Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-458

94 Az országgyűlés képviselőházának 4.jajszava egészen a fővárosig elhangzott. Már régen beszélnek a hadiözvegyek kárára ott elkö* vetett eme visszaélésekről, de ez a panaszuk igen sokáig elveszett, mint a pusztába kiáltott szó ; csak, amikor már a panaszok annyira megnőttek, hogy az már több volt, mint amennyit elviselni lehetett, akkor fordultak részben a hatóságokhoz, részben pedig pártomhoz, hogy ezekben az ügyekben igazságot és megtorlást követeljenek Azokról a hadiözvegyekről van szó, akiknek tudatlanságával és úgyszólván kényszerhelyzetével visszaélve, Kúti Géza községi számvevő járandóságuk egyrészét jogtalanul elvonta és őket folytatólagosan megkárosította. Ezek közül néhány esetet kell a t. Képviselőház elé tárnom. A legsúlyosabb eset özv. Veres Jánosné hadiözvegy esete, akitől még 1922-ben ismeretlen okokból elvonták a hadiözvegyi járadékot. Hiába járt utána, elutasították, azt semmiféle utánjárásra sem utalták ki neki. Hét esztendő múlva, 1929jben az előbb nevezett számvevő Kúti Géza felhívta a hadiözvegyet a községházára és azt közölte vele, hogy hajlandó neki hadiözvegyi járadékát megszerezni, illetve jogaihoz hozzájuttatni akkor, ha a hadiözvegy járandóságainak felét neki kiszolgáltatja. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hallatlan ! Gyalázat ! — Felkiáltások a jobboldalon : Ki volt ez f — Strausz István : Még Ázsiában sincs ilyen!) Később azután meg is kapta az illető hadiözvegy járadékait és annak fele összegét rendszeresen be kellett szolgátatnia az illető számvevőnek. (Rothenstein Mór : Elő fog lépni !) Később ugyanaz a Kúti rábeszélte a hadiözvegyet arra, hogy végkielégítését kérje a népjóléti minisztériumtól és a neki kiutalt végkielégítésből is egy összeget, 180 pengőt a maga részére visszatartott. (Esztergályos János : Nem kellene felkötni azt a Kúti Gézát, ha így van ? Hallatlan valami !) Egy másik hadiözvegyet, Illés Eleknét több mint 40 pengővel, Tari Kálmánnét 35 pengővel, több hadiözvegyet kisebb-nagyobb összegekkel károsított meg. Részben egészen minimális összegekkel és tulajdonképpen ez adja a különös borzalmát ennek az ügynek, hogy egészen minimális összegeket szedett el tőlük. (Propper Sándor : A járadék is minimális, mit tudott • ebből elszedni ?) Azonkívül valóságos gyakorlattá emelte azt, hogy vállalta ezeknek a hadiözvegyi járandóságoknak megszerzését, hozzájuttatta a hadiözvegyeket jogosultságuk elismeréséhez, de ingyen nem és fejenként 2 pengő 50 fillértől 5 pengőig terjedő illetéket követelt tőlük azért, hogy ezeket az ügyeket elintézte. (Rothenstein Mór : Ez még hivatalnok most is?) 1930 december elején ezekkel a károsult hadiözvegyekkel panaszaikról jegyzőkönyvet vettek fel az ottani hadirokkantak csoportjánál és ezt a panaszjegyzőkönyvet beterjesztették a főszolgabírósághoz. A panasz beterjesztése utáni napon megjelent a panasztévők lakásán a községi becsüs és arra igyekezett rábeszélni őket, hogy vonják vissza panaszaikat, mert kellemetlenségük lesz belőle, hatóság elleni rágalmazás miatt feljelentést tesznek ellenük, ha nem vonják vissza panaszaikat, sőt ezirányban a községi végrehajtóhoz is utasították őket, mint aki majd szintén tanácsolni fogja nekik, hogy ettől a panaszuktól álljanak el. (Farkas István : Tipikus magyar közigazgatás! Sajnos sok helyen megvan! Az urak is tudják, hogy megvan! — Zaj és ellenmondások a jobboldalon. — Br. Podmaniczky Endre : Ne zavarják a szónokukat!) Elnök : Csendet kérek ! (Strausz István : Nem volt ilyen a magyar közigazgatás ! Példás volt !) 8. ülése 1931 január hó 28-án, szerdán. Kéthly Anna : Amikor ez az eltanácsolási kísérlet nem járt sikerrel, az ottani Honszelnök lakásán megjelent maga a tettes, a visszaélést elkövető tisztviselő és felajánlotta, hogy azt a körülbelül 400 pengőnyi kárt, amelyet a hadiözvegyeknek okozott, meg fogja téríteni, ha az elnök is közbenjár abban, hogy ezt a visszaélést le ne leplezzék és a panaszokat a hadiözvegyek visszavonják. Amikor ez a lépés sem sikerült, egy egészen furcsa módszerhez folyamodott az illető úr. Ezt a furcsa módszert különben más leleplezésekkel kapcsolatban is megszokhattuk. Mint a tintahal, amikor üldözőbe veszik és maga körül piszkot, sötétséget támaszt, ő is el kezdte hirdetni, hogy neki nem lehet semmi baja, mert abban a pillanatban, amint hozzányúlnak és visszaéléseit leleplezik, ő a magasabb, nagyobb urak visszaéléseinek leleplezésével fog válaszolni. Ezt a módszert, hogy valaki a nagyobbak háta mögé akar bújni, a nagyobbakat rágalmazza meg azért, hogy visszaélése felől elterelje a gyanút, már ismerjük, és ő úgy látszik ezt hitte, hogy ezt a módszert az ő visszaéléseinek leleplezésére is fel lehet használni. Később az ügy odáig fajult, hogy ezeket a panasztevőket behívtak a főszolgabíró úrhoz és előzőleg még a községi jegyző is iparkodott ennek az ügynek elsimításához hozzájárulni, bár én nem értem meg, hogy miért kell egy ilyen piszkos ügybe a község többi tisztviselőinek, akiknek a visszaéléshez nincs közük, beavatkozni. Én" igazán nem vagyok azon az állásponton, hogy valakit mindenáron agyon kell ütni, de ha valaki ilyen visszaéléseket követ el és ilyen emberekkel, ilyen szerencsétlen asszonyokkal szemben követi el, énszerintem e mellé nem állhatna a községi közigazgatás egy tényezője sem. December 15-én tehát a főszolgabírói hivatalba hívták be a hét panasztevőt, ahol tudatták velük azt, hogy az egyik ügyben, Illés Elekné ügyében a népjóléti minisztérium el is rendelte a vizsgálatot. December 7-én a főszolgabíró azt közölte a Honsz. elnökével, hogy ezt az illető tisztviselőt felmentette, felfüggesztette a rokkantügyek kezelésétől, mégis körülbelül két vagy három héttel később közvetett úton arról vettünk tudomást, hogy ez az úr a felfüggesztés ellenére vígan intézi ezeket az ügyeket és az elszámolási iratok az ő kezében vannak. Mármost a főszolgabírónál történt tárgyalás után újból kísérletek történtek arra, hogy a panasztevők panaszaikat visszavonják, jogos illetményeik megtérítését ígérték nekik abban az esetben, ha aláírnak egy következő szövegű nyilatkozatot : «Visszavonom a főszolgabíró úrnál elfekvő panaszomat és az eljárás megszüntetését kérem, mert panaszomat tudatlanságom folytán indokolatlanul tettem és erről utólagosan alapos tájékozódás után meggyőződtem.» Nem tudom, hogy kinek volt jogában ilyen erkölcstelen egyezkedési kísérletet tenni, mert vagy igazuk volt a panasztevőknek és akkor nem volt jogukban kifizetni, vagy felajánlani az elvont összegeket és egyidejűleg ilyen nyilatkozatot kérni tőlük, vagy pedig nem volt igazuk a panasztevőknek, akkor pedig ilyen egyezkedésre semmiféle szükség sem volt. A továbbiakban azután ismét a Honsz.-nak ottani elnökségét kezdték kapacitálni arra, hogy egyezzen bele, hogy a visszaélések leleplezésétől álljanak el, mire a községben azután egészen bizonytalan forrásokból eredő suttogások keltek lábra, hogy ezt a Kutit azért nem lehet felelősségre vonni, mert valami szénapanamáról tudna, amely az ő felfüggesztése és büntetése következtében feltétlenül kipattanna és a nyilvánosságra jutna. . Így azután ezeknek a híreknek terjesztéséve újból meg akarták zsarolni a panasztevőket. Titok