Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-452

4Í8 Àz országgyűlés képviselőházának £52, célt, amelyet mi itt képviselünk. En különvéleményhez csatlakozom, ezt fogadom el és nagyon kérem a t. Házat és a többséget, — a kormányt is — foglalkozzék komolyan azzal a gondolattal, akar-e végre csinálni becsületes, titkos, az általánosság elvén felépülő választójogot, akar-e teremteni olyan választási eljárást, amely lehetővé teszi a választóközönség szabad, független megnyilatkozását. Ha ezt nem akarja megcsinálni, akkor nyilvánvalóan fenn akarja tartani azt a rendszert, amely eddig vészbe, pusztulásba döntötte ezt a szerencsétlen országot. (Helyeslés a szélsőhalon) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A miniszter úr a beterjesztett javaslatot a takarékossággal indokolja, azal, hogy a törvényjavaslatra azért van szükség, mert ezáltal is meglehetős szép összegeket • lehet megtakarítani. Kissé furcsa ez a takarékossági mánia, amely most a kormány tagjain erőt vett, hasonló ahhoz, ahogy a budapesti új gazdagok szoktak tenni, hogy mindig az utolsó forintot igyekeznek megtakarítani s ezért nem tudnak sohasem maguknak tökéletes lakást és berendezést teremteni. Ez a mi állami életünk 11—12 év óta hasonlít a pesti új gazdagok lakás- és egyéb új berendezéseihez, nem tökéletes, mert ott takarékoskodnak, ahol nem kellene és ott szórják a pénzt, ahol megint nem kellene. Az után a hallatlan pazarlás után, amelyet ebben az országban véghezvittek s a szegény adózók pénzét elszórták úgyszólván semmire, kissé^ komikusan hat az, hogy pont a népszámlálásnál és a választók összeírásánál akar a kormány takarékoskodni. Ezt a takarékosságot senki sem fogja elhinni a miniszter úrnak és mindenki meg van győződve arról, hogy e mögött egészen más célok rejtőznek. De a kormánynak soha nem csinált lelkiismeretfurdalást az, amikor pénzt kellett kiadni. Az urak egy pillanatig sem érezték a helyzet súlyát, amikor megvették az angol drága fajlovat, amelyre itt Magyarországon abszolúte semmi szükség nincsen; a mellett még ez a drága mén

1 betegen is jött az országba. (Propper Sándor: Már az úton lestrapálták!) A miniszter urak közül egyiknek sem futott végig a hideg a hátán, amikor előterjesztették a minisztertanácson ennek a drága lónak a megvételét; és nem. gondoltak egy pillanatig sem arra. hogy Magyarországon tízezerszámra van rendes, dolgos ember s ha már a budapesti munkást önök nem szeretik, utálják, akkor legalább gondoljanak saját fajtájukra, gondoljanak a mezőgazdasági munkásságra, az Alföld színmagyar lakosságára, amely ma cipő, csizma, ruha, nadrág nélkül lót-fut; de önök minden lelkiismeretfurdalás nélkül, százezreket szántak olyan célokra, amelyekre nem volt szükség, vagy amire ráértek volna még 20 esztendő múlva is. (Propper Sándor: Minek az ankarai kis villa? — Meskó Zoltán: Lószaporításról van szó!) Lillafürednek megteremtésénél is ilyen, csak éppen nem lovakkal kapcsolatos dolgokról volt szó. (Propper Sándor: Franciaországnak jó egy kis ház Ankarában, nekünk villa kell!