bedrohlichen Finanznot und Arbeitslosigkeit nicht (bestritten werden. Die Preise sind vielfach übersetzt und zwar in erheiblichem Grade willkürlich durch das organizátorisehe Zusammenstehen breiter Kreise der Unternehmer.» r Ugyanígy nyilatkozik Snowden, azután Székács AntaL aki kategorikusan a következőket mondja (olvassa): «A kartellek megdrágítják a megélhetést, megdrágítják a nyersanyagot, a fél- és készgyártmányokat, megdrágítják a mezőgazdaság termelését, megdrágítják mindennapi kenyerünket is.» Egyebekben ezt az elet is bizonyítja ezer és ezer példával. Ez az árfelhiajtás főleg akkor veszedelmes, amikor olyan áruknál szerepel, amelyeknek hatása az egész gazdasági életen végigvonul, mint a cementnél, a szénnél, a vasnál, ia téglánál stb., amelyek Sándor Pál t. képviselőtársam szerint, akiben egyébként a kartellellenes harcnak egyik tiszteletreméltó bajnokát üdvözlöm, a primadonna szerepét játszszák. Félreértések kikerülése végett kijelentem, hogy nincsen kifogásom a vállalkozói tisztes nyereség ellen. Elvégre kapitalista világban élünk és a kapitalista világban mindenkinek, aki gazdasági, közgazdasági tevékenységet fejt ki, joga van lahhoz, hogy nyereségre törekedjék, ennek a nyereségnek azonban fair nyereségnek, fair profitnak kell lennie és addig mondható annak, amíg — mint a kitűnő Isiay mondotta: «isolange man nicht zu unlauteren Mitteln greift». Sajnos azonban, ezek a tisztességtelen eszközök a imagyar kartellfront arzenáljában bőven fellelhetők, annyira, hogy nem merem apodiktiee és mereven légből kapott koholmánynak nyilvánítani dr. Székelynek azt az állítását, hogy a kartellek visszaélései nem mindig a büntetőjog határain innen vannak. Azt mondja többek között: «Hogyha a közönséges uzsora tényálladéki eleme az adósnak a hitelező közbenjötte nélkül keletkezett kényszerhelyzete, úgy a kartelleknek az a törekvése, hogy a fogyasztót ilyen szorult helyzetbe hozzák és kényszerítsék arra, hogy a legmagasabb árakat is megfizesse, minősített uzsorának nevezhető.» Az állami beavatkozás egyik oka a helytelen jövedelemmegoszlás is. A kartellek ugyanis árdágító politikájukkal a nemzeti jövedelemnek olyan megoszlását idézik elő, amely nekik kedvező, a fogyasztók szempontjából azonban kedvezőtlen. Ha az állam ezt látja, mint ahogy kell látnia, ha azt látja, hogy a társadalomnak bizonyos rétegei más társadalmi rétegeket kihasználnak, azoknak anyagi jólétét, szellemi és kulturális haladását veszélyeztetik, kötelessége a megbontott egyensúlyt helyreállítani, ha csak azt nem akarja, hogy polgárai kiábránduljanak belőle, esetleg szembehelyezkedjenek vele a felett való elkeseredésükben, hogy a rendelkezésre bocsátott hatalmi eszközökkel csak pénzeszsákokat támogat a milliók rovására. A Felsőháznak egyik igen tekintélyes tagja azt mondotta, hogy csak az analfabéták hiszik és hirdetik azt, hogy a magyar iparvállalatok ülése 1931 január 29-én, csütörtökön. 107 vezérei túlsókat keresnek, hogy a magyar iparvállalatok vezetői nem kereshetnek túlsókat sem közgazdasági, sem magángazdasági szempontból. (Jánossy Gábor: Nekik nem sok, az bizonyos!) Hát énebből a szempontból az analfabetizmus bélyegét szívesen viselem, mert lelkiismeretem tiltakozik az ellen, hogy egyikmásik vezérigazgató évi 600.000 pengő jövedelmet élvezzen, (Malasits Géza: Biró Pálnak 1 millió van!) amikor munkásai 800 és 1000 pengős éhbéren tengődnek és amikor ehhez a fejedelmi jövedelemhez a fogyasztóknak verejtéke tapad. Ebből a felfogásomból nem engedek, hirdetem és hirdetni fogom, hogy mivel minden szolgáltatásnak értékfokozatát a társadalom van hivatva megállapítani, az egyes szentélyek érdemeinek elbírálása — tehát a vezérigazgató uraké is — végsőfokon a társadalom összes rétegeinek képviselőjét, az államot illeti. Az állampolgárok jóléte is egy indok, amely az államot arra készteti, hogy ebbe a kérdésbe belenyúljon. Más a jogállam feladata és más a kultúrállamnak, a szociális államnak feladata. A jogállam megelégszik azzal, hogy polgárainak testi épségét, testi életét megvédelmezi a testi sértések, a gyilkosságok ellen és magántulajdonát a rablások ellen, már úgy, ahogy tudja. A jogállam megelégszik az éjjeli bakter szerepével. A szociális államnak, a kultúrállamnak azonban tovább kell mennie, arra kell törekednie, hogy nolgárainak életét tűrhetőbbé tegye, hogy amennyire lehet, azoknak életét meghosszabbítsa, a nélkülözéstől és Ínségtől megóvja, — jelen esetben pedig — megakadályozza azt, hogy az ipari hitbizományok urainak túlzott profitéhsége miatt a szegény gyermekek ne juthassanak tejhez, a szegény munkáscsaládok ne szerezhessenek be fűtő- és tüzelőanyagot, a kisemberek ne építhessenek maguknak emberhez méltó szerény hajlékot. Ha az állam ezzel nem törődik^ ha közbe nem lép, akkor több mint valószínű, hogy fűtetlenek maradnak a szegény emberek szobái, (Propper Sándor: Utcára kerülnek!) hidegek a takaréktűzhelyei, üresek a szekrényei, éhesek és rongyosak a gyermekei, mert a kartellmorál sem etikát, sem emberszeretetet, sem felebaráti szeretetet nem ismer, amint azt egy amerikai iparmágnás mondja, — business is not philantropy, az üzlet nem emberszeretet. (Ügy van! Ugy van!) A kartellszervezetek az aranyborjú imádatában, az aranyhajszolás lázában végiggázolnak mindenen, ha kell holttesteken is, (Strausz István: Nem sokáig!) csakhogy céljukat elérjék, mert jelszavuk: fiat quesus, pereat mundus. (Propper Sándor: Hol van Farkas Elemér? — Malasits Géza: Pihen babérain! — Jánossy Gábor: A kartell túlzásait Ő is elítélte. — Propper Sándor: De vallásosnak és hazafiasnak minősítette! Egyenjogúsította a vallással! — Jánossy Gábor: A kapitalizmust! — Zaj.) Van egy szempont, amelyet különösen figyelmébe ajánlok a pénzügyminiszter úrnak (Halljuk! Halljuk!) és ez a polgárok adóképességének biztosítása. A kartellek tudniillik megdrágítják a fogyasztást, ami által az adózópolgárok adózóképessége jelentékenyen f hanyatlik, ezzel szemben pedig^ az iparmágnásoknak megadóztatása nem arányos, amint azt Gaal Gaston t. képviselőtársam nem egy cikkében és nem egy felszólalásában bebizonyította. Annyit fizetnek, amennyit f akarnak, mert ezer módjuk van a törvény kijátszására; az adómorál pedig nem előnyös oldaluk. Már most, ha az állam tétlenül nézi azt, hogy ezek a modern Függerek irgalmatlanul megsarcol-