Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-440

•I 52 Az országgyűlés képviselőházának hUO. ülése, 1980. november 26-án, szerdán. Miután pedig ezek a befektetéseik évenként nőnek, az utolsó évek átlagában mintegy 10%-kai, tehát ez a világon 475 millió font évenként megismétlődő invesztációt jelent. De, hogy a fogyasztók a termelt és a szétosztott elektromos áramot felhasználják, még azoknak is vannak beszerzéseik. Angliában ezek beszerzéseit a közhasználatú műveik beszerzésének éppen a félösszegére becsülik. Ezek után legyen szabad beszédem utolsó részeképpen foglalkoznom azzal a kérdéssel: mit várhatunk tehát tulajdonképpen ettől a javaslattól. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon. — Graefl Jenő: Ez a lényeg!) Ha a magánvállalkozás úgy ítéli meg^ ezt a javaslatot, aimant én az előbbiekben vázolni bátor voltam, hogy tudniillik ebben a javaslatban nagyjában ki vannak küszöbölve mindazok a momentumok, amelyek nyugtalanítanák a tőkét, amelyek a vállalatok szabad működését gátolnák és ki van küszöbölve az a felügyelet, amely a gyámkodás jellegével bír és amelyről a miniszter úr megigérte, hogy a végrehajtási utasítás során gondoskodni fog, akkor úgy érzem, hogy a nehéz gazdasági viszonyok ellenére megindul nálunk ezen a téren a nagyobb arányú fejlődés. Nem gondolnám, hogy ez a mái gazdasági depresszió visszatartaná a tőkét az elektromos vállalkozásokban való részvételtől, mert az ilyen elektromos vállalkozásokkal foglalkozó komoly tőke amúgy is tudatában van annak, hogy működéséneik első idejében nem számíthat tőkéjének kamatoztatására és amortizálására. Ez a most remélhetőleg gyorsabb tempóban meginduló vállalkozás munkát fog jelenteni a magyar iparnak (Helyeslés a Jobboldalon) és pedig nemcsak az elektromo»iparnak, mert általában véve a befektetéseknek körülbelül 60—65%-a jut az elektromos gyáiiakra^ körülbelül 35%-a pedig az építkezési és egvéb iparokra. Az ipari fogyasztók erősítése pedig kétségtelenül nagy előnyt jelent a mezőgazdaságnak és kétségtelenül elŐmyére szolgál a kereskedelemnek is. (Ügy van! a jobboldalon.) Végül ezzel kapcsolatban talán még megjegyezhetném azt is, hogy ez az évenként megújuló, a magánvállalkozások által nyújtott munkaalkalom sokkal egészségesebb módja a munkanélküliség enyhítésének, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mint az állami közmunka, amellyel végezetül is állandóan és tartósan nem lehet a munkátlanságon segíteni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Mindezek után, amiket itt elmondani bátor voltam, ne méltóztassék azt képzelni, hogy ezért most már Magyarországnak minden faluja és minden tanyája rövidesen megkapja ezt a bűvös elektromos energiát. (Krisztián Imre: Nagy kérdés!) Az egész világon talán Svájc az az egyedüli állam, amelyben a lakosságnak körülbelül 95%-a élvezi az elektromos áram áldásait, de már a gazdag és rohamos fejlődéséről ismeretes Amerikában is ez a szám alig 70% körül mozog. Ne méltóztassanak tehát azt képzelni, hogy a mi egyszerűbb és szerényebb gazdasági viszonyaink között nálunk ez a fejlődés olyan rohamos lesz, hogy egypár esztendő alatt készen lesz az a nagy, országos elektromos hálózat. Azt hiszem különben, hogyha arra méltóztatnak gondolni* hogy a vasút immár száz esztendős és még mindig nagyon sok falu, község és város nélkülözi a vasutat, természetesnek méltóztatik találni, hogy ez B, törvény sem fogja máról-hoínapra -at egész kérdést megoldani. Azokat a nagy számokat, amelyekkel dobálódzni szoktunk — én is szoktam néha ezekről beszélni — és amelyeket ma is hallottam, talán az előadó úr is említette, hogy Kanadában és Svájcban mennyi fejenként a kilowattórafogyasztás, méltóztassék meglehetősen óvatosan használni. (Jánossy Gábor: Elfelejtjük, amint elhangzottak, anynyira óvatosak vagyunk!) Igaz, hogy nálunk a fejenkénti fogyasztás csak 60—70 kilowattóra, Kanadában pedig 1600, Svájcban 1170 és Norvégiában még sokkal több, ez tulajdonképpen nem adja mértékét annak a várható fogyasztásnak, amely nálunk bekövetkezhetik. Kétszer, nem: tízszer is meggondolandó, ha valaki e számok alapján tervez és még inkább, ha e számok alapján építeni akar, (Udvardy János: Es befektetést eszközölni!) mert az egyes országok viszonyai e tekintetben annyira különbözők, hogy azokat egy kaptafára húzni nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Olyan országokban, ahol sok a vizierő, kifej lesztenek olyan iparokat, amelyekhez sok elektromos energia kell és ezek az országok adják azokat az 1500—2000 kilowattórás fejenkénti fogyasztásokat. Ezek kifejlesztenek papíripart, elektrokémiai iparokat, elektrometallurgiai iparokat, intenzív mezőgazdaságot, erős öntözéssel, mint Svájc, Olaszország, Ausztria, Spanyolország, Kanada. Vannak viszont országok. amelyekben nyersanyagok vannak nagymértékben, vas és szén például, ezek az országok kifejlesztenek e nyersanyagok alapján olyan iparokat, amelyekhez igen-igen nagymennyiségű elektromos energia kell. Vannak azután országok, amelyeknek ipara újkeletű, például Amerika és ott az ipar mindjárt elektromos meghajtásra rendezkedett be. Természetes, hogy ott az átlagos fejenkénti elektromos energiafogyasztás nagyon nagy, míg a sokkal régibb iparral bíró Angliában például amelynek régi berendezései vannak a fogyasztás sokkal kisebb, mert természetesen nem lehet ilyen nagy iparral máról-holnapra egyszerűen áttérni mindenütt az elektromosenergia használatára. Ami minket illet, mi legfeljebb egypár mezőgazdasági állammal, Hollandiával, Lengyelországgal, Japánnal vagy más ilyen országokkal hasonlíthatjuk össze viszonyainkat. Kétségtelen, hogy a fogyasztás ezeknél is sokkal nagyobb, mint a mi 60—70 kilowattórás fejfogyasztásunk, talán 200 kilowattóra körül lehet, Igenis várható tehát nálunk is még számottevő fejlődés, csak ne méltóztassék azokra a számokra gondolni, amelyeket az ilyen nagy iparállamok adatai között találunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Arra se méltóztassék gondolni, — ez is olyan közkeletű jelszó, amelyet felemlíteni szeretnék — hogy az elektromosgazdálkodás kifejlesztésével a mi szénfogyasztásunk csökkenni fog. Igaz, hogy a termelés és elosztás racionalizálásával a kilowattóránkénti szénfogyasztás jelentékenyen csökkenni fog. De mi az elektromos energiagazdálkodással éppen azt akarjuk elérni, hogy energiát, munkát adjunk mindenkinek, akinek munkára szüksége van, tehát, ha az elektromos energiagazdálkodás céljának megfelel, lényegesen nagyobb energiaszükséglet lesz ebben az országban, mint azelőtt és e lényegesen nagyobb energiaszükséglet természetesen nemhogy csökkentőén fog hatni szénfogyasztásunkra, hanem — előreláthatóan — növelni fogja azt. De ettől ne méltóztassanak félni, hiszen remélem, azt és ineg vagyok róla győződve, hogy nálunk sokkal nagyobb szónmennyiségek vannak, mint amilye-