^ Engedjék meg, hogy a takarékossággal kapcsolatban csak szembeállítsak itt valamit ami így az eszembe jutott. Görögországban egy miniszter megbukott azért, mert túldrágán, túlmagasan állapították meg a kenyér árát. Görögországban tehát egy kenyérdarabon bukhatik meg egy miniszter, Magyar ülése Í980 december ï8-ân, csütörtökön. országon azonban erre nincs eset» mert Magyarországon miniszter egyáltalán nem bukhatik meg. (Meskó Zoltán: Hogy mondhat ilyet? Mikor kerül akkor reánk a sor?!) A Bethílen-feudumban nem történhetik meg, hogy egy miniszter megbukjék, legfeljebb megunja hivatalát, vagy talán István gazda durcásabban nézett rá és lemond. (Jánossy Gábor: A magyar miniszterelnökről nem lehet így beszélni! Semmi István gazda! Ki az az István gazda?! Magyarország miniszterelnökét nem lehet így aposztrofálni!) Mondom tehát, a közönség egy percig sem tudja elhinni, — nem igen hiszem, hogy a 8 millió magyar közül találkozik csak száz is, aki elhinné ezt a kormánynak —, hogy ezt a javaslatot a takarékosság sugallta, hogy ezt a javaslatot azért csinálták így meg, hogy az ország népének keservesen befizetett adófilléreiből valamit is megtakarítsanak. Az előzmények legalább is arra mutatnak, hogy nem a takarékosság volt itt a szándék, hanem egészen más valarmi. Rátérve a törvényjavasat,bírálatára, mindjárt az 1. §. azt mondja, hogy a város által kiküldött hatósági közegre, illetőleg a községi elöljáróságra ráhúzott teendőket^ a népszámlálási munkálatokat végző számlálóbiztosok látják el. Ezek a szmálálóbiztosok, mint tudjuk, túlnyomórészt a tanítószemélyzetből kerülnek ki, legalább a vidéki városokban és falvakban. És éppen ez az, amii miatt főképpen felszólalok. Tegnap hallottuk a takarékossági javaslattal kapcsolatban azokat a keserves sirámokat, amelyeket a tanítók az országban hallatnak. Minden képviselnek elküldtek a maguk bánatát és keservét tartalmazó körlevelet és minden képviselőt külön-külön felkértek arra, hogy az ő ügyüket pártfogolja. Itt két képviselőtársam, vagy — ha nem tévedek — három is szóvátette tegnap ezeknek a szegény tanítóknak igazán keserves helyzetét, igazán nyomorúságos fizetését és azt, hogy a gabona ár csökkenése következtében milyen óriási mértékben károsodnak ezek a szegény tanítok. A tanítók gazdasági helyzete kétségtelenül rossz és az is bizonyos, hogy akár a hadsereget nézzük, akár a csendőrséget vagy rendőrseget, ott a kvalitásban meg kvantitásban is hasonló munkát végzők lényegesen nagyobb fizetést kapnak, mint a tanítók. Ebből következik, hogy a mai kormányzati rendszer sokkal jobban becsüli a csendőrkáplárt, sokkal jobban megfizeti a katonaságnál az altisztet és sokkal jobban megfizeti talán még a prof oszt is a börtönben, mint a tanítót, aki a nemzet ifjúságát, a jövendő reménységét tanítja. (Jánossy Gábor: Egyformán becsüli valamennyit!) De amilyen rosszul fizeti az állam a tanítókat és amilyen kurtán tartja őket az élelmezés^ tekintetében, olyan nagylelkű lesz rögtön az állam, amikor a tanítókat munkával kell ellátni azon a címen, hogy az országnak tesznek szolgálatot. A választók összeírása is ilyen munka, amelyet a tanítóknak kell elvégezniök, sub titulo közmunka és közérdeket szolgáló munka. A tanítókat bevették tíz vagy tizenkét évvel ezelőtt az úgynevezett úriosztályba. Azelőtt nem igen tartoztak oda. Legalább nem nagyon emlékszem, hogy békében a tanítók az úriosztályihoz tartoztak volna. (Jánossy Gábor: Eoszszul emlékszik!) Ma az úriosztály kissé megritkult Magyarországon, tehát a tanítókat bevették az úriosztályba, ma a tanító is tagja az úri' osztálynak és különösen falun állítólag meg